2010. július 2., péntek
Osho az életről
"Az életnek nincs célja; ezért ha neked céljaid vannak, szembefordulsz az élettel. Az élet nem üzleti tárgyalás, hanem költészet - szívből fakadó románc. Bízni kell benne, nem megtagadni. Az élet nem írható le tudományosan; az élet irracionális. Az élet nem hisz Arisztotelész logikájában, az élet a szeretetben, a költészetben, a misztériumban hisz. A lét misztérium, amit élni kell - nem egy keresztrejtvény, amit meg kell oldani. A titok kapuja nyitva áll - csak te vagy zárva. A titok nyitja ott ragyog mindenütt, mindenben; minden egyes fában, minden egyes falevélben, a nap minden kis sugarában... ott a titok nyitja - csak te vagy bezárulva."
2010. július 1., csütörtök
2010. június 30., szerda
Esti mese a döglött TV filmek helyett csak úgy szabadon
Esti mese a döglött TV filmek helyett csak úgy szabadon
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy húsleves, aki önbizalom túltengéses állapotában rendületlenül rá akart kerülni a Burger King étlapjára. Az ember-és fényhiánytól egy kicsit depissé vált, ugyanis a nappaliban felejtették… A kutya sem nézett rá… Igaz, a gazdájának macskája sem volt! Télvíz idején a legyek is árván aludtak valahol. Még nem kezdett el romlani sem, valaha jóízű lehetett a piros pöttyös mélytányérban… Mielőtt a fazékbók kimerték volna, még fülhallgatóra sem volt szüksége, s ekkor eszmélt rá, hogy a Burger King menő. Nem értette teljesen, de azt gondolta, hogy ha az a cucc, akkor neki mindenképpen oda kell jutni… Nem volt egyébként sem hiú, sem nagyképű, csak a szuper trendi dögös cuccokat imádta! Így aztán attól a tányértól eleve elfogta a hányinger.
”Mennyivel jobb lenne valami szép nagy zacsiban! Ott aztán terebélyesedhetne, nyújtózkodhatna…”–mélázott magában.
Így aztán minden részletével együtt - azaz a tésztáival, a répáival meg egyéb finomságaival -eldöntötte, hogy étlapra fog kerülni!
Csak hát… a nappali elég zsúfolt, könyvekkel teli, kanapés hely… az asztal közepén a tányér (benne ő), alatta virágmintás abrosz.
Na, most, komolyan, ti mit csináltatok volna az ő helyében? Kiáltozott ő jobbra meg balra, de a könyvek csak a betűikkel voltak elfoglalva (Amúgy is elég mogorva egy népség az!), a bútorok féltek tőle, logikus: féltették a bőrüket, nehogy már egy húsleves összekoszolja őket!
Nagy nehezen (Nem tudom hogyan, a részleteket nem árulta el!) kiöntötte magát a parkettára, zárójel, mondanom sem kell, hogy többé nem láttuk a piros pöttyös mélytányért, zárójel bezárva… Ellenben elindult útjára a mi hősünk.
A macska azonban rávetette magát (Hogy került ide egy kilencéletű, hűtlen emlős?), amikor… ajjaj, még egér sincs a háznál… tehát sem akarta magáévá tenni őt a nappaliban, hanem a Sors kegye folytán egyenesen a Burger King felé folydogált.
Az előszobáig jutott, amikor is „Juli néni”, a házvezető nő észrevette, hogy itt nincs rendben valami… galád módon nekiesett a felmosóval…, de mielőtt elkövette volna a bűntettet, rájött, hogy a szomszéd „Lacika” az előbb a ház előtt kiáltozott (Megjegyzem, mint a fába szorult féreg!), hogy éhes és adjanak neki enni!
Hát, mit tehet ilyenkor egy aranyszívű, kipróbált és sokat látott asszony? Naná, hogy jól gondoljátok! Fantázia Asszony vagy Uraság (Ki-ki döntse el maga! Még jó, hogy a magyar nyelvben nincsen semleges nem! Igaz a többi sem, csak alkalom adtán…) minden kobakban ott lakik, csak néha barnamaci álmot aluszik. Szóval visszatérve a nyanyára, szépen felmerte a húslevest, s betette egy újabb mélytányérba (Aminek a sorsa így megpecsételődött!), és odaadta a „Lacika”nevű kisfiúnak. Macókát azonban vegetáriánusnak nevelték… Így aztán haza sem vitte szerencsétlen adományt, hanem láss csudát! rögtön az első kukába céldobta az utcán tányérostul együtt…
Mi szólt mindehhez a húslevesünk? Próbálta egyben tartani részeit, és némiképp örült, hogy közelebb jutott céljához (Amit még azért egyre terjengő bűzhomály is fedett…) A kukában nem töltött sok időt. Csütörtök délután volt, s erre a környékre ekkor jár a kukás autó és mindig szaglik.
Ez aztán örök trauma lett a mi húslevesünknek, az eset után csak pár szót tudott kinyögni az incidensről, miszerint: kavargás, szagok, centrifuga…
A pszichiátrián ezeket a mondatokat vélte ugyanis hallani az egyik beteg! Meg ezeket is:
„Örkény Úr ki vagy a mennyekben… Én is kivagyok…”
Szóval egy szeméttelepen ébredt valahol a külvárosban (Burger Kingnek se híre, se hamva). Mellette konzerves doboz maradékok, ruhafoszlányok, autó alkatrészek, na de ne kelljen már ennyit ecsetelnem, soha nem érek a végére! Tudja ezt mindenki, milyen egy szeméttelep… Ott érte a kelő nap ezernyi sugára, meg a kotrógépektől amúgy is kiverte a fészkes fene…
Gondolja valaki ezen a ponton, hogy ez a húsleves a Burger King étlapjára fog kerülni?
Mert akkor mindenkit meg kell nyugtatnom: Igen!
A Burger King igazgatója (kopaszodó, ötvenes, vékony, öltönyös fazon) sajnos üldözési mániás. Kevesen tudják róla (Kérem, ne árulják el senkinek!). Egyetlen mániája van: járja a világot! A mi kis országunk volt célpontja ez idő tájt. Pár napja érkezett, tárgyalások stb. Azonban valahogyan éppen akkor, amikor a mi kis húslevesünk főhetett, a vezérigazgatónknak kifogyott a benzin a drága kocsijából, ráadásul az országút kellős közepén… Egyedül volt, mert önmagán kívül senki mást nem tudott elviselni (Mondtam, hogy nem százas a pasi!). Szóval a következő képkockákat el lehet képzelni: drága kocsival, idősödő, törékeny hapi. Közeledik egy Trabant, három fiatal suhanccal (ellenőrizhetetlen körülmények közepette), előkerül egy bot, fejbevág, elszállít (Tök jó, lett egy menő kocsijuk!), az áldozatot kidobják a szeméttelepen…
Innentől összerakható a story, nem? Találkozik a mi húslevesünk a Burger fejével…A Burger fejese és ő természetesen nem tudnak ugyan egymás nyelvén (De könyörgöm, egy húsleves milyen nyelven is tudna?!)
Az öreg már megéhezett, a húsleves meg ott hevert a tányérdarabok között, nem érdekelte jelenleg semmi, csak a gyomra, tehát… képzelje csak el nyugodtan mindenki, a húslevesünk rövidesen már majdnem jó helyre került!
Na, most eltelik pár óra a történetmesélésemben: a fejes GPS-e bekapcsol, az emberei repülővel érte jönnek… A következő snitt: valahol a világon, az egyik hiperhilton szuper lakosztályán üldögél a depis nagykutya sajátbejáratú felszolgálói és a Burger Kinges kajája felett, amikor… hascsikarás, gyomorfelfordulás és… igen (Gyenge idegzetűek ne olvassák tovább!): Taccs!…
Az asztalra, a Burger Kinges étlapra… Húslevesünk eszméletlenül hever a célegyenesben…
Na, de kérem, ki is hihette, hogy „Juli néni” húslevese (Amit „János”, a titkos szeretője evett mellesleg és ő is hagyta a nappaliban, hiszen dolga volt a nőnemű lénnyel… Mégis vannak a magyar nyelvben is nemek! Vagy nem így kellene kategorizálni?!) tényleg egy gyorsétterem étlapjára kerülhet?
Hm, el kell keserítenem mindenkit, ez csak egy húsleves volt, ami ráadásul összepiszkította az előszobai szőnyegünket!
A történet meg csak azért született, hogy elgondolkozzam azon, írjak-e egyszer meséket is?
Kérem, nem öregedtem még ki! Milyen jól elkezdtem! A meseszámokat ugyan kifeledtem, az erkölcsiséget is, a csodás helyszíneket nem különben, a jó sem győzedelmeskedett, mert akkor legközelebb miről írnék; meseföldrajzi helyek meg minek, vannak itt különbek is (A két Grimm- testvér mit nem adna ma hazánkért!), igazán boldog sem lett senki (De van egyáltalán ma ilyen? Én lettem a mater szkeptikus mesefajta genitivusban!), eltűntek a héroszok is, meg a legkisebb tesó legjobb esetben valahol egy disco-ban dekkol és talán tiszta is, s még annak a nyavalyás löttynek sem sikerült sem varázsolnia, sem átváltoznia, de várjatok csak…
Itt a vége, fuss el véle!
M. Fehérvári Judit
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy húsleves, aki önbizalom túltengéses állapotában rendületlenül rá akart kerülni a Burger King étlapjára. Az ember-és fényhiánytól egy kicsit depissé vált, ugyanis a nappaliban felejtették… A kutya sem nézett rá… Igaz, a gazdájának macskája sem volt! Télvíz idején a legyek is árván aludtak valahol. Még nem kezdett el romlani sem, valaha jóízű lehetett a piros pöttyös mélytányérban… Mielőtt a fazékbók kimerték volna, még fülhallgatóra sem volt szüksége, s ekkor eszmélt rá, hogy a Burger King menő. Nem értette teljesen, de azt gondolta, hogy ha az a cucc, akkor neki mindenképpen oda kell jutni… Nem volt egyébként sem hiú, sem nagyképű, csak a szuper trendi dögös cuccokat imádta! Így aztán attól a tányértól eleve elfogta a hányinger.
”Mennyivel jobb lenne valami szép nagy zacsiban! Ott aztán terebélyesedhetne, nyújtózkodhatna…”–mélázott magában.
Így aztán minden részletével együtt - azaz a tésztáival, a répáival meg egyéb finomságaival -eldöntötte, hogy étlapra fog kerülni!
Csak hát… a nappali elég zsúfolt, könyvekkel teli, kanapés hely… az asztal közepén a tányér (benne ő), alatta virágmintás abrosz.
Na, most, komolyan, ti mit csináltatok volna az ő helyében? Kiáltozott ő jobbra meg balra, de a könyvek csak a betűikkel voltak elfoglalva (Amúgy is elég mogorva egy népség az!), a bútorok féltek tőle, logikus: féltették a bőrüket, nehogy már egy húsleves összekoszolja őket!
Nagy nehezen (Nem tudom hogyan, a részleteket nem árulta el!) kiöntötte magát a parkettára, zárójel, mondanom sem kell, hogy többé nem láttuk a piros pöttyös mélytányért, zárójel bezárva… Ellenben elindult útjára a mi hősünk.
A macska azonban rávetette magát (Hogy került ide egy kilencéletű, hűtlen emlős?), amikor… ajjaj, még egér sincs a háznál… tehát sem akarta magáévá tenni őt a nappaliban, hanem a Sors kegye folytán egyenesen a Burger King felé folydogált.
Az előszobáig jutott, amikor is „Juli néni”, a házvezető nő észrevette, hogy itt nincs rendben valami… galád módon nekiesett a felmosóval…, de mielőtt elkövette volna a bűntettet, rájött, hogy a szomszéd „Lacika” az előbb a ház előtt kiáltozott (Megjegyzem, mint a fába szorult féreg!), hogy éhes és adjanak neki enni!
Hát, mit tehet ilyenkor egy aranyszívű, kipróbált és sokat látott asszony? Naná, hogy jól gondoljátok! Fantázia Asszony vagy Uraság (Ki-ki döntse el maga! Még jó, hogy a magyar nyelvben nincsen semleges nem! Igaz a többi sem, csak alkalom adtán…) minden kobakban ott lakik, csak néha barnamaci álmot aluszik. Szóval visszatérve a nyanyára, szépen felmerte a húslevest, s betette egy újabb mélytányérba (Aminek a sorsa így megpecsételődött!), és odaadta a „Lacika”nevű kisfiúnak. Macókát azonban vegetáriánusnak nevelték… Így aztán haza sem vitte szerencsétlen adományt, hanem láss csudát! rögtön az első kukába céldobta az utcán tányérostul együtt…
Mi szólt mindehhez a húslevesünk? Próbálta egyben tartani részeit, és némiképp örült, hogy közelebb jutott céljához (Amit még azért egyre terjengő bűzhomály is fedett…) A kukában nem töltött sok időt. Csütörtök délután volt, s erre a környékre ekkor jár a kukás autó és mindig szaglik.
Ez aztán örök trauma lett a mi húslevesünknek, az eset után csak pár szót tudott kinyögni az incidensről, miszerint: kavargás, szagok, centrifuga…
A pszichiátrián ezeket a mondatokat vélte ugyanis hallani az egyik beteg! Meg ezeket is:
„Örkény Úr ki vagy a mennyekben… Én is kivagyok…”
Szóval egy szeméttelepen ébredt valahol a külvárosban (Burger Kingnek se híre, se hamva). Mellette konzerves doboz maradékok, ruhafoszlányok, autó alkatrészek, na de ne kelljen már ennyit ecsetelnem, soha nem érek a végére! Tudja ezt mindenki, milyen egy szeméttelep… Ott érte a kelő nap ezernyi sugára, meg a kotrógépektől amúgy is kiverte a fészkes fene…
Gondolja valaki ezen a ponton, hogy ez a húsleves a Burger King étlapjára fog kerülni?
Mert akkor mindenkit meg kell nyugtatnom: Igen!
A Burger King igazgatója (kopaszodó, ötvenes, vékony, öltönyös fazon) sajnos üldözési mániás. Kevesen tudják róla (Kérem, ne árulják el senkinek!). Egyetlen mániája van: járja a világot! A mi kis országunk volt célpontja ez idő tájt. Pár napja érkezett, tárgyalások stb. Azonban valahogyan éppen akkor, amikor a mi kis húslevesünk főhetett, a vezérigazgatónknak kifogyott a benzin a drága kocsijából, ráadásul az országút kellős közepén… Egyedül volt, mert önmagán kívül senki mást nem tudott elviselni (Mondtam, hogy nem százas a pasi!). Szóval a következő képkockákat el lehet képzelni: drága kocsival, idősödő, törékeny hapi. Közeledik egy Trabant, három fiatal suhanccal (ellenőrizhetetlen körülmények közepette), előkerül egy bot, fejbevág, elszállít (Tök jó, lett egy menő kocsijuk!), az áldozatot kidobják a szeméttelepen…
Innentől összerakható a story, nem? Találkozik a mi húslevesünk a Burger fejével…A Burger fejese és ő természetesen nem tudnak ugyan egymás nyelvén (De könyörgöm, egy húsleves milyen nyelven is tudna?!)
Az öreg már megéhezett, a húsleves meg ott hevert a tányérdarabok között, nem érdekelte jelenleg semmi, csak a gyomra, tehát… képzelje csak el nyugodtan mindenki, a húslevesünk rövidesen már majdnem jó helyre került!
Na, most eltelik pár óra a történetmesélésemben: a fejes GPS-e bekapcsol, az emberei repülővel érte jönnek… A következő snitt: valahol a világon, az egyik hiperhilton szuper lakosztályán üldögél a depis nagykutya sajátbejáratú felszolgálói és a Burger Kinges kajája felett, amikor… hascsikarás, gyomorfelfordulás és… igen (Gyenge idegzetűek ne olvassák tovább!): Taccs!…
Az asztalra, a Burger Kinges étlapra… Húslevesünk eszméletlenül hever a célegyenesben…
Na, de kérem, ki is hihette, hogy „Juli néni” húslevese (Amit „János”, a titkos szeretője evett mellesleg és ő is hagyta a nappaliban, hiszen dolga volt a nőnemű lénnyel… Mégis vannak a magyar nyelvben is nemek! Vagy nem így kellene kategorizálni?!) tényleg egy gyorsétterem étlapjára kerülhet?
Hm, el kell keserítenem mindenkit, ez csak egy húsleves volt, ami ráadásul összepiszkította az előszobai szőnyegünket!
A történet meg csak azért született, hogy elgondolkozzam azon, írjak-e egyszer meséket is?
Kérem, nem öregedtem még ki! Milyen jól elkezdtem! A meseszámokat ugyan kifeledtem, az erkölcsiséget is, a csodás helyszíneket nem különben, a jó sem győzedelmeskedett, mert akkor legközelebb miről írnék; meseföldrajzi helyek meg minek, vannak itt különbek is (A két Grimm- testvér mit nem adna ma hazánkért!), igazán boldog sem lett senki (De van egyáltalán ma ilyen? Én lettem a mater szkeptikus mesefajta genitivusban!), eltűntek a héroszok is, meg a legkisebb tesó legjobb esetben valahol egy disco-ban dekkol és talán tiszta is, s még annak a nyavalyás löttynek sem sikerült sem varázsolnia, sem átváltoznia, de várjatok csak…
Itt a vége, fuss el véle!
M. Fehérvári Judit
Mostanában fűbe-fába, képernyőre verseket is karcolok
Déjà vu
Glóriám eldobtam,
csupán mezítelen állok itt…
Könnyed sebezhetően
rímek helyett kacagó ajtókat
faragok szárnyas oltárokra,
hogy mögöttük gömbölyödjék
a horizont áldott állapota…
A kanyaron túl égi féknyomok
fekete szegélyes papírokat osztanak,
mert szavaim megszöktek
a talpig semmittevésben
a roppant Ég alatt,
s léptem nesze megbicsaklott,
árnyéka is eltörött
midőn glóriám eldobtam…
Jöjjetek konokul ítélő
gyarlóságok,
sisteregjenek bűneim,
akár sáskajárás idején,
úgy sötétedjen lelkemhez
a kárhozat is,
dicsekvő –égő pusztító
harsogó zengőn, ahogyan
Kairó egén és a Nílus-völgyén,
hogy Krétán, Cipruson,
s Libanonban is felfelé
mozduljon a tekintet,
s itthon is légyen
döbbenetes a kép,
mert az árvíz nem mese,
ahogyan néhány ember tervébe
még ez is pompásan illene…
Küzdés, s alig látható
fénylő mozdulatok
festik vissza színeit az Égnek,
húzza a Vén cigány
nyűtt vonóján gondjait
a résznek, háborúságát
e világégésnek…
Glóriám eldobtam,
csupán mezítelen állok itt…
Könnyed sebezhetően
rímek helyett kacagó ajtókat
faragok szárnyas oltárokra,
hogy mögöttük gömbölyödjék
a horizont áldott állapota…
Ma legelésző oroszlánokról álmodok
engedem látni a
mézcsodájú Napot
mondatokká szövöm
a Szépséget
maradék hitemmel
bárkákat ácsolok
emberarcú vergődő madár
tolla fonja csak babérba
glóriám, hiszen eldobtam,
s ím mezítelen állok itt…
M. Fehérvári Judit
Egy Angyal szállt le…
Egy Angyal szállt le
a vonaton utazók közé
közönyös, monoton arcok
bámultak a semmibe…
még a táj is úgy siklott tova,
akár végtelenben a szappanbuborék,
s csak kattogott minden kerék
néha vinnyogott a fék…
Egy Angyal szállt le
a vonaton utazók közé…
ugyanaz ismétlődik
gondolod, de hagyd
kibomlani az egyhangúság
furcsa atlaszát
és ne vakítson el semmi,
hiszen annyiszor elmentél,
bejártad Te is a pályád
világűr méretekben
írtad le az orbitális keringés
Google definícióját…
Lám, ilyen az agyboncolás!
Ugye, tudod, hogy akkor is
csak kattogott minden kerék,
s néha vinnyogott a fék…
Egy Angyal szállt le
a vonaton utazók közé
és ők azt hitték,
majd lesírja lelkükről a mázt,
minden szemetet vagy
egyszerűen csak elvegyül,
tágítja az ablaküveg mögötti
teret és fényesre sikálja
piszkát a világnak,
hol könnyekből nőnek
a hegyek is,
hogy az alföldeket övezze
kegyetlen glóriája,
hogy tovább kattogjon minden kerék
és néha vinnyogjon a fék…
Egy Angyal szállt le
a vonaton utazók közé
a kupé tömve volt
gondolatokkal és emberekkel
Veled és velem is,
meg minden hiánnyal,
mi a Kármán-vonaltól
csak visszafelé lök,
mert már nem elég
a felhajtó erő,
az örök tisztulás útjára
csak az első
kozmikus sebesség repít
és akkor is
csak kattogott minden kerék,
s néha vinnyogott a fék…
Egy Angyal szállt le
a vonaton utazók közé
a zsúfoltságban
lecsupaszítottnak és
illuzionistának tetszett
minden jegyzet, könyv
mobiltelefon játék,
hátizsák, laptop és a némaság
mérgezte emberbűz
és egyszer csak
megszólalt…
csöppről csöppre,
mint pergetés idején
a folyékony aranyméz
gördültek ajkairól
a gyógyító szavak:
„Bocsánat,
megszoptatnám
csecsemőm…”
és dalra fakadt minden kerék
csillagösvényekre tisztult a fék…
M. Fehérvári Judit
Fűnyírási Idillium
Aludnék.
Freudi mélyen
analizálnám a tegnapi napot
és nem kötnék bele barátom,
Jung ellenérveibe,
csak asszociálnék és
azonnal le is írnám a szavakat,
latenciaidőm a tudattalanban
új képekbe talán még
elmerül, s kósza misztikusan
himbálózik
legbelül…
Lehet olyan hat óra
vagy talán annyi sem
a horizont vízszint alatt lebeg.
Félálomban ér a döbbenet,
hogy vigécünk ismét
elveszítette időérzékét
vagy csak komplexusai a környék
apjává tették,
s libidója Oidipusért kiállt
és messze táncolnak a fák,
s velük Kosztolányi sem
az Üllői-útról dalol
és nincsen „kip-kop”,
csak itt köveznek
legbelül valahol…
Álmodnék.
Mézédes „Tengeróceán”
illat lengené be
hosszúra nőtt hajam
selymét és
exmetaforákat
karcolnék
a város homlokára…
Micsoda önfeledt játék
lehetne!
Ajándékul a Létért,
mi még nem törött
cserepe
testedény hitemnek…
Lehet olyan hat óra
vagy talán annyi sem
a horizont vízszint alatt lebeg…
Hüledezik a képzelet és a
párna szíve fülemen
takaróm a fejemen,
persona és árnyék
patológiás Selbst
forog egy tengelyen…
A zizegés szétmarcangol,
eloszt, s megfoszt
kompenzálni,
ébredésre tisztítja fel
szemem pilláit,
zúzalékos tekintetem
átütemezi,
szavatossági címkém
az Úr keze javítja
ím itt az apokalipszis
mind a négy lovasa,
midőn
„Befed ez a kék ég...”
M. Fehérvári Judit
Gyorsulás
„Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem,
tam multae scelerum facies;…”
(„Mihelyt a jog és jogtalanság összekeveredik, háborúk lepik el a földet és a bűnök milliói”)
Vergilius
A
valódi verset,
az igaz bárkát
ragok szivárványa feszíti össze,
miképpen Noé szétválogatta, magával vitte
a zenét, a kürtszó teremtett ütemét,
az özönléstől lepattogzott kormánykerék teljes disszonáns rímkészletét,
oly hitelesen ring ma is mindenütt a víz
morái elsodorják az emberlakta vidék félig kész ízét, gyümölcsét
A kormánylapát néha romokban forogva, jogait csikorgatva, önmagát leszakítva megakad,
s a homokkerti felüljáró alatti vonatok könnyeden siklanak, míg én felül
akadálypályán szambázok immár hónapok óta, mert bontják, összerakják, tépik, cibálják, vagdalják folytonosan
Pedig hazajutni vágyom: levetni fölösleges terheit folyóknak, rímeknek és ostobán bámulni a plafont.
M. Fehérvári Judit
Palackposta Ikária szigetéről
… s akkor,
mikor már
nem vágysz másra,
csak a hajlott hátú
cédrusok jajkiáltása
utáni némaságra,
s a smaragdrétek
szemében éledő
tücsökzene nászra,
megtudod, hogyan omlik
le a futórózsák ékes fátyla,
s hajszálereidben ott
pulzál minden higanymilliméter:
szisztolés és diasztolés éter
véredényeid botorkái,
halandóságod krónikái…
Tőlük cserepesedik
ajkaidra a végtelen lázas
torkából kibomolt őshuzat:
sápatag ébredés…
és minden riadt lódobogás
-egykor felperzselt kőomlás-
csupán a fák ágairól
lereccsent madárrikoltás…
Az Ég gödre ma parttalan,
míg kifeszített szárnyad,
a dalban hasadt hallgatózik
és a temetők hantjai bizalmasai…
Messze tenger is morajlik
árbocosok ferde gerince
rogy térdre,
meg a dagadthasú dombok mögött
bujdokol a bagolyszemű Héra is,
hisz Moira fölött Néki sincs
hatalma és Zeusznak sem…
Láttam, ahogyan kedves fia
Szarpédón is elvész…
… akkor nincs magyarázat,
csak gyász van…
A bágyadt horizont alatti kékben,
Léthé is sóhajtva
indul el feléd…
Vedd kupáját,
ne légy Mnémoszüné
derengő játéka!
Hajlékod most akár zátony alatti
koráll vagy csak meredélyen
egy szirtfok,
véred pecsétje ott is
vésztajtékos …
Érdes tenyerű,
barlangokba futó
sebeid látod, ím,
az enyémek is,
mert Te is
feledni akartad csupán
Krétát,
míg körbezártak a habok,
de az Ég ajtaja kitárva állott,
lépésed így lett kiszámított,
Mínosznak sem támadt
ellene fegyvere,
hagytad volna a pásztori sípos
szárnyakat Labirinthosz
szegletében csalétkül,
hogy ma ne
Szamosz, Chion, Mitilini
és Limnosz
szelei sarkantyúzzák
madártávlatod
ott,
hol az a néhány liternyi
levegő gyilkosan
lenyilazott Téged…
M. Fehérvári Judit
Egy igazán kedvenc idézetem Kati kedvéért
"Akkoriban a nagy háború előtt még nem volt teljesen mindegy, hogy egy ember él-e vagy meghalt. Hogyha valaki a halandók sorából kihullt, nem lépett azonnal egy másik a helyére, hogy a halottat elfeledtesse, hanem a helyén hézag maradt.
Mindennek, ami nőtt, sok idő kellett a növéshez. És mindennek, ami elpusztult, sok idő kellett, hogy elfeledjék. Az emberek abban az időben emlékeikből éltek, mint ahogy ma abból a képességünkből élünk, hogy gyorsan és erélyesen el tudunk felejteni mindent."
(Radeczky-induló)
Mindennek, ami nőtt, sok idő kellett a növéshez. És mindennek, ami elpusztult, sok idő kellett, hogy elfeledjék. Az emberek abban az időben emlékeikből éltek, mint ahogy ma abból a képességünkből élünk, hogy gyorsan és erélyesen el tudunk felejteni mindent."
(Radeczky-induló)
2010. június 28., hétfő
2010. június 27., vasárnap
Ma...
A közvetlen szomszédunkban él egy család. Olyan, mint manapság a legtöbb magyar legkisebb társadalmi egység. Nem akartam szóismétléssel élni, lehet így meg helytelen a megfogalmazás, de a lényeg a fontos.
Elvált anyuka egy gyerekkel, elvált apuka egy gyerekkel és a közös csemete.
Anyuka erdélyi magyar, s ezért kéthetente hazamennek. A Janikának nevezett fiút soha nem viszik magukkal, mert sérült. Nem kell már útlevél sem, elég a személyi igazolvány is. Mégsem. Talán szégyellik.
A nyolc általános iskola elvégzése után le is rokkantnyugdíjazták. Én ugyan, amikor ide költöztem, többszörös szóváltásba keveredtem édesapjával azért, hogy fejlesszék, hogy lásson közösséget, dolgozzon. Ráadásul Debrecenben van is erre lehetőség.
Janika általában az utcákat rója, lesi a kamionokat, jogosítványról álmodik, de még egy legegyszerűbb mobiltelefonja sincsen.
Harsányan nevet mindenen; a kánikulában pecsenyévé ég, s 24 éves.
Janika van. 87 000 Ft állami támogatással és mozgássérült kártyával meg az állam által támogatott autóval, amelybe nagy ritkán beleülhet.
És itthon van. Lányokat soha nem lát. Barátai leginkább az általános iskola alsó tagozatos korosztálya közül kerülnek ki.
A pénz értékét nem ismeri és a várost sem.
Ma megint itt felejtették. Igaz, csak hétfő reggelig.
Gondoltam egy nagyot.Elvittem a régiségpiacra, s megmutattam Neki a várost: Bementünk a Szent Anna templomba, megnéztük a hajléktalanokat, s ugyan furcsán néztek rám is, hogy nem a "Művésznő" (Így hívja László Ákos debreceni festőművész a Lányom!) társaságában bóklászom délelőtt, de én nem éreztem rosszul magam.
A Tesco-ban sem, ami aztán tényleg zsúfolásig volt olyan emberekkel, akik ismernek engem...
Fényképeztünk is. Együtt is. Őt nem mertem lekapni. De azt látni kellett volna, hogyan próbálta megtartani remegő kezével a gépet !
És nem kevés erőfeszítésembe került, amíg elmagyaráztam Neki, hova kell néznie...
És Janika hálás volt. Kapott egy nagy fagyit és zsebkendőt meg vizet is...
Már csak azért kell imádkoznom, hogy az édesapja meg ne tudja valahonnan - akár tőle is, hiszen nem kizárt - , hogy magammal mertem vinni!
Mosolya azonban ma szebbé tette a délelőttöm, s tudom, Rá is másképpen sütött a máskor szőke hajára és tejfehér bőrére vörösítő hámlasztón ható Nap.
M. Fehérvári Judit
Elvált anyuka egy gyerekkel, elvált apuka egy gyerekkel és a közös csemete.
Anyuka erdélyi magyar, s ezért kéthetente hazamennek. A Janikának nevezett fiút soha nem viszik magukkal, mert sérült. Nem kell már útlevél sem, elég a személyi igazolvány is. Mégsem. Talán szégyellik.
A nyolc általános iskola elvégzése után le is rokkantnyugdíjazták. Én ugyan, amikor ide költöztem, többszörös szóváltásba keveredtem édesapjával azért, hogy fejlesszék, hogy lásson közösséget, dolgozzon. Ráadásul Debrecenben van is erre lehetőség.
Janika általában az utcákat rója, lesi a kamionokat, jogosítványról álmodik, de még egy legegyszerűbb mobiltelefonja sincsen.
Harsányan nevet mindenen; a kánikulában pecsenyévé ég, s 24 éves.
Janika van. 87 000 Ft állami támogatással és mozgássérült kártyával meg az állam által támogatott autóval, amelybe nagy ritkán beleülhet.
És itthon van. Lányokat soha nem lát. Barátai leginkább az általános iskola alsó tagozatos korosztálya közül kerülnek ki.
A pénz értékét nem ismeri és a várost sem.
Ma megint itt felejtették. Igaz, csak hétfő reggelig.
Gondoltam egy nagyot.Elvittem a régiségpiacra, s megmutattam Neki a várost: Bementünk a Szent Anna templomba, megnéztük a hajléktalanokat, s ugyan furcsán néztek rám is, hogy nem a "Művésznő" (Így hívja László Ákos debreceni festőművész a Lányom!) társaságában bóklászom délelőtt, de én nem éreztem rosszul magam.
A Tesco-ban sem, ami aztán tényleg zsúfolásig volt olyan emberekkel, akik ismernek engem...
Fényképeztünk is. Együtt is. Őt nem mertem lekapni. De azt látni kellett volna, hogyan próbálta megtartani remegő kezével a gépet !
És nem kevés erőfeszítésembe került, amíg elmagyaráztam Neki, hova kell néznie...
És Janika hálás volt. Kapott egy nagy fagyit és zsebkendőt meg vizet is...
Már csak azért kell imádkoznom, hogy az édesapja meg ne tudja valahonnan - akár tőle is, hiszen nem kizárt - , hogy magammal mertem vinni!
Mosolya azonban ma szebbé tette a délelőttöm, s tudom, Rá is másképpen sütött a máskor szőke hajára és tejfehér bőrére vörösítő hámlasztón ható Nap.
M. Fehérvári Judit
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)