I. Háttér:
A szintézis és átmenet korszaka:
London lakossága meghaladja a 200 000 főt.
"Szakrális" helyekenek az utcák és a kocsmák számítanak.
Először Londonban húztak ki két torony között egy drótkötelet, amelyen angyalkákat helyeztek el.
Ezt ismételték meg Brüge-ben, Brüsszelben és Antwerpenben is.
A színházi idő kitöltésére szolgáltak ezek a szórakoztató dolgok, amelyek később a közjáték, az interludium nevet kapták.
Lényege az improvizáció.
Pl. az idő kitöltésére a Krisztust alakító színész valagon rúgta Pilátust.
Tiltották.
Az összes mai színház az angol fogadók mintájára épült fel.
Ezek ebben a korban még a városfalon kívül helyezkedtek el.
Legalább 4 vagy többszögalakúak voltak.
A földszinti ivók mellett helyezkedtek el a vendégszobák, s a fedett folyosók elé húztak egy drapériát. Az előadás előtte zajlott. Az első emelet folyosója is az udvar felé volt nyitott. A cselédség az emeleten élt, innen a karzat elnevezés, míg érdekes módon a baromfit a cselédség fölötti szinten tartották. Erre utal a kakasülő elnevezésünk.
A négy első színház:
1. Swieter Theather
2. Swin (Hattyú) Theather
3. Garden (Kert)
4. Globe Theater
Kb. 500 év alatt jegesedik ki a színház. Ez azt jelenti, hogy a szerzők a színháztérre írják a darabokat.
Jellemzői:
- felül nyitott
- csak férfiak játszottak
- az előbbi miatt sok a nadrágszerep
Így alakul ki a reneszánsz színház, melynek lényege: új típusú színpad + régi dramaturgia, amely az arisztotelészi dramaturgiára épít.
A nézők testközelben vannak, a színész keze, lába és arca felszabadul.
Döntően cselekvéssel jellemez.
Tud pszichofizikai folyamatokat ábrázolni.
A cselekmény idődimenziójában hihetelen sűrítést tud alkalmazni, így tetszés szerinti teret és tág időt képes átölelni egy-egy előadás.
A játékmód lényege: jelzéses díszlet és kellékhasználat.
Ami nagyon lényeges: minden darabot Erzsébet-korabeli jelmezben játszottak, így fejezve ki a tiszteletüket a királynőnek.
Az író tetszés szerinti idő-és jelenettechnikában gondolkodhatott. Pl. 2 munkás és faág = aardeni erdő, nap = rúd, hold= másik rúd.
Egy jelenet a szereplő bejövetelétől a szereplő távozásáig tartott.
Gyakran alkalmaztak jelenetfüzéreket.
Az előadások késő délutántól kora estig, a városkapu zárásáig tartottak.
Shakespeare is a legtöbb darabot este fejezi be, sőt saját maga is szerepet játszik.
A Hamlet eredeti szövegében van egy mondat: "Pedig duci volnék.".Ezt ma figyelmen kívül hagyják a rendezők. Hogy került a szövegbe ez a mondat? Úgy, hogy Shakespeare duci volt, s Ő játszotta a szerepet.
A Globe-ban volt erkély és torony is.
Az 1570-es évek vége és az 1620-as évek eleje között sok dráma és sok szerző volt a "piacon".
A legjelentősebbek:
Cristopher Marlow:
a nevéhez kötődik az ősfaust, ami vándortémává terebélyesedik
John Kyd: Spanyol tragédia (1588: Az Armada pusztulása)
Ben Johson: Volpone
John Webster (Erzsébet és Shakespeare is kedvelték)
A szerzők úgy loptak egymástól, mint a szarkák.
Grafomán mód írtak: Vegyék, vigyék, tessen.
Az írók még be sem fejezték a darabot, már próbáltak is a színészek.
Nyilvános, állandó színházépületek kezdtek el működni Londonban 1576-tól
Londonba tódulnak – világváros, csak itt lehetett érvényesülni.
1567. első állandó színpad
1574. 2 nagy társulat játszott ð Leicester
ø Lord Admirális
1574. 8 fogadóban játszottak (a városfalon kívül)
Erzsébet uralkodása alatt mintegy 150 (!) főurak által patronált együttes jött létre. Pl.:
1599 körül a londoni nagy együtteseken kívül még 17 városi társulat és 79 egyéb rendszeresen működő csoport működött.
A társulatok folyamatosan tudtak működni.
II. A színházak költségvetése, működése:
„részes rendszer” (részvényes) pl.: Burbage a The Theatre-ben, Shakespeare a Globe-ban
- az együttes élén 6-9 fős vezető színész mint részes, övék volt a felelősség és a felügyelet
- ők vásárolták meg az írótól a szövegkönyvet, kifizették az engedélyeket, megvásárolták a díszleteket, jelmezeket, bérelték a színházépületet, alkalmazták a napszámosokat, a könyvelőket, a muzsikusokat
- az ő növendékeik voltak azok a fiatalemberek, akik a női szerepeket alakították
- ha valamelyik rész felszabadult, ők döntöttek, kit vesznek be társnak
· „bérmunka” pl.: Philip Henslowe vezette be (színházi naplójáról híres, 3 londoni színházépület tulajdonosa) Önálló vállalkozóként foglalkoztatta minden színházi alkalmazottját.
Színészek:
- nincs nő, a növendék fiúszínész játssza a női szerepeket
- 10-12 vezetőszínész
- társtulajdonosok – befektet, osztozik a hasznon
- fellépnek: udvarnál, vidéken is turnéznak
- sokat dolgoznak – nagy a repertoár, mindig újra van igény, minden délután más darab (havonta 12 is futott)
egy darab = egy szezon- a tulajdonos annyit keresett, hogy pénzéből öregségére vidéki házat vett, ahová nyugalomba vonult
III. A színház épülete
1576. Theatre 1577. Curtain 1587. Rose 1599. Globe stb.
Kicsi, kezdetleges tákolmány: fából, sárból tapasztott
Építészeti minta: kocsma
Sokszögű hasáb, átló 25 m
Nagyobbik fele: nézőtér (csőcselék)
körbefutó karzat, galériáról jó lelátás (itt igényes nézők)
Kisebbik fele: színpad – ember magasságú, fából
Nincs világítás – nappal játszottak
’’ függöny – csak hátsó, öltözőket takarja
’’ díszlet – nem fér el, a szöveg leírja – hol, mikor, szavak festik a helyszínt
IV.A drámák jellemzői:
Nagy mennyiségű szövegkönyvekre volt igény:
Színpadon van minden a közelmúlt hagyományos színházi formáiból: prológus, epilógus, interlude (’közjáték’), dumbshow (’némajáték’), disguising (’álarcjáték’), középkori farce, clown hagyomány, antik példák (Seneca, Plautus), személetében megőrizte a morality-play jellemábrázolási módszerét, miracle-play szerkezeti eredményei, nyitott kontrasztdramaturgia, mely különbözött a humanista tudósok megoldásaitól
(Shakespeare is e meglévő színjátéktípusokat olvasztotta össze)
Az Erzsébet-korban (e hagyományból) néhány fő drámatípust dolgoztak ki:
- chronicle history (históriás dr. v. királydráma)
- revenge tragedy (bosszú motívumára épülő drámák)
- comedy (minden típusú vígjáték)
- pastoral (vegyes, „romantikus”, tragikomikus művek)
Szerző: - sokszor színész is, részvényes, de mint szerző kevesebb tiszteletnek örvend
- a szöveg kultúrtömegcikk - százával kell a darab – rövid határidőre - nincs jogvédelem – a szöveg annak a prédája, aki ellopja, megfizeti - ea-on jegyzetel
- egy szerző több darabba is beleszól, egy darabot többen is írnak
- a szöveg előadásonként alakul, együtt él a színházzal - önmagában nem érték, csak az előadás
Christopher Marlow:
sok tekintetben úttörő jelentőségű
történelmi tragédiák: Nagy Tamerlán, II. Edward, Doktor Faustus (bemutatóik 1590-1604)
aszketizmusig merészkedő világszemlélet
újítása: blakverse (jambikus lejtésű 10-11 szótagos verssor)
Ben Jonson
Sokáig büszke klasszikus erudícióval közelít tárgyához, az emberi jellem furcsaságához (Volpone).
Majd egy nagy realista kép (Bertalan-napi vásár) után kizárólag az udvar számára írt. masque-ok librettói töltik ki alkotói világát.
V. Shakespeare művei: új bejegyzésben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése