Ne nézz hátra

Ne nézz hátra!





Ne nézz hátra!

Lehettél volna Te is,

ki elfojt minden

tüzet hazugságok

hálójában

és viselnéd a mocskot

lelkeden,

hol ma még

rendületlen hűség

terem,

de tudod

nyálát csorgatva

várja ezrek

sisere hada

hajolj meg,

akár nád

a szélben

és ne lépj tova,

legyen csak

tiéd is a gyalázat,

mit mások

egy századra

testáltak…

nyakadon

zörögjön

neked is

kolompod,

hiszen

ez lett a mérce:

nyájba

terelve

csapdába rejt

az idő is…

áll a vásár

alkudhatsz

szemérmetlen

kofákkal,

s nem veszed

észre,

hogy üres az utca

távolban

ring

a Rubikon

kockázz hát,

ha másért

nem ,légy túl

ezen

az „Itt a piroson”

orcádat kés szeli,

akár a szél

orkánná süvít,

de téged ez sem tántorít…

koldusbotod szeretet

faragja

dacolj a viharral

tartson ezer évig

neked hinned kell

mégis

önvádak nélkül rendületlen

e hazának

kockája

nem úszhat el,

mert itt az

álmod,

élted,

bölcsőd

és halálod,

s Te csak

a magadét kívánod

legyen az kunyhó

palota

bármilyen pompás

vagy rozoga

vagy csak egy eszme csupán

mi a szabadsággal

vállvetve jár,

akár szertartások mellé

gyönyörű fohász,

úgy hűséged bére

is az Áldás,

az ápoló és „hív”

megbocsátás.

Ne nézz hátra!





M.Fehérvári Judit

Debrecen, 2010. február 5.

Tréning - blog

Layosnak és minden Barátomnak

Csoda, hogy egy ekkora városból, mint Debrecen, hogyan tudták összeszedni éppen azt a negyven embert, akikből mindösszesen nyolcat választottak ki egy uniós pályázatokról szóló beszélgetésre.
Volt természetesen kérdőíves bebocsátó rendszer is vagy inkább harminckét főt elbocsátó, átvilágító. Ismerős?!
Hiába, új idők, új szelek…
A rendszerhiba azonban a régi: egyrészt senki sem tudta, miért is jött ide, másrészt a TIT (A fiatalabbak kedvéért Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) sem sokat változott!
Ha csak annyit írok le, hogy a falon lévő Magyarország térképen simán be van jelölve Leninváros…
Tudom, van, aki érti…
A Belvárosban parkolni képtelenség. A harmadik kör után jó messze megállván a célállomástól, elgondolkodtam azon, el merjek-e sétálni addig, merthogy ma fényes nappal csaknem kiraboltak, s éppen a Piac utcán.
A múlt rendszer kmk-sai ma jól elboldogulnak. A Szent Anna templom környéke hemzseg a koldusoktól, egyébként néptelen. Este van.
Mellékesen köszönet a Debreceni Egészségügyi Centrumnak, mivel itt nem tudnak átvilágítani! Mindkét gép rossz! Másfél hete. De állítólag van remény, csak üljek türelmesen.
Az utóbbi időben megszoktam, hogy papír nélkül sehova sem megyek, s nem a mellékhelyiség miatt, mert a rendelőkben aztán ilyen célállomásokra be nem teszem a lábam, hanem újabban sem a szemem, sem a derekam, néha a lelki állapotom sem bírja a monitoron átszűrődő információtengert.
Netleszokóban vagyok. Tünet együtteseim ellepték szervezetem, akár a vírusok, s lassanként mutálódnak, így cselekednem szükségeltetik. Mellékesen sokan néznek, vajon mit firkálgatok itt?! Egy incifinci kisbaba a kabátom bélésével játszik, mert gyönyörű virágos betétcsík fut végig rajta. A címke szerint Schneiders, Salsburg, Made in Ausztria. A turkálóban mindenesetre potom forintért beszerezhető és garantáltan bőr-és pénztárca barát. Ennyit az én uniós csatlakozásomról! Ők reggel 8 óta várakoznak itt. Felháborító! Amúgy fél egy van.
Visszatérve a tréningre, egy pécsi fiatalember vezette, s a szokásos bemutatkozós drámajátékkal indított. Garantált siker, oldott hangulat. Amit a többiek nem vettek észre, az a mikrofon alatti diktafonban öltött testet. Megkérdezték ugyan, mi az, de az erősítő válasz mindenkit maximálisan kielégített. Én két éve pontosan egy ugyanilyen kütyüt kaptam ajándékba természetesen blokk nélkül. Méregdrága, számítógéphez csatlakoztatható, s két használat után az enyém a kidobandó kategóriába került. Gyárilag szegecselt, de azért még megszemléltük a belsejét is…
A nyolc ember közül én voltam a legidősebb. Eleinte nem zavart… Egyébként a nemek szerinti megoszlás 1:1. Közalkalmazottként is csak én dolgozom. Hoteltulajdonos, közgazdász, művezető, agrármérnök vállalkozó, takarító kisiparos, s két emberről nem jegyeztem meg, miből is él. Nyilván pénzből. Lehet, mossák is néha, hogy szebben csillogjon a krajcár.
Amiért nem Ctrl +V és nem a Ctrl+ C gombokat nyomom, hanem görnyedezek a monitorom előtt, az egyetlen mondat. A harminc éves közgazdásznő szájából hangzott el. Ekképpen: „Miért támogatja a Magyar állam az internetezést, mit akarnak már az ötven és 60 évesek a nettel? Adni kell nekik enni és kész!”
Amúgy a lányom lehetne, ha nem tanulással töltöm ifjabb éveim, hanem azzal, ami őt mérhetetlenül szenvtelenné tette: üzlettel, mások ki – és felvásárlásával…
Most tudom csak igazán becsülni netes barátaim, akiktől tanulok, akiket szeretek, s akikkel tudok közösen gondolkodni, s akiknek tudása mély empátiával és emberi tartással párosul…
S igazán büszke vagyok magamra is, hogy merek itt barátkozni, s még soha nem ért kellemetlen meglepetés egy-egy személyes összefutás után, mert értékhierarchiánk közös nevezője akár országhatárokon is átível.
Csak pedagógusként vagyok nagyon szomorú…
Gondoljátok nyugodtan tovább! Sajnos, én megtettem!

M. Fehérvári Judit

Választási közérzeti jelentés

Úgy vélem, sokk volt...
Tanulni, dolgozni évtizedeken át...
Kevés munkabérért gürcölni, megmutatni, hogy a szocializmusban így kell és lehet a társadalmi egyenlőség felé törni, mert "ha majd bőség kosarából"...
Várni a Kánaánt...
Megérteni a mechanizmusokat...
1968...
Új fogalmakat tanulni, mint "glásznaszty","pirisztójka" és bruttósítani...
Reménykedni...
Aztán egy napon arra ébredni, hogy lám tombol a vadkapitalizmus...
Hiába a kemény munka, nincsen nyugdíjalap, csak előirányzott életkor növekedés, hátha nem éli meg a magyar az újabb ébredést...
Ugyan látja pillái alól a hírekben a számokat, amelyek elképesztően horribilis költségvetési hiányról, nagyipari tolvajhálózatokról, pártok egyezkedéseiről, tehetetlen kormányzatról szólnak...
És már fényes nappal sem biztonságos sétálgatni egy nagyváros Belvárosában, hogy a falvak megszaporodó tyúkrabló rókáiról ne is beszéljek...
Végül pizsamában ül otthon a társadalom fele jól elreteszelt ajtók mögött...
S magányosan halnak meg az öregek, észrevétlenül...
És megszűnnek a kisiskolák, óvodák és bölcsődék...
Ha beteg leszel, imádkozz, mert mást már nem tehetsz; hiszen kiraknak innen is, onnan is, mert vagy elromlott, vagy nincsen, vagy előjegyzésed halálod utánra szól...
S csak a cinikusoké a világ...
Az emberek gyöngék, a hatalom képmutató...
És ígérnek fűt, fát, bokrot...
Varázsreceptek sora születik lassan vagy hevenyészve...
Harsányak is jönnek, hőbörögnek...
Kurta kocsma hangulat késélen táncol...
És az egész demokrácia beteg: agonizál...
A régi hang pedig sehol: a halk és nyugtató, összefogásra és derűre sarkalló.
Noha érhet még sokk, s talán nem is egyetlen, hanem sok!

Ide írtam én

Választási nóta

Hegyeink ormai alatt elpilledt a völgy.
Még fagyos a pitymallat, de odalent már felütötte
fejét a hóvirág, a nefelejcs és a kikerics.


Mikor még én is innen számláltam léptem,
és a város párás gyomrában nőttek napjaim,
kemény volt cipőm sarka, nem koptatta el az út szele.


Most lelkem hideg, lábbelim szakadt,
kertem sarkában a tulipán már kidugta fejét,
mégis hamvadni készül a mákvirág.

Ditta