Rettentő görög vitéz

Szeptember 11 és 15-e között Debrecen adott otthont a XV. Alternatív Színházi Szemlének.




Három előadást tudtam csak megnézni, mert az időm, s a befogadóképességem azért nekem is véges.
Egyet azonban mindenképpen ki kell ragadnom ebből a kevésből is, mert egyszerűen elkápráztatott, feledtette a hétköznapokat, s jó volt érezni azt, hogy az ember valahol az esztétikum befogadására született, s lelkében addig fiatal, míg ott pajkoskodik benne az a bizonyos mese.
A két évvel ezelőtti Deszka Fesztiválon már láttam egy Zalán Tibor nevével jelzett darabot, ami iszonyú felháborodást váltott ki a nézőkből, mert az újvidéki mészárlásokat oly módon hozta testközelbe, hogy a nézőtéren sokan felálltak, s követelték a darab azonnali leállítását. Ez a Katonák, katonák címet viselte.
A programfüzet szövege alapján az említett szerző a fentebbi című antik mesejátékot valószínűleg jó kedvében írta, a szöveg ugyanis szellemes, szemtelen és közvetlen.
Az alaptörténet szerint Thészeusz tizenhat évesen Athénba indul, hogy megkeresse édesapját, a királyt.
És elindul a mese: rablók, tolvajok, alvilági állatok állják az útját.
Természetesen mindegyiket legyőzi. S mikor már azt hihetnénk, nincs több csavar, akkor derül ki, hogy a legnehezebb feladat még hátra van: magát az Athént rettegésben tartó Minotauroszt kell elpusztítania.
Ekkor azonban már eltalálja szívét a szerelem nyila, s Ariadné fonala segítségével még a labirintusból is kitalál.
Eddig olyan semmitmondónak tűnik az egész történet, de amit a Stúdió K Színház kihozott a történetből azt bizony úgy nevezik, hogy CSODA.
Így, csupa nagybetűvel! Ugyanis csupán öt fiatalember /Két hölgy és három úr/ játszotta el a történetet, amelynek a bábok éppúgy részeszei voltak, mint a húsvér emberek vagy fordítva!
Ez egy egyedi, s semmihez sem fogható látványvilágot varázsolt a nézők szeme elé: a bábok önállóan is megjelentek vagy mozgatóikkal együtt játszottak, néha kicsinyített másuk hajózott el, hogy visszatérjen eredeti nagyságában, s olykor maga a bábszínész adta frappáns verbális kifejezőeszközével a tudtunkra, hogy milyen újabb ármány készül.
A Németh Ilona tervezte bábok ráadásul határozottan csúfak voltak, mert bizony tulajdonságaikat az arcukon, s a testükön is hordozták. Az egyébként is groteszk vonásokat viselő darabot ez a tény még pikánsabbá, sőt igazi csemegévé bűvölte.
Az előadás zenéje császári koronát érdemel:a különleges szféra létrehozója a nézőktől mindössze néhány lépésre varázsolta harangjait, dobjait, s mindenféle más hangszerét hol az alvilágba, hol a tengerre, hol pedig a palotába! Hatalmas bravúrral!
A díszletek is hihetetlenül ötletesek, többfunkciójú darabok voltak.
Az előadás mindössze másfél órahosszát vett igénybe egyetlen szünettel, de azt hiszem, akik ott voltunk, még mindnyájan elméláztunk volna abban a korban, amikor a jó legyőzheti a gonoszt, s jól el is láthatja baját, mert az erkölcsi, s mesei törvények bizony az igazság pártján állnak, a hős pedig elnyeri méltó jutalmát.
Ez az az erkölcsiség, ami a mai világunkból mintha kikopott volna! S talán ezért is élték olyan jól bele a szerepükbe magukat a Stúdió K Színház tagjai, akik képesek voltak mosolygós arccal, önmaguk is jót derülve a mesejáték cselekményén, végig játszani azt az elejétől a végéig.