2010. március 25., csütörtök

Mintha csak mostanság történülne! Valahonnan származik

A Nagy Politikus (továbbiakban: N.P.) elhalálozott.Az új helyzetben N.P. úgy érezte, nincs mitől félnie. Amikor végre Szent Péter elé került, határozottan kopogott és szinte megállás nélkül akart bevonulni a Mennyek Országába.

- Tetteid és szavaid nem mindig fedték egymást, ezért nem is tudunk
egyértelműen dönteni rólad - mondta a nagy kapus. - Ezért újszerű megoldást választottunk. Egy-egy napig leszel a pokolban és a mennyben, s utána te magad döntesz, hová akarsz menni.

Döntésed végleges, sőt az örökkévalóságra szól.
- Minek ez? A mennyet választom.
- Teheted, de csak a két próba nap után.
N.P. ezért elment a pokolba, s igen meglepődött. Ott voltak a barátai
és barátnői. Joviális öregúr fogadta, vicceket mesélt és camparit ivott.
Megkínált is: enni, inni bőven volt, s a felszolgáló leányok mellett más
hölgyek is voltak, akik szemmel láthatóan készek voltak minden gondot elűzni
N.P.homlokáról. A golfpályán is vidám volt az élet, a zene pedig
vérpezsdítően hatott a klubban. Hamar vége lett a napnak, s N.P. alig akarta hinni, hogy nem a mennyben volt, hanem a pokolban. Másnap a mennyben járt.
Tetszett a nyugalom, a felhőkön repkedő angyalkák kacagása, az áhítatot sugalló zene. Jó volt - de mégis más, a korábbi élettől teljesen eltérő dolog.
A harmadik napon Szent Péter megkérdezte:
- Nos, hogyan döntöttél?
- Szégyellem egy kicsit, és ne is engedd le a hírt a Földre, de a tapasztalataim szerint mégis inkább a poklot választom.
- Legyen, ahogy akarod.
N.P. tehát bevonult a pokolba. A klub helyén hatalmas szeméttelep, s
barátai némi ételmaradék után kutattak, ha ugyan nem a golfpályán
elhelyezett üstökben főttek. Az üstök alatt a tüzet maga a főördög rakta, s N.P. azonnal egy fortyogó üstbe került.
- Hogyan? Hiszen tegnap minden más volt!!
- Ja, az volt a kampány. Most már szavaztál - felelt az ördög.

Valahonnan a netről

Tréning blog - Layosnak és minden netes Barátomnak

Layosnak és minden Barátomnak

Csoda, hogy egy ekkora városból, mint Debrecen, hogyan tudták összeszedni éppen azt a negyven embert, akikből mindösszesen nyolcat választottak ki egy uniós pályázatokról szóló beszélgetésre.
Volt természetesen kérdőíves bebocsátó rendszer is vagy inkább harminckét főt elbocsátó, átvilágító. Ismerős?!
Hiába, új idők, új szelek…
A rendszerhiba azonban a régi: egyrészt senki sem tudta, miért is jött ide, másrészt a TIT (A fiatalabbak kedvéért Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) sem sokat változott!
Ha csak annyit írok le, hogy a falon lévő Magyarország térképen simán be van jelölve Leninváros…
Tudom, van, aki érti…
A Belvárosban parkolni képtelenség. A harmadik kör után jó messze megállván a célállomástól, elgondolkodtam azon, el merjek-e sétálni addig, merthogy ma fényes nappal csaknem kiraboltak, s éppen a Piac utcán.
A múlt rendszer kmk-sai ma jól elboldogulnak. A Szent Anna templom környéke hemzseg a koldusoktól, egyébként néptelen. Este van.
Mellékesen köszönet a Debreceni Egészségügyi Centrumnak, mivel itt nem tudnak átvilágítani! Mindkét gép rossz! Másfél hete. De állítólag van remény, csak üljek türelmesen.
Az utóbbi időben megszoktam, hogy papír nélkül sehova sem megyek, s nem a mellékhelyiség miatt, mert a rendelőkben aztán ilyen célállomásokra be nem teszem a lábam, hanem újabban sem a szemem, sem a derekam, néha a lelki állapotom sem bírja a monitoron átszűrődő információtengert.
Netleszokóban vagyok. Tünet együtteseim ellepték szervezetem, akár a vírusok, s lassanként mutálódnak, így cselekednem szükségeltetik. Mellékesen sokan néznek, vajon mit firkálgatok itt?! Egy incifinci kisbaba a kabátom bélésével játszik, mert gyönyörű virágos betétcsík fut végig rajta. A címke szerint Schneiders, Salsburg, Made in Ausztria. A turkálóban mindenesetre potom forintért beszerezhető és garantáltan bőr-és pénztárca barát. Ennyit az én uniós csatlakozásomról! Ők reggel 8 óta várakoznak itt. Felháborító! Amúgy fél egy van.
Visszatérve a tréningre, egy pécsi fiatalember vezette, s a szokásos bemutatkozós drámajátékkal indított. Garantált siker, oldott hangulat. Amit a többiek nem vettek észre, az a mikrofon alatti diktafonban öltött testet. Megkérdezték ugyan, mi az, de az erősítő válasz mindenkit maximálisan kielégített. Én két éve pontosan egy ugyanilyen kütyüt kaptam ajándékba természetesen blokk nélkül. Méregdrága, számítógéphez csatlakoztatható, s két használat után az enyém a kidobandó kategóriába került. Gyárilag szegecselt, de azért még megszemléltük a belsejét is…
A nyolc ember közül én voltam a legidősebb. Eleinte nem zavart… Egyébként a nemek szerinti megoszlás 1:1. Közalkalmazottként is csak én dolgozom. Hoteltulajdonos, közgazdász, művezető, agrármérnök vállalkozó, takarító kisiparos, s két emberről nem jegyeztem meg, miből is él. Nyilván pénzből. Lehet, mossák is néha, hogy szebben csillogjon a krajcár.
Amiért nem Ctrl +V és nem a Ctrl+ C gombokat nyomom, hanem görnyedezek a monitorom előtt, az egyetlen mondat. A harminc éves közgazdásznő szájából hangzott el. Ekképpen: „Miért támogatja a Magyar állam az internetezést, mit akarnak már az ötven és 60 évesek a nettel? Adni kell nekik enni és kész!”
Amúgy a lányom lehetne, ha nem tanulással töltöm ifjabb éveim, hanem azzal, ami őt mérhetetlenül szenvtelenné tette: üzlettel, mások ki – és felvásárlásával…
Most tudom csak igazán becsülni netes barátaim, akiktől tanulok, akiket szeretek, s akikkel tudok közösen gondolkodni, s akiknek tudása mély empátiával és emberi tartással párosul…
S igazán büszke vagyok magamra is, hogy merek itt barátkozni, s még soha nem ért kellemetlen meglepetés egy-egy személyes összefutás után, mert értékhierarchiánk közös nevezője akár országhatárokon is átível.
Csak pedagógusként vagyok nagyon szomorú…
Gondoljátok nyugodtan tovább! Sajnos, én megtettem!

Ditta

"Rossz érzések ellenszere"

Úgy vélem, sokk volt...
Tanulni, dolgozni évtizedeken át...
Kevés munkabérért gürcölni, megmutatni, hogy a szocializmusban így kell és lehet a társadalmi egyenlőség felé törni, mert "ha majd bőség kosarából"...
Várni a Kánaánt...
Megérteni a mechanizmusokat...
1968...
Új fogalmakat tanulni, mint "glásznaszty","pirisztójka" és bruttósítani...
Reménykedni...
Aztán egy napon arra ébredni, hogy lám tombol a vadkapitalizmus...
Hiába a kemény munka, nincsen nyugdíjalap, csak előirányzott életkor növekedés, hátha nem éli meg a magyar az újabb ébredést...
Ugyan látja pillái alól a hírekben a számokat, amelyek elképesztően horribilis költségvetési hiányról, nagyipari tolvajhálózatokról, pártok egyezkedéseiről, tehetetlen kormányzatról szólnak...
És már fényes nappal sem biztonságos sétálgatni egy nagyváros Belvárosában, hogy a falvak megszaporodó tyúkrabló rókáiról ne is beszéljek...
Végül pizsamában ül otthon a társadalom fele jól elreteszelt ajtók mögött...
S magányosan halnak meg az öregek, észrevétlenül...
És megszűnnek a kisiskolák, óvodák és bölcsődék...
Ha beteg leszel, imádkozz, mert mást már nem tehetsz; hiszen kiraknak innen is, onnan is, mert vagy elromlott, vagy nincsen, vagy előjegyzésed halálod utánra szól...
S csak a cinikusoké a világ...
Az emberek gyöngék, a hatalom képmutató...
És ígérnek fűt, fát, bokrot...
Varázsreceptek sora születik lassan vagy hevenyészve...
Harsányak is jönnek, hőbörögnek...
Kurta kocsma hangulat késélen táncol...
És az egész demokrácia beteg: agonizál...
A régi hang pedig sehol: a halk és nyugtató, összefogásra és derűre sarkalló.
Noha érhet még sokk, s talán nem is egyetlen, hanem sok!


Képernyőre vetettem én

Avatar, avagy a nagy trükkáradat rohama mégis lenyűgözhet?!

A történet banális, már-már mindenhonnan összevágott saláta azért, hogy bármely korosztály számára befogadható, „ehető” és eladható legyen.
Megannyi előző film kiragadott sztorija vagy hőse jutott eszembe, amíg néztem. Meg az órám, amit otthon feledtem, mert amikor azt hittem, hogy végre vége, akkor újabb csavar következett. Így aztán számomra valóban időtlenné sikeredett e movie (S nem véletlenül használom ezt a szót!) néha idegesítő idétlensége.
A látvány azonban kárpótolt mindenért! A csoda szó nem jó, mint ahogyan a gyönyörűséges sem mond el semmit a filmről.
Igazából csak akkor reális a megközelítés, ha tudjuk, hogy a rendező, Cameron valaha makettépítőként kezdte, míg később trükkmesterként folytatta filmes pályafutását. A Titanic óta meg nem kétséges, hogy szereti a kékséget és a mélységet…
Bizonyára busás hasznot hoz majd a hatalmas költségvetésű vállalkozás, amelyben azért vannak olyan pillanatok, amelyre azt mondanám, hogy állj, mert szép a minutum, s olyan impressziók hasítanak belém, amelyek valahonnan nagyon mélyről szakadnak fel…
Mondjuk, nem ez volt azért a jellemző!
Igaz, csak olyan vetítőterembe szabad bemenni, ahol igazi 3 dimenzióban láthatjuk az alkotást, ami szerintem egyébként sem laposka, ha valaki szereti a Poccahontast, a Disney filmeket, a G.I. Joe-t, a Terminátort, az Őslények országát, a horror- és a véres akciófilmeket, az indiános kalandfilmeket, a katasztrófa-féle opusokat, a romantikus szerelmi lángolásokat és sorolhatnám. Sigourney Weaver-ről azon nyomban A nyolcadik utas: a Halál és más efféle történetek ugrottak be…
Az előbb egy halom egymástól igen távoleső filmes műfajt soroltam fel. Vajon kinek jön ez be így mind egyszerre?!
Valószínűleg annak a fiatalságnak, amely szabad idejében nem a könyvtárakat, múzeumokat és színházakat járja, hanem bódulni vágyik és feledni…
Meg egy egészen más mitológián és térközi állapotokon uralkodni, hiszen a sztori szerint a béna veteránból egy bolygó és egy faj megmentője lehet.
Vajon mennyire káros ez?!
És továbbfokozható egy második filmmel az a mánia, amelyet lavinaként egész korosztályokra zúdíthat egy-egy alkotás?!
Nem tudom, de valójában egyáltalán nem jó érzésekkel álltam fel a film végén, s a horrorfilmek befejezéséhez hasonlatos „..és hirtelen kinyílik egy zöld szempár…” zárlattól egészen mostanáig ráz a hideg, de holnapra jót nevetek rajta!

http://www.youtube.com/watch?v=S134FUktQ9M


Ditta

Létraperspektíva - Eredetileg a Netlogra írva

"Elképesztő adat: a nettezők 71 százaléka nem a valós énjét mutatja a világhálón. Persze, sokuknak ez csak apró csíntevés – gyerekes viselkedés, netán jó szórakozás… Talán ők maguk sem tudják az okát, miért mutatják másnak magukat, mint amik valójában. Hogy ez rendjén van-e vagy sem, nem tisztem eldönteni… Egy biztos: az én értékrendembe egyáltalán nem fér bele az ilyesmi…
Azt hiszem, sokan mások is így vélik, de ha nem, talán sikerül meggyőznöm őket az alábbi borzalmas hírrel: A jól megtermett, maffiózó kinézetű 43 éves férfi közösségi oldalon 17 éves fiúnak adva ki magát, kiskorú lányokkal ismerkedett, randevúra csalta őket, majd kihasználva fizikai fölényét…
Ugye, ilyen szemszögből vizsgálva már egészen más a helyzet? Mert a kislány lehetett volna a mi kislányunk, kishúgunk, ismerősünk, de - egyáltalán nem is muszáj annak lennie!!"

(Zsidai Erzsébet - Csillagszemek)

Szóval tegnap éjjel azon gondolkodtam, hogyan jutok el a fürdőkádig, merthogy belelóg egy lámpa.
A burája ugyan eleve megrepedt, de még így is pompás darab hatalmas mennyiségű rezet tartalmazva (Kb. olyan 50 kg lehet és az egyik itteni barátnőmmel cseréltem el egy íróasztalért - Ezért nálunk már egyáltalán nincsen "Zsófiíróasztal" sem!!! meg 2 kisebb lámpáért...)...
Lassanként igaza lesz, ama kampányvezérnek, mert abból a 20 %-ból, ami marad a jövedelmünkből, valóban visszatérünk a cserekereskedelem hőskorába...
Erről azon nyomban bevillant a be nem diktált 281 köbméter gáz, meg a számla és az is, hogy hogy a fenébe tudtam én ezt majdnem egyes-egyedül összehozni egy csekélyke hónap leforgása alatt, mert a lakás az bizony 44 négyzetméter, s mi lenne, ha kimennék vidékre lakni, mert ott legalább elférne ez a temérdek könyv, meg felesleges bútordarab, de az meg sokkal több négyzetméter...
Gázszámlára átszámítva, azonnal le is mondtam e balga ötletről...
Ja, és vasárnap kertrendezés is lesz!!!
Mindeközben örömmel konstatáltam, hogy a szárítón van 2 napra elegendő alsó és felső meg középső ruhanemű, de mosni azt nem tudok, mert a mosógép tetején ágyneműhalmok állnak, a mosdóhoz ugyancsak ezen lámpa miatt nem igazán érdemes hozzáférni...S ha már itt tartok, a tűzhely tetején egy hatalmas puff hever, előtte egy festőállvány (Faszobrász készítette, stabil darab meg a tölgyfaágy oldalsó részei... , de a mosogató szabad préda...)
Miután magamban elmondtam már néhány igazán nem ideillő fohászt (Nem bántva a Mindenhatót...), rádöbbentem, hogy van ugyan két teljesen önálló pincém, de már azt is telenyomtam cuccokkal, így csak rendezkednem szükségeltetik...
Még jó, hogy éppen tegnapelőtt takarítottam ki mindent, mert mániásan igyekszem rendet tartani, hiszen kis lakásban ha kis rend van, akkor jobb, ha inkább nem is lakják...
Fél kilenc magasságában éppen a létra tetején pakolásztam a könyveket egy polcra (Megjegyzem, előtte sikerült leülnöm a konyhában az éppen nem a helyén lévő bárszékre, így azóta is tapogatom sajgó könyököm, meg belilult alsófelemmel igyekszem féloldalasan ülni...), amikor csörgött a hordozható vonalas telefon a bal nadrágzsebemben...
A jobba a mobilokat süllyesztettem be...
Netlogbarát akadozó nyelvvel szerelemre éhezve...
Egy városban élünk, néha telefonál, de nem láttam még soha!
Féltékenyen...
Na, ha én valamit azonnal kiszűrök, az az alkohol, mert olyan absztinens vagyok, hogy még szilveszterkor sem iszom csak narancslevet, de az én bajom!
Úgy nagyjából a helyére tettem (Ja, és a tegnapi nap csodája még az is, hogy megtudtam erről a vezetékes X. éves telefonomról, hogy simán kikapcsolható, s mégis kicseng...Hűha, ez szuper!!!), a telefont meg le...
Csak tudjátok, már reggel elgondolkodtam a fentebbi idézet valóságtartalmán...
Akkor még azt hittem, elég megnézni valakit az iwiw-en, létezik-e, kik a barátai etc.
Azóta tudom, hogy nem...
És én nagyon örülök annak, hogy ilyen barátaim vannak, mint Ti...
Jó, én is kizártam hatvan embert, mert nem gondoltam, hogy érdemes gyűjteni azokat, akikkel nem beszélek, akik küldözgetik az ezt nézd meg, meg azt nézd meg ésatöbbi videókat, de akik maradtak, azokat szeretem és hiszem, a valóságban is éppen olyanok, mint írásaikban!
A barátaim másik felét meg személyesen ismerem.
S nagyszerű az is, hogy mégsem kell találkoznom ezzel a gyűjtőemberrel, mert már tudom, milyen...
Nem ezt a képet mutatta eddig...
Tű a zsákból, vagy hogy is van?!
És így még jobban tudom értékelni ezt az oldalt a www.csillagszemek.hu-val együtt...
Hiszem, hogy mindkét helyen valós emberek valós arcukat mutatják, csak jól kell megválasztani barátainkat...
És én azt hiszem, még nem csalódtam Senkiben sem!!!

Szép Napot Nektek!

PS: Estig pakolok, aztán jövök (Nem fenyegetés...)!


Ditta

2010. március 23., kedd

Márai Sándor: A tapintatról és a gyöngédségről

Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság.
Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka.
Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember.
Az a tapintat és gyöngédség mely, mint valami csodálatos zenei hallás örökké figyelmeztet egy embert mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak, és mi olyan " jó ", hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni?
Ez a tapintat, mely nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is.
Vannak ritka emberek, akik tudják ezt.
Akik a jóságot, mely mindig önzés is, pártolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal, vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik mi az, ami a másiknak fájhat.
S mindig tudnak másról beszélni.
S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban felhők között közeledő láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel.
Igen, e két képesség emberfölötti.

/ Márai Sándor: Füves könyv /

Antoine de Saint-Exupéry - Citadella (részlet)

"A barát az az ember, aki nem mond feletted ítéletet. Mondottam neked, ő az, aki megnyitja ajtaját a vándornak, mankójának, sarokba állított botjának, nem unszolja táncra, hogy aztán megítélhesse tánctudását. És ha a vándor az utakat vidámító tavaszról mesél, a barát az, aki benne a tavaszt fogadja házába. És ha arról mesél, milyen borzalmas éhínség dúlt abban a faluban, ahonnan jön, akkor vele együtt szenved éhséget. Mert mondottam neked, a barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki. A barátod igaz, igaz mindenben, amit neked mond, és akkor is szeret téged, ha a másik házban gyűlöl. A barát, akivel Istennek hála, találkozom, és összeér a könyökünk a templomban, aki ugyanolyan arcot fordít felém, mint az enyém: az ő arcát is ugyanaz az Isten világítja át, mert ilyenkor egyek leszünk, még ha odakint ő boltos, én meg hadvezér vagyok is, vagy ha ő kertész, én meg távoli vizeken utazó tengerész. Meghasonlásaink fölött rátaláltam, és most barátja vagyok. És hallgathatok mellette, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni. Barátom az, akit szeretettel fogadsz belőlem: az én belső országom követe. Jól bánsz vele, leülteted, aztán hallgatod. És mind a ketten boldogok vagyunk."

(Pődör László fordítása)