Netbarátságok
(I.rész Kati)
Szóval az úgy történt, hogy hirtelen nem volt mit tennem, gyógyulást irányoztak elő nekem!
- Mit fogok én kezdeni magammal? –hüledeztem először.
- Netezz! – mondta Ildikó!
- Csak nyomkodni kell a gombokat! Kezd a Netloggal! Küldök neked egy meghívót! – tette még hozzá.
Tulajdonképpen eddig csak a mindennapi munkámhoz használtam az internetet, így aztán nagyon nagy nehézségek árán sikerült feltöltenem ezt - azt magamról. Láttam, hogy néhány valós barátom ott van, így bejelöltük egymást. Van olyan, aki még a pontos nevét sem merte megadni, míg mások csak a lakóhelyüket változtatták meg. Már nem is emlékszem, mikor történt mindez! Olyan ezer éve…Mindenesetre a húgomnak azóta is az egyetlen barátja maradtam. Látszik, hogy soha semmire nincsen ideje az egész napos robottól.
Zsófi furcsállotta.
- Nem vagy te normális! –állította.
- Minek? Majd jókat nevetnek rajtad a tanítványaid…
- Meg anya, te elismert vagy! Egész életed munkáját tönkre teszed azzal, hogy az interneten szörfölsz. Ki kellene köttetni ezt a netet!
Nem így lett. Simán függő lettem. Manapság én szoktam gondolkodni azon, hogy tavasszal jobb lenne inkább a kertemben bóklásznom!
Rengeteg barátot találtam. Hihetetlen, de csupa jó embereket! Hinnéd, hogy valaki 63 évesen friss, üde és nem fél egy közös bulitól?! Nem gondolnád, noha így van! Gondolnád, hogy létezik kollektív bölcsesség mai világunkban, s együtt gondolkodás, s akár közös könyvírás is?!
-Na, ne!- mondod magadban.
Én pedig élő példáját látom annak, hogy így van, csak meg kell találnod, kik azok, akikkel Te ezt megteheted!
A Netlogon történt, hogy decemberben bezártam az oldalam. Csak a barátaim jöhettek be és senki más! Nagyon komoly okom volt erre… Feloldván a vesztegzárat azonnal bejelöltek néhányan, hogy nehogy ezt a lépést még egyszer megtegyem. Közöttük volt egy debreceni hölgy is. Remek humora van, bölcs, segítőkész, olyan Teréz anyai alkat, mellesleg a tehetségek pártfogója, s valami ősi, boszorkányos erővel van megáldva…
Lehet, hogy valaha Glindának hívták, s szereti piros cipellőket is osztogatni, hogy a Sárgaköves Utakon Dorothy-k százainak segítsen eljutni az Ő személyes Smaragdvárosukba, hogy végül hazajuthassanak!
Elmondanám, hogy személyesen a mai napig nem találkoztunk. Ellenben van egy közös barátnőnk, aki imádja.
S most láss csodát, én meg a második férjét ismerem, sőt két kicsi gyermekükkel voltak is nálunk. Mellesleg piacozós korszakunkból igen jó dolgokat csereberéltünk egymással!
Aztán, mióta a gmailnek van egy Züm funkciója, nem győz segíteni nekem! Nagyon sokat! Ráadásul az egyik szomszédasszonyom a kolleganője.
Azt gondolhatnád, nincsen ebben semmi különös!
Akkor kapaszkodj jól meg! Imádom a tarot kártyákat és bizony használni is szoktam néha, de csak kivételes embereknek és csakis egyszer…
Valamennyire be is jöttek a Neki készített jóslataim, mert Ő is kártyavető ember. Ez ugyan csak később derült ki, de hisz a lapok tudásában, mint én is.
Éreztem, hogy valahonnan ismerem, mert annyi közös rezonanciánk van…
S tegnapelőtt éjjel mellesleg futólagosan odavetette az egyik levelezésünkben, hogy én bizony tanítottam két gyermekét magyarból összesen nyolc esztendőn keresztül…
Katira nagyon jól emlékszem, hiszen imádtam! Lehet, a neveknek is varázsereje van?!
És igen, Andinak is nagyon jó osztálya volt, mert felragyogott ott is az a fény abban az első emeleti teremben.
2010. február 16., kedd
Ildikó története
Ildikó története
Mostanában nem csupán a netes ismerőseim, de a valóságosak is meg-megkérdezik, hogyan van nekem két lányom, ha valójában csak fél év korkülönbség van közöttük…
S életem mely részéhez tartozik, azaz örököltem-e valamelyik házasságomból vagy tartós élettársi kapcsolatomból?
A válaszom, nem.
Soha nem írtam még erről, mert úgy vélem, vannak dolgok, melyek a legszentebb magánéletem részei…
A múlt héten a Plázában vásárolgattunk, amikor egy régi ismerősöm odajött hozzánk, s ránézve a szőke, hosszú hajú Ildikóra, megállapította, hogy de megváltoztál Zsófi…
Egyébként meg éppen félbeszakított egy párbeszédet, hogy:
- Nézd már, anya, de kafa!
- Editkém, Ő nem Zsófi, hanem Ildi! – szólaltam meg..
- Az meg, hogy lehet?- kérdezte.
- Csak nem a volt élettársadtól maradt Rád?!
- Mert az már egy kicsit sok lenne!
Debrecen alapjában véve egy nagyváros, de valahogyan mégis nagyon sok embert ismerek. Egyrészt ugye a pedagógusi pályafutásomból, másrészt abból kifolyólag, hogy alapvetően művészcsalád volt a mienk, másrészt nagy régiségpiacosok voltunk. Sőt, én a mai napig szoktam ott árulni is, nem csak vásárolgatni! S éppen Ildivel, meg egy barátommal. Márciusban újra is indul… Milyen pejoratív lett volna, ha azt írom ide, hogy újrakezdjük!
(Na, emiatt a mondat miatt, csak felteszem ezt a blogot a Netlogra is, Layos kedvére. Remélem, nem lesz hóember, hogy megköszönje a látogatásom!)
Mert tulajdonképpen elkezdődött… Én meg folytatom. A volt élettársamtól decemberben váltam el végleg, s ez így van jól, de papíron a mai napig együtt vagyunk…Hosszú lenne ebbe belemenni, így hagyjuk is!
Ildikó hetedikes volt, amikor beszélgetni kezdtünk. Itt lakik nem messze tőlünk. Mindenki ismerte és ismeri is az édesanyját, mert az bizony minden egyes napon kopprészeg (Ildi szavai!) egészen a derékszögig zavaros! Aztán néha nálunk aludt. Majd a ritkánból hetek, a hetekből hónapok lettek…
Így teltek-múltak az évek. Az iwiw-en azt hiszem, fent is van az a kép, amikor kutyát vettem Neki! Mára elmúlt 18 éves, így tulajdonképpen akár állandóan is itt lakhatna, de jöttek a fiúk, mert Ő nem Zsófi, akinek nincsen ideje erre. A mai napig 11.-es egy szakképző iskolában…
Szóval az első évek furcsák voltak, mert Laci nem szerette és Zsófi sem. Oly annyira, hogy két éven át a Szián kívül egyetlen szót sem váltottak sohasem. Aztán egyszer gondoltam egy nagyot! Itt hagytam Őket két teljes napra egyedül. Azóta beszélgetnek, és ez nagy eredmény két egymástól ennyire távol eső bolygó esetén. Zsófi egy időben, mióta Pesten tanul, még meg is vádolt, ha új ruhadarabot vettem Neki:
- Ezt Ildinek vetted, az Ő stílusa!
Noha egyáltalán nem. Azt mondani sem kell, hogy ha szüksége volt rá, ugyanúgy megvásároltam Neki is mindent a mobiltelefonon át a kozmetikumokig. És persze, soha senkitől egyetlen fillért sem kaptam Utána. És nem is volt rá szükségem, mert amit Tőle kaptam, azt Szeretetnek nevezik, s önzetlennek. Nem mintha Zsófi nem szeretne, csak ugye ezt természetes dolognak tartja az ember!
Ildi soha nem tudott egyedül aludni! Ma sem képes, csak velem, ha itthon van meg a plüssfigurájával. És a zene ordít, és egészen más dolgokat nézünk a moziban, de mégis kibírta velünk azt az időszakot is, amikor minden egyes este színházba mentünk hónapokon át, mert Zsófi ott játszott…
És a hajnal négy órától induló piacozásokat, az erős napot, a tél süvítését, a fűnyírásokat, s hófehér bőrével nem Ő ájul ki a napon, hanem a kreol arcú Zsófi…
S van az őszinteségnek egy olyan szintje, amit az ember eltitkol a közvetlen családtagjai elől is, de nekünk nincsenek ilyen dolgaink egymás előtt…
S valamelyik nap, sírva ébredt, s azt mondja reggel nekem:
-Nagyon rosszat álmodtam: Meghaltál Te is meg Anyu is, az igazi!
Tegnap meg megkérdezte: Mikor megyünk már a barátnődhöz? Tudod, akinek olyan csodaszép háza van, hogy elalszik tőle az ember?! Az a melegség…
Van, amikor hetekig nem látom. Ugye, mégsem a sajátom?! De ha előkerül, akkor a szekrényekben gyönyörű rend lesz és nevetünk, cikizzük a világot, s érzem a kötődését, megbeszéljük a szerelmeit, mert azok vannak Neki… Talán a gyerekkora miatt! Sőt, biztosan!
És persze, hogy nem értékeli a könyveket, a kultúrát, de velem jön kiállításokra, s Zsófi mindegyik képe csodaszép!
Egyetlen egyszer mondott nemet. A múlt héten. Mondom Neki:”Menjünk már el, Törőcsik Marit megnézni! Nincs kedvem egyedül menni!”
-Ott lesz az a néni is, aki olyan sokat beszél?- kérdezte.
-Persze!- mondom én gyanútlanul.
-Te, Anya, menj már el akkor egyedül!
-Hát ezért maradtam akkor itthon.
Mert mire hazaértem volna, sötét lett volna, s még mindig fél magában…
Mostanában nem csupán a netes ismerőseim, de a valóságosak is meg-megkérdezik, hogyan van nekem két lányom, ha valójában csak fél év korkülönbség van közöttük…
S életem mely részéhez tartozik, azaz örököltem-e valamelyik házasságomból vagy tartós élettársi kapcsolatomból?
A válaszom, nem.
Soha nem írtam még erről, mert úgy vélem, vannak dolgok, melyek a legszentebb magánéletem részei…
A múlt héten a Plázában vásárolgattunk, amikor egy régi ismerősöm odajött hozzánk, s ránézve a szőke, hosszú hajú Ildikóra, megállapította, hogy de megváltoztál Zsófi…
Egyébként meg éppen félbeszakított egy párbeszédet, hogy:
- Nézd már, anya, de kafa!
- Editkém, Ő nem Zsófi, hanem Ildi! – szólaltam meg..
- Az meg, hogy lehet?- kérdezte.
- Csak nem a volt élettársadtól maradt Rád?!
- Mert az már egy kicsit sok lenne!
Debrecen alapjában véve egy nagyváros, de valahogyan mégis nagyon sok embert ismerek. Egyrészt ugye a pedagógusi pályafutásomból, másrészt abból kifolyólag, hogy alapvetően művészcsalád volt a mienk, másrészt nagy régiségpiacosok voltunk. Sőt, én a mai napig szoktam ott árulni is, nem csak vásárolgatni! S éppen Ildivel, meg egy barátommal. Márciusban újra is indul… Milyen pejoratív lett volna, ha azt írom ide, hogy újrakezdjük!
(Na, emiatt a mondat miatt, csak felteszem ezt a blogot a Netlogra is, Layos kedvére. Remélem, nem lesz hóember, hogy megköszönje a látogatásom!)
Mert tulajdonképpen elkezdődött… Én meg folytatom. A volt élettársamtól decemberben váltam el végleg, s ez így van jól, de papíron a mai napig együtt vagyunk…Hosszú lenne ebbe belemenni, így hagyjuk is!
Ildikó hetedikes volt, amikor beszélgetni kezdtünk. Itt lakik nem messze tőlünk. Mindenki ismerte és ismeri is az édesanyját, mert az bizony minden egyes napon kopprészeg (Ildi szavai!) egészen a derékszögig zavaros! Aztán néha nálunk aludt. Majd a ritkánból hetek, a hetekből hónapok lettek…
Így teltek-múltak az évek. Az iwiw-en azt hiszem, fent is van az a kép, amikor kutyát vettem Neki! Mára elmúlt 18 éves, így tulajdonképpen akár állandóan is itt lakhatna, de jöttek a fiúk, mert Ő nem Zsófi, akinek nincsen ideje erre. A mai napig 11.-es egy szakképző iskolában…
Szóval az első évek furcsák voltak, mert Laci nem szerette és Zsófi sem. Oly annyira, hogy két éven át a Szián kívül egyetlen szót sem váltottak sohasem. Aztán egyszer gondoltam egy nagyot! Itt hagytam Őket két teljes napra egyedül. Azóta beszélgetnek, és ez nagy eredmény két egymástól ennyire távol eső bolygó esetén. Zsófi egy időben, mióta Pesten tanul, még meg is vádolt, ha új ruhadarabot vettem Neki:
- Ezt Ildinek vetted, az Ő stílusa!
Noha egyáltalán nem. Azt mondani sem kell, hogy ha szüksége volt rá, ugyanúgy megvásároltam Neki is mindent a mobiltelefonon át a kozmetikumokig. És persze, soha senkitől egyetlen fillért sem kaptam Utána. És nem is volt rá szükségem, mert amit Tőle kaptam, azt Szeretetnek nevezik, s önzetlennek. Nem mintha Zsófi nem szeretne, csak ugye ezt természetes dolognak tartja az ember!
Ildi soha nem tudott egyedül aludni! Ma sem képes, csak velem, ha itthon van meg a plüssfigurájával. És a zene ordít, és egészen más dolgokat nézünk a moziban, de mégis kibírta velünk azt az időszakot is, amikor minden egyes este színházba mentünk hónapokon át, mert Zsófi ott játszott…
És a hajnal négy órától induló piacozásokat, az erős napot, a tél süvítését, a fűnyírásokat, s hófehér bőrével nem Ő ájul ki a napon, hanem a kreol arcú Zsófi…
S van az őszinteségnek egy olyan szintje, amit az ember eltitkol a közvetlen családtagjai elől is, de nekünk nincsenek ilyen dolgaink egymás előtt…
S valamelyik nap, sírva ébredt, s azt mondja reggel nekem:
-Nagyon rosszat álmodtam: Meghaltál Te is meg Anyu is, az igazi!
Tegnap meg megkérdezte: Mikor megyünk már a barátnődhöz? Tudod, akinek olyan csodaszép háza van, hogy elalszik tőle az ember?! Az a melegség…
Van, amikor hetekig nem látom. Ugye, mégsem a sajátom?! De ha előkerül, akkor a szekrényekben gyönyörű rend lesz és nevetünk, cikizzük a világot, s érzem a kötődését, megbeszéljük a szerelmeit, mert azok vannak Neki… Talán a gyerekkora miatt! Sőt, biztosan!
És persze, hogy nem értékeli a könyveket, a kultúrát, de velem jön kiállításokra, s Zsófi mindegyik képe csodaszép!
Egyetlen egyszer mondott nemet. A múlt héten. Mondom Neki:”Menjünk már el, Törőcsik Marit megnézni! Nincs kedvem egyedül menni!”
-Ott lesz az a néni is, aki olyan sokat beszél?- kérdezte.
-Persze!- mondom én gyanútlanul.
-Te, Anya, menj már el akkor egyedül!
-Hát ezért maradtam akkor itthon.
Mert mire hazaértem volna, sötét lett volna, s még mindig fél magában…
2010. február 6., szombat
Árnyékszélen - Vesztergom Andreának
“A végén minden olyan egyszerű lesz – minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt. Amitől úgy égett szívünk, hogy azt hittük, nem lehet elviselni, belehalunk, vagy megölünk valakit… mindez kevesebb lesz, mint a por, melyet a temetők fölött kavar és sodor a szél.” (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
Árnyékszélen töltjük napjaink
tengernyi gondunk
egyszer csak elillan,
felzuhan, elsurran
valahova bohócruhába
alászállva
a találkozások nélküli lét
homályába.
Borotvaélen kopogunk
újraértelmezve önmagunk
hosszúra nyúlt árnyát,
de nem jön a megbocsátás.
Sarkaikra állított
pillanatok
fenyegetnek
idegen kódokkal
sorsaink
szövevényes
megoldásai
abnormális minőséget
adnak végső struktúránknak
látványosan
bomlunk szét
perifériára szorítva.
Ördögünk a tömjénfüst
elől
egyre csak menekül
rövidlátón,
ma misztériuma
odébb lépett
mégsem tépjük fel
fogainkkal
csuklóinkon ereink,
noha visszaragasztanánk
halottunk
agyát, életét,
mit
megölni vélünk ma ostobán,
s csak az asszimetria
hajlott háta
volt éltünk titkos tánca,
míg a földön
jártunk
és mindketten alászálltunk
és minden összeért
a borzadály, a rettegés
a csillag és két személy
apa és lánya
dühös mentalitása
tükörjátékot írt
a legvégső határig,
a világteremtő Égig.
Mocsár Gáborné Fehérvári Judit
Debrecen, 2010. február 6.
Árnyékszélen töltjük napjaink
tengernyi gondunk
egyszer csak elillan,
felzuhan, elsurran
valahova bohócruhába
alászállva
a találkozások nélküli lét
homályába.
Borotvaélen kopogunk
újraértelmezve önmagunk
hosszúra nyúlt árnyát,
de nem jön a megbocsátás.
Sarkaikra állított
pillanatok
fenyegetnek
idegen kódokkal
sorsaink
szövevényes
megoldásai
abnormális minőséget
adnak végső struktúránknak
látványosan
bomlunk szét
perifériára szorítva.
Ördögünk a tömjénfüst
elől
egyre csak menekül
rövidlátón,
ma misztériuma
odébb lépett
mégsem tépjük fel
fogainkkal
csuklóinkon ereink,
noha visszaragasztanánk
halottunk
agyát, életét,
mit
megölni vélünk ma ostobán,
s csak az asszimetria
hajlott háta
volt éltünk titkos tánca,
míg a földön
jártunk
és mindketten alászálltunk
és minden összeért
a borzadály, a rettegés
a csillag és két személy
apa és lánya
dühös mentalitása
tükörjátékot írt
a legvégső határig,
a világteremtő Égig.
Mocsár Gáborné Fehérvári Judit
Debrecen, 2010. február 6.
2010. február 3., szerda
A francia polgári színjáték, Moliere, Boileau: Poetika
A francia polgári színjáték, Moliere, Boileau: Poetika
„Az újkori modern polgári színház 3 alapvető jellemzője: hivatásos, nyilvános, rendszeres
Alapmodell: 16. sz. Erzsébet-kori angol, spanyol, olasz színházi struktúra.
Jellemzői: a) születésekor anyanyelvű, belső fejlődése spontán
b) megteremti a polgári- nemzeti drámát (melyet megelőz egy humanista anyanyelvű drámatermés
c) mellette él egy zárt, udvari, humanista színházi struktúra
d) alulról szerveződik”
(Katona Ferenc: A Glóbusztól a Rondelláig, Bp., 1990.)
A francia polgári színjátszás (e három jellemző) mintegy 50 éves késéssel egy újabb modellt hoz létre.
Meghökkentő, hogy nem az első modellben van, hisz a 17. században élvonallá válik a francia kultúra.
Meglévő adottságok: - nagyszámú polgárság Párizsban – potenciális alap
- van vásári színjátszás is, de nem tud önerejéből, spontán módon túllépni a mutatványosság és a legegyszerűbb triviális bohóctréfák műfaján
Lemaradás okai:
- a korai polgárosodás sokkal erősebb és zártabb feudális keretek között zajlik
- a katolikus klérus keményen akadályozza a vásári szórakozást (ellentmondás, hogy ugyanakkor az arisztokráciával érintkező felső papság az udvari-humanista színjátszás legfőbb támogatója)
- emiatt a vásári komédiások nem tudnak tőkét gyűjteni és beintergrálódni a polgárságba (mint Spanyolország, Anglia és Itália esetén)
- erkölcstelen, bűnözőknek tekintik őket (e szemléletmód oly mély, hogy még 100 év múlva is megtagadják a színészektől az egyházi temetést, ha haláluk előtt nem tagadják meg színészetet – Lásd Molière, ill. 1730 Adrienne Lecouvreur, kora legnagyobb színésznője)
A klasszicizmus jellemzői:
• ha a színházban kitalál valamit, azt azonnal kanonizálja
• az arisztotelészi dramaturgia szerint alkot, azt szó szerint veszi, így félreértelmez
• fajtái: comedia dell’ arte – a mesterség drámája – a színpadon improvizál is, művelőit fülemilének tartották
• comedia erudita – tudós dráma – íróasztal mellett születik, a tudós dráma, művelőit papagájnak tartották
Mivel a növekvő igényeket az elmaradott mutatványosság nem tudja kielégíteni, jól szervezett olasz commedia dell’arte-társulatokat importál az udvar. Az udvarnak, klérusnak, felső arisztokratáknak vannak olasz kapcsolataik.
Feladatuk: a különböző udvari-főúri ünnepségek színházi igényeit kielégíteni DE ez csak alkalomszerű – a többi időszakban az udvar nem látja el őket .
Így viszonylag szabadon kóborolhatnak a francia városokban – fellépnek – megélhetésük kiegészül – nagyszámú polgári közönség előtt – nyilvános színháznak minősülnek.
Társadalmi helyzetük más, mint a francia komédiásoké, ők főúri meghívásra érkeztek, vendégek, idegenek.
Sikerük oka: - nem szövegcentrikus a műfaj; - tipi fissi-k a francia polgári-népi közönségnek is ismerősek; - akrobatikus, pantomimikus, bohózati játékmód; - a legfontosabb verbális tréfákat, poénokat megtanulták franciául
A commedia olasz figurái elfranciásodnak (Harlequin, Scaramouche)
Az ügyesebb francia mutatványosokat, vágáns diákokat betagozzák egy lépés Molière (korai drámái nincsenek meg – olasz mintákat követnek)
Az 1650-es évekre már egyértelműen van francia színjátszás.
Jellemzői:
1/ nem spontán, öntörvényű fejlődés eredményeképpen jön létre, hanem más nemzet importja útján (Erejét dicséri, hogy nem sokkal létrejötte után maga is exportáló lesz.)
2/ két kizáró műfaj (Shakespeare, Lope de Vega ír tragédiát, komédiát, minden műfajban alkotnak. Párhuzamosan alkotnak.) Franciaországban kialakul a komédia, szinte egyszerre a tragédia, de egy szerző vagy csak komédiákat ír (Molière), vagy csak tragédiákat (Corneille, Racine). Legalábbis csak egyikben sikeres.
Más társulatok játsszák a komédiákat és a tragédiákat (A 17. században végig).
Az olasz komédián iskolázott francia komédia fejlődése egyértelmű.
Mi hatott a tragédia-fejlődés irányába?
A) Az olasz commedia dell’arte színészeinek, mint hivatásosoknak ki kellett elégíteni az udvar humanista színházi igényeit is. Elfranciásodásukkal alkalmassá tették magukat – kénytelenek voltak – ilyen feladatra is. DE olyan előadásokat kellett létrehozniuk, melyek eladhatók lesznek majd a polgári közönségnek is, akik viszont nem voltak humanista műveltségűek (nem ismerték a görög mitológiát, történelmet stb.)
B) Áthidaló megoldás kellett: olyan drámákat írtak, írattak és tűztek műsorra, melyek nem kizárólag a humanista színjátszásban megszokott mitológiai és más antik görög történeti témákat dolgozták fel, de tárgyukban mégis ki tudták elégíteni az udvar igényeit.
C) Más külföldi mintában találták meg: a spanyol aranykor színházának dramaturgiájában. Sajátos tematika: becsületközpontú, nemes eszmények, szenvedélyek – Lope de Vega, s még inkább Calderon – nemesi eszmények, de a feltörekvő vallásos polgárság is talál magának üzenetet = Corneille: Cid
Spanyol mintára válik a korai francia polgári dráma (tragédia) központi témájává a devoir és az honneur, a kötelesség és a becsület védelmének konfliktusrendszere.
Hogy a polgári-plebejus közönség számára is élvezetesek legyenek, kellenek: kiélezett konfliktusok, elsöprő szenvedélyek, a hősök nemes céljait az ármány fenyegeti, végül a gonosz megbűnhődik.
Spanyol színészek franciaországi jelenlétéről nincs adat, valószínűleg irodalmi közvetítéssel jutottak el Franciaországba.
D) A francia tragédia másik vonulta: belső fejlődés eredménye, amikor már az udvari színjátszás teljesen francia. színészek kezébe került. Bár már megjelennek körülötte a barokk látványosságok és szcenikai „csodák”
E fordulat a dráma következő lépcsőfokát jelzi: Racine
Az udvari előadások céljaira olyan álhumanista színműveket írtak, melyek kielégítik az udvari humanista igényeket, de az antik történetekre épülő allegorikus példázatokat emberi drámákká, izgalmas konfliktusokká transzformálták.
A játék lényege az emberi jellemek és feszültségeik.
Formai jegyek: kevés szereplő, minimális színpadi igények, bármilyen helyen előadható.
Az udvarban, nagy barokk díszletben, elő- és utójátékokkal (balett, pásztorjáték, tűzijáték)
(Mert a díszlet nem a társulat tulajdona volt.)
A polgárok előtt e nélkül.
A drámai kompozíció szempontjából lényegtelen.
3/ a francia színészek (tragédia, komédia egyaránt) az olaszoktól tanultak – hamar hivatásos francia társulatok jönnek létre
4/ a társulatok nyilvánossá válásának útja ellentétes: egy speciális udvari színjátszásként indul, melléktermékként tudnak „lefelé demokratizálódni”
„Le grand siecle” Ekkor kerül az európai kultúra élvonalába a francia kult..
I. Történelmi háttér
elmaradott anarchiából – egységes nemzetállam
16. sz. vallásháború, feudális anarchia: hugenották – katolicizmus – IV. Henrik - Medici Mária - XIII. Lajos, Richelieu
Francia nagyhatalmi hegemónia (1648 westfáliai béke) - Mazarin 1661, XIV. Lajos – abszolutizmus - a polgárság támogatása –
II. A kulturális élet
Az abszolutizmus új lehetőségeket teremt.
Az udvar maga mellett akarja tudni az arisztokráciát – udvari kult. (Párizs, Versailles)
- intrikák (még barokk Versailles) - etiquette – mindent szabályozott
- a polgári körök ezt majmolják – finomkodó nyelv, modor (vér, gyomor nem illett kimondani)
Rend, nyugalom. Centralizmus. ezt tükrözte a művészet is. Centralizált. Dotált művészeti élet. (dicsőítésért)
- 1635 – Acadèmie Francaise – Richelieu alapította.
- Colbert az udvar köré gyűjtötte az ország legjelentősebb művészeit – mecénás
- a főúri paloták számára is minta lett a királyi udvar
III. A színházi élet
Igény a szórakozásra – bálok – színház. A drámaírás divatos és előkelő lett.
A színjátszás (eleinte alkalomszerűen) bevonul minden kastélyba - majd építettek színháztermeket –kicsi, meghitt.
Növekvő igény – rendszeres, hivatásos előadásokra. Honnan tudja kielégíteni?
A kor színházi hagyományai:
1) kastélyok, egyetemek – antik drámákat játszottak (pásztorjáték) - elszigetelt
2) falusi vándortársulatok, népi bohózat, tréfa – szegény negyedekben.
leghíresebb művész (többnek a nevét nem ismerjük): Tabarin (színész, drogista), Pathelin
3) olasz commedia dell’arte színtársulatok járják az országot – először lyoni selyemgyárosok hívták be őket, hogy kedveskedjenek a városon áthaladó olasz származású királynőnek (Medici Katalinnak)
4) középkori hagyomány – ami életrevaló, még él: „szimultán díszletezés” – egyszerre több helyszín, cselekmény sok bonyodalommal, érvelő párbeszéd, monológok) Confrèrie de la Passion – középkori misztérium társulat – hagyományos középkori szimultán színpad. 1629-ben XIV. Lajos betiltja.
+ irodalmi úton spanyol hatás: happy end, „köpenyes-kardos”
+ balett, opera
A társulatok Párizsba özönlenek – Hol tudnak játszani? (míg fel nem épülnek a színházak)
- hagyományos szimultán színpadon
- labdaházakban (kb. 250 volt Párizsban): téglalap alapú, 15 láb magas fal, nincs ablak (világítás kellett)
hosszában páholyok, földszinten álltak, az előkelők a színpadon ültek – alig van díszlet, kevés a hely,
sok színváltásra nincs lehetőség dramaturgiai vitába torkollik
Az udvar (mecénás) tart fenn színházakat melyekben különféle csoportok játszanak: :
a) Hôtel de Bourgogne – társulata: Comèdiens du Roi (A király színészei) 1629-től
b) Theatre du Marais
c) Palais Cardinal (később a neve: Palais Royal – első kizárólag színháznak épült épület – Jacopo Torelli olasz színházépítész, szcenikus építette, 1400 néző)
d) Comèdie Francaise – először opera előadásokra
IV. Dramaturgiai elvek és viták
A viták ellenfelei: különböző kultúrájú társulatok
középkori, szimultán hagyomány reneszánsz-antik elv újjászületése
a Hôtel de Bourgogne-ban játszó régi társulat a labdaházak társulatai
az utca színháza és az állandó társulatok udvari, egyetemi kult.
*bonyodalmak *egyetlen főcselekmény, ua. hely
*szabadság a cselekményvezetés., időkezelésben *24 órán belül, hármas egység
*látvány *minél hívebben imitálni az antikokat
*epikus cselekménybonyodalom *Arisztotelész nyomán elméleti irod.
Az abszolutizmus kultúrpolitikájának ez felelt meg.
Szemben a széles közönség ízlésével.
Az Akadémia (és Richelieu) célja: az új dráma tervszerűségeinek megállapítása
• Az etikett szabályozza a viselkedést, szabályozzák azt is, hogyan kell drámát írni.
• A drámaírók és színészek az udvarba kerültek, királyi kegyből éltek, nem a műveikből
• Ezért az elit finomabb ízlését kellett kiszolgálniuk.
• Az Akadémia még életükben halhatatlanná választhatta a költőket.
• A polgársággal nincs közvetlen kapcsolatuk – bár ők is megnézték az udvarban bemutatott előadásokat az udvar így tudja irányítani az ő ízlésüket is.)
A rend és centralizált kultúrpolitika elvárásai:
- stíluseszmény: a fegyelem, mérték, arány, értelem világossága, racionalizmus
- minta: az antik újjászületés, de csak formai, eszményítés: egyetemes, örök emberi ábrázolása
A klasszicista esztétika születése a barokk udvari kultúrában.
V. Nicolas Boileau esztétikája= Boileau elvei
A Napkirály hivatalos esztétája. Nevéhez kötik az elvárások legkifejezőbb megfogalmazását.
A viták összegzését, lezárását, normává tételét. (Más nézetek szerint: a vita már eldőlt, amikor versbe önti, kodifikálja. Kötelezően követendő lesz.)
Poetika (1674) (Költészettan) – 4 részes elbeszélő költemény.
Főleg formai követelményeket rögzít. Elutasítja a spanyol drámák eljárásait.
1. A tragédia a rendezett, a megjavított világ tükre.
2. A dráma célja: az erény jutalmazása és a bűn büntetése.
3. Csak a szép lehet igaz, csak az igaz lehet szép.
4. Racionalizmus: ész vezérli az érzelmeket.
5. Eszménykép: nagylelkű ember, akinek megfékezett szenvedélyei alá vannak vetve az erkölcsöknek és az érzéseknek, mert az erény és az értelem vezeti őket.
6. A színház a jólneveltség iskolája. Tiszteletben kell tartani az udvari etikettet.
Illedelmesség. Csúnya szó nem hangozhat, el erőszakos nem történhet. Ezért játszhattak a nők is.
7. Téma: történelmi, antik tört., mitológia, bibliai
8. Minta: antik gr. és római drámák
9. Hármas egység: egyenesvonalú cselekményvezetés, nincs epizód, mellékszál, egy nap, egy helyszín
10. A cselekményben nincs szerepe a véletlennek. Már az expozícióban benne a megoldás. Nincs meglepetés.
11. Meghatározott versforma: alexandrinus: 12-es, 6-6 felezéssel
A francia klasszicista dráma formai jellemzői:
a) Antik 5-ös tagoltság: expozíció, konfliktus, bonyodalom, tetőpont, megoldás
b) ennek megfelelően 5 felvonás - függöny
c) a sűrítés miatt az események jelentős része nem a színpadon történt meg, itt csak a hatását látjuk
d) a cselekmény nem eseménydús – de emberi érzelmek, gondolatokat fogalmaz meg.
Mocsár Gáborné Fehérvári Judit
„Az újkori modern polgári színház 3 alapvető jellemzője: hivatásos, nyilvános, rendszeres
Alapmodell: 16. sz. Erzsébet-kori angol, spanyol, olasz színházi struktúra.
Jellemzői: a) születésekor anyanyelvű, belső fejlődése spontán
b) megteremti a polgári- nemzeti drámát (melyet megelőz egy humanista anyanyelvű drámatermés
c) mellette él egy zárt, udvari, humanista színházi struktúra
d) alulról szerveződik”
(Katona Ferenc: A Glóbusztól a Rondelláig, Bp., 1990.)
A francia polgári színjátszás (e három jellemző) mintegy 50 éves késéssel egy újabb modellt hoz létre.
Meghökkentő, hogy nem az első modellben van, hisz a 17. században élvonallá válik a francia kultúra.
Meglévő adottságok: - nagyszámú polgárság Párizsban – potenciális alap
- van vásári színjátszás is, de nem tud önerejéből, spontán módon túllépni a mutatványosság és a legegyszerűbb triviális bohóctréfák műfaján
Lemaradás okai:
- a korai polgárosodás sokkal erősebb és zártabb feudális keretek között zajlik
- a katolikus klérus keményen akadályozza a vásári szórakozást (ellentmondás, hogy ugyanakkor az arisztokráciával érintkező felső papság az udvari-humanista színjátszás legfőbb támogatója)
- emiatt a vásári komédiások nem tudnak tőkét gyűjteni és beintergrálódni a polgárságba (mint Spanyolország, Anglia és Itália esetén)
- erkölcstelen, bűnözőknek tekintik őket (e szemléletmód oly mély, hogy még 100 év múlva is megtagadják a színészektől az egyházi temetést, ha haláluk előtt nem tagadják meg színészetet – Lásd Molière, ill. 1730 Adrienne Lecouvreur, kora legnagyobb színésznője)
A klasszicizmus jellemzői:
• ha a színházban kitalál valamit, azt azonnal kanonizálja
• az arisztotelészi dramaturgia szerint alkot, azt szó szerint veszi, így félreértelmez
• fajtái: comedia dell’ arte – a mesterség drámája – a színpadon improvizál is, művelőit fülemilének tartották
• comedia erudita – tudós dráma – íróasztal mellett születik, a tudós dráma, művelőit papagájnak tartották
Mivel a növekvő igényeket az elmaradott mutatványosság nem tudja kielégíteni, jól szervezett olasz commedia dell’arte-társulatokat importál az udvar. Az udvarnak, klérusnak, felső arisztokratáknak vannak olasz kapcsolataik.
Feladatuk: a különböző udvari-főúri ünnepségek színházi igényeit kielégíteni DE ez csak alkalomszerű – a többi időszakban az udvar nem látja el őket .
Így viszonylag szabadon kóborolhatnak a francia városokban – fellépnek – megélhetésük kiegészül – nagyszámú polgári közönség előtt – nyilvános színháznak minősülnek.
Társadalmi helyzetük más, mint a francia komédiásoké, ők főúri meghívásra érkeztek, vendégek, idegenek.
Sikerük oka: - nem szövegcentrikus a műfaj; - tipi fissi-k a francia polgári-népi közönségnek is ismerősek; - akrobatikus, pantomimikus, bohózati játékmód; - a legfontosabb verbális tréfákat, poénokat megtanulták franciául
A commedia olasz figurái elfranciásodnak (Harlequin, Scaramouche)
Az ügyesebb francia mutatványosokat, vágáns diákokat betagozzák egy lépés Molière (korai drámái nincsenek meg – olasz mintákat követnek)
Az 1650-es évekre már egyértelműen van francia színjátszás.
Jellemzői:
1/ nem spontán, öntörvényű fejlődés eredményeképpen jön létre, hanem más nemzet importja útján (Erejét dicséri, hogy nem sokkal létrejötte után maga is exportáló lesz.)
2/ két kizáró műfaj (Shakespeare, Lope de Vega ír tragédiát, komédiát, minden műfajban alkotnak. Párhuzamosan alkotnak.) Franciaországban kialakul a komédia, szinte egyszerre a tragédia, de egy szerző vagy csak komédiákat ír (Molière), vagy csak tragédiákat (Corneille, Racine). Legalábbis csak egyikben sikeres.
Más társulatok játsszák a komédiákat és a tragédiákat (A 17. században végig).
Az olasz komédián iskolázott francia komédia fejlődése egyértelmű.
Mi hatott a tragédia-fejlődés irányába?
A) Az olasz commedia dell’arte színészeinek, mint hivatásosoknak ki kellett elégíteni az udvar humanista színházi igényeit is. Elfranciásodásukkal alkalmassá tették magukat – kénytelenek voltak – ilyen feladatra is. DE olyan előadásokat kellett létrehozniuk, melyek eladhatók lesznek majd a polgári közönségnek is, akik viszont nem voltak humanista műveltségűek (nem ismerték a görög mitológiát, történelmet stb.)
B) Áthidaló megoldás kellett: olyan drámákat írtak, írattak és tűztek műsorra, melyek nem kizárólag a humanista színjátszásban megszokott mitológiai és más antik görög történeti témákat dolgozták fel, de tárgyukban mégis ki tudták elégíteni az udvar igényeit.
C) Más külföldi mintában találták meg: a spanyol aranykor színházának dramaturgiájában. Sajátos tematika: becsületközpontú, nemes eszmények, szenvedélyek – Lope de Vega, s még inkább Calderon – nemesi eszmények, de a feltörekvő vallásos polgárság is talál magának üzenetet = Corneille: Cid
Spanyol mintára válik a korai francia polgári dráma (tragédia) központi témájává a devoir és az honneur, a kötelesség és a becsület védelmének konfliktusrendszere.
Hogy a polgári-plebejus közönség számára is élvezetesek legyenek, kellenek: kiélezett konfliktusok, elsöprő szenvedélyek, a hősök nemes céljait az ármány fenyegeti, végül a gonosz megbűnhődik.
Spanyol színészek franciaországi jelenlétéről nincs adat, valószínűleg irodalmi közvetítéssel jutottak el Franciaországba.
D) A francia tragédia másik vonulta: belső fejlődés eredménye, amikor már az udvari színjátszás teljesen francia. színészek kezébe került. Bár már megjelennek körülötte a barokk látványosságok és szcenikai „csodák”
E fordulat a dráma következő lépcsőfokát jelzi: Racine
Az udvari előadások céljaira olyan álhumanista színműveket írtak, melyek kielégítik az udvari humanista igényeket, de az antik történetekre épülő allegorikus példázatokat emberi drámákká, izgalmas konfliktusokká transzformálták.
A játék lényege az emberi jellemek és feszültségeik.
Formai jegyek: kevés szereplő, minimális színpadi igények, bármilyen helyen előadható.
Az udvarban, nagy barokk díszletben, elő- és utójátékokkal (balett, pásztorjáték, tűzijáték)
(Mert a díszlet nem a társulat tulajdona volt.)
A polgárok előtt e nélkül.
A drámai kompozíció szempontjából lényegtelen.
3/ a francia színészek (tragédia, komédia egyaránt) az olaszoktól tanultak – hamar hivatásos francia társulatok jönnek létre
4/ a társulatok nyilvánossá válásának útja ellentétes: egy speciális udvari színjátszásként indul, melléktermékként tudnak „lefelé demokratizálódni”
„Le grand siecle” Ekkor kerül az európai kultúra élvonalába a francia kult..
I. Történelmi háttér
elmaradott anarchiából – egységes nemzetállam
16. sz. vallásháború, feudális anarchia: hugenották – katolicizmus – IV. Henrik - Medici Mária - XIII. Lajos, Richelieu
Francia nagyhatalmi hegemónia (1648 westfáliai béke) - Mazarin 1661, XIV. Lajos – abszolutizmus - a polgárság támogatása –
II. A kulturális élet
Az abszolutizmus új lehetőségeket teremt.
Az udvar maga mellett akarja tudni az arisztokráciát – udvari kult. (Párizs, Versailles)
- intrikák (még barokk Versailles) - etiquette – mindent szabályozott
- a polgári körök ezt majmolják – finomkodó nyelv, modor (vér, gyomor nem illett kimondani)
Rend, nyugalom. Centralizmus. ezt tükrözte a művészet is. Centralizált. Dotált művészeti élet. (dicsőítésért)
- 1635 – Acadèmie Francaise – Richelieu alapította.
- Colbert az udvar köré gyűjtötte az ország legjelentősebb művészeit – mecénás
- a főúri paloták számára is minta lett a királyi udvar
III. A színházi élet
Igény a szórakozásra – bálok – színház. A drámaírás divatos és előkelő lett.
A színjátszás (eleinte alkalomszerűen) bevonul minden kastélyba - majd építettek színháztermeket –kicsi, meghitt.
Növekvő igény – rendszeres, hivatásos előadásokra. Honnan tudja kielégíteni?
A kor színházi hagyományai:
1) kastélyok, egyetemek – antik drámákat játszottak (pásztorjáték) - elszigetelt
2) falusi vándortársulatok, népi bohózat, tréfa – szegény negyedekben.
leghíresebb művész (többnek a nevét nem ismerjük): Tabarin (színész, drogista), Pathelin
3) olasz commedia dell’arte színtársulatok járják az országot – először lyoni selyemgyárosok hívták be őket, hogy kedveskedjenek a városon áthaladó olasz származású királynőnek (Medici Katalinnak)
4) középkori hagyomány – ami életrevaló, még él: „szimultán díszletezés” – egyszerre több helyszín, cselekmény sok bonyodalommal, érvelő párbeszéd, monológok) Confrèrie de la Passion – középkori misztérium társulat – hagyományos középkori szimultán színpad. 1629-ben XIV. Lajos betiltja.
+ irodalmi úton spanyol hatás: happy end, „köpenyes-kardos”
+ balett, opera
A társulatok Párizsba özönlenek – Hol tudnak játszani? (míg fel nem épülnek a színházak)
- hagyományos szimultán színpadon
- labdaházakban (kb. 250 volt Párizsban): téglalap alapú, 15 láb magas fal, nincs ablak (világítás kellett)
hosszában páholyok, földszinten álltak, az előkelők a színpadon ültek – alig van díszlet, kevés a hely,
sok színváltásra nincs lehetőség dramaturgiai vitába torkollik
Az udvar (mecénás) tart fenn színházakat melyekben különféle csoportok játszanak: :
a) Hôtel de Bourgogne – társulata: Comèdiens du Roi (A király színészei) 1629-től
b) Theatre du Marais
c) Palais Cardinal (később a neve: Palais Royal – első kizárólag színháznak épült épület – Jacopo Torelli olasz színházépítész, szcenikus építette, 1400 néző)
d) Comèdie Francaise – először opera előadásokra
IV. Dramaturgiai elvek és viták
A viták ellenfelei: különböző kultúrájú társulatok
középkori, szimultán hagyomány reneszánsz-antik elv újjászületése
a Hôtel de Bourgogne-ban játszó régi társulat a labdaházak társulatai
az utca színháza és az állandó társulatok udvari, egyetemi kult.
*bonyodalmak *egyetlen főcselekmény, ua. hely
*szabadság a cselekményvezetés., időkezelésben *24 órán belül, hármas egység
*látvány *minél hívebben imitálni az antikokat
*epikus cselekménybonyodalom *Arisztotelész nyomán elméleti irod.
Az abszolutizmus kultúrpolitikájának ez felelt meg.
Szemben a széles közönség ízlésével.
Az Akadémia (és Richelieu) célja: az új dráma tervszerűségeinek megállapítása
• Az etikett szabályozza a viselkedést, szabályozzák azt is, hogyan kell drámát írni.
• A drámaírók és színészek az udvarba kerültek, királyi kegyből éltek, nem a műveikből
• Ezért az elit finomabb ízlését kellett kiszolgálniuk.
• Az Akadémia még életükben halhatatlanná választhatta a költőket.
• A polgársággal nincs közvetlen kapcsolatuk – bár ők is megnézték az udvarban bemutatott előadásokat az udvar így tudja irányítani az ő ízlésüket is.)
A rend és centralizált kultúrpolitika elvárásai:
- stíluseszmény: a fegyelem, mérték, arány, értelem világossága, racionalizmus
- minta: az antik újjászületés, de csak formai, eszményítés: egyetemes, örök emberi ábrázolása
A klasszicista esztétika születése a barokk udvari kultúrában.
V. Nicolas Boileau esztétikája= Boileau elvei
A Napkirály hivatalos esztétája. Nevéhez kötik az elvárások legkifejezőbb megfogalmazását.
A viták összegzését, lezárását, normává tételét. (Más nézetek szerint: a vita már eldőlt, amikor versbe önti, kodifikálja. Kötelezően követendő lesz.)
Poetika (1674) (Költészettan) – 4 részes elbeszélő költemény.
Főleg formai követelményeket rögzít. Elutasítja a spanyol drámák eljárásait.
1. A tragédia a rendezett, a megjavított világ tükre.
2. A dráma célja: az erény jutalmazása és a bűn büntetése.
3. Csak a szép lehet igaz, csak az igaz lehet szép.
4. Racionalizmus: ész vezérli az érzelmeket.
5. Eszménykép: nagylelkű ember, akinek megfékezett szenvedélyei alá vannak vetve az erkölcsöknek és az érzéseknek, mert az erény és az értelem vezeti őket.
6. A színház a jólneveltség iskolája. Tiszteletben kell tartani az udvari etikettet.
Illedelmesség. Csúnya szó nem hangozhat, el erőszakos nem történhet. Ezért játszhattak a nők is.
7. Téma: történelmi, antik tört., mitológia, bibliai
8. Minta: antik gr. és római drámák
9. Hármas egység: egyenesvonalú cselekményvezetés, nincs epizód, mellékszál, egy nap, egy helyszín
10. A cselekményben nincs szerepe a véletlennek. Már az expozícióban benne a megoldás. Nincs meglepetés.
11. Meghatározott versforma: alexandrinus: 12-es, 6-6 felezéssel
A francia klasszicista dráma formai jellemzői:
a) Antik 5-ös tagoltság: expozíció, konfliktus, bonyodalom, tetőpont, megoldás
b) ennek megfelelően 5 felvonás - függöny
c) a sűrítés miatt az események jelentős része nem a színpadon történt meg, itt csak a hatását látjuk
d) a cselekmény nem eseménydús – de emberi érzelmek, gondolatokat fogalmaz meg.
Mocsár Gáborné Fehérvári Judit
Hamvas Béla idézetek
Hamvas Béla: A holnapban élünk
Senki közülünk nem él a mának és a mában és a pillanatban. Mindnyájan ma a holnapot éljük- holnap: a holnaputánt. Sorsunkat a jövőbe vetjük: azt hisszük holnap érünk el oda, ahol aztán már igazán el lehet kezdeni élni. Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy amit ma csinál, az teljes értékű élet.
Hamvas Béla: A hatalom hazugságára a nép hazugsága
Kiderült, hogy a demokráciának a nép önkormányzatához semmi köze, hanem hatalmi kisebbségi csoport kormányzati hazugsága.
A nép teljesen függetlenül attól, hogy valamely tétel igaz, vagy sem, sőt személyes véleményétől is függetlenül, szavazatát a hatalom nyomásának irányában fogja leadni, vagyis a hatalom hazugságára a válasz a nép hazugsága.
Hamvas Béla: Apparátus
Eszméket gyártani csak azért, hogy az embert el lehessen nyomni és ki lehessen zsákmányolni. Ez már a múlté. A Nagyinkvizitor helyébe ma már az apparátus lépett. A megoldás kitűnő. Már prédikálni sem kell. Már ideológiára sincs szükség. Az apparátus felelősség nélkül, dicsőség nélkül van. Előnye, hogy az emberből automatikusan kiírtja az öntudatot és az önérzetet.
Hamvas Béla: Az öröm beszennyezése
Sok millió előszobában folyik az emberi örömnek ez a beszennyezése.
Beszélhetsz neki mézről és virágról, a szerelemről és a csillagokról, és az öröm imájáról, amely előtt az égi csarnoknak minden kapuja kitárul.
Ez itt hivatal, itt nem szabad beszélgetni, és nem szabad kopogtatni, és várni kell, amíg az írnok bent a kenyérhéjat rágcsálja, és az ablakon kibámul, és el kell merülni a béna és sötét nemlétezésben, és tűrnie kell, hogy az örömre szomjas szívet megpörköljék, mindezt meg nem fellebbezhető hatalommal, évezredes hagyománnyal, a magasabb közérdek nevében.
Hamvas Béla: Barátság
Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk.
Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás, csak viszontlátás.
Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.
Hamvas Béla: Bizalom?
Az ember azzal a bizalommal születik meg, hogy itt otthon lesz és magával hozott életét kedvére élheti.
Ehelyett valószínűleg életének első öt percében észreveszi, hogy nemcsak hogy nem élheti, hanem mintha a világ egész ereje arra összpontosulna, hogy a benne lévő életet kikezdje és aláássa, destruálja és megfojtsa, elnyomja és összetörje.
Hamvas Béla: Blöff-többség, vagyis demokrácia
Ehhez még csak annyit kell megjegyezni, hogy a világ nem az igazságra hivatkozik. Amire a világ hivatkozni szokott, az a többség. A többséget úgy szerzi meg, hogy aki nem áll melléje, attól az élet lehetőségeit megvonja, lázadónak bélyegzi, és a társadalomból kizárja. A többségi véleménynek az igazsághoz semmi köze, de a korrupt közösségben az az igazság funkcióját végzi. A helyzetet bonyolítja, hogy a többség - a világ minél korruptabb, annál kevésbé tényleges - csupán politikai többség, részben félrevezetett, részben becsapott, részben terrorizált és egyéb politikai trükkel létrehozott, a valódi többség ellenére koholt statisztikai blöff-többség, vagyis demokrácia.
Hamvas Béla: Létrendszer és léthazugság
Egy rendszerben nem a kijelentések tényleges igazságtartalma a döntő, hanem, hogy a kijelentés az organizációban miképpen építhető be, vagyis, hogy az organizációt tökéletesebbé teszi, vagy sem. Egy kijelentés az abszolút igazságot is kimondhatja, de ha a rendszerbe nem illeszthető be, semmit sem jelent. És a rendszer valóságbázisa minél szűkebb, igazságbefogadó képessége annál csekélyebb. Idők folyamán a rendszerek rugalmasságukat és asszimiláló képességüket elvesztik, és semmiféle tőlük idegen gondolat befogadására nem képesek. Megújulási tehetségük nincs többé. Ez az a pillanat, amikor egy rendszer az igazsággal szemben negatív magatartást vesz fel, vagyis amikor a létrendszer léthazugság rendszerré válik.
Hamvas Béla: Optimizmus?
Mintegy száz évvel ezelőtt néhány költő és gondolkodó elkezdte hirdetni, hogy a lét, szenvedés.
A tanítás régi volt, és mégis meglepő. Az elsők akik erről beszéltek: Byron, Leconte de Lisle, Schopenhauer, Poe, Kierkegaard, Baudelaire, azt mondták, amit az őskíniak, a hinduk, az egyiptomiak, a görögök, az őskeresztények.
A tanítás hamar terjedt, és az életöröm-felfogást rongyokra tépte.
Ma már nagyobbára mindenki tudja, hogy semmi okunk sincs az élet szép, igaz, jó, nemes és vidám voltában hinni.
A dolog nem azon múlik, hogy arcunk megráncosodik, mint ötezer éve a kínaiaké; nem attól, hogy a boldogság használt el bennünket; szemünket megtörik, agyunk elfárad, gerincünk meghajlik, elkezdünk unatkozni, magunkra maradunk és meghalunk, mint a görögök, hinduk, régi keresztények.
Az öregasszony csontos, bütykös, aszott, száraz, remegő keze nem azért ilyen, mert sokat dolgozott.
A kéz, az öröm után nyúlt.
Arc sosem tud ilyen megrendítően és megsemmisítően őszinte lenni. A kéz láttán a világ legoptimistább lénye is megszeppen.
Végül mindnyájunk keze ilyen lesz, ilyen szomorú, fáradt, tanácstalan, elhagyatott, szegény, öreg kéz. Az egyetlen, amit az ember tehet, mint Dosztojevszkij, leborul előtte és nyög: nem előtte, hanem az egész emberiség szenvedése előtt!
Amikor mintegy száz évvel ezelőtt újra észrevették, hogy az élet szenvedés, semmi egyebet nem vettek észre, mint az öregasszony kezét.
S a helyzet azóta csak annyiban változott, hogy az emberiség egy része kitart az optimizmus mellett, s mindenekfölött ragaszkodik annak látszatához, hogy az élet öröm.
Hamvas Béla: Oszd meg amid van!
A legenda beszéli, hogy négy bölcs addig imádkozott, amíg elérte amit kívánt: a mennyországba léphetett az üdvözültek közé.
Teljes napot tölthettek itt a boldogok között, napkeltétől napnyugtáig élhettek elíziumi életet.
- Az első bölcs az élményt nem bírta el, és belehalt;
- a második elméjében megzavarodott;
- a harmadik az élményt magába zárta, őrizte élete végéig, s a megszerzett boldogságot magának tartotta meg.
- Csak a negyedik bölcs távozott egészségesen és épen, mert a látottakat arra használta fel, hogy azon, aki hozzáfordult, segítsen.
A szenvedés köréből mindenki szabadon kiléphet, ahogy tud, és a boldogságot elérheti. De azoknak, akik az üdvözültek világát megismerik, negyedrésze a nagy élményt nem tudja elviselni és belepusztul. Minden nap látni olyan embert, aki a mennyország kapujában összeesett és meghalt.
A másik negyedrész megkótyagosodik. Ilyen fanatikus bolondot is látni eleget.
A harmadik negyed rész a boldogságot magába zárja és önmagának tartja meg, és nem ad belőle másnak...
A boldogságot csak a negyedik bölcs bírta el. Mert a gazdagságot, örömet, tehetséget meg szabad szerezni, de jaj annak, aki hozzá nem elég erős.
Egy része belehal, egy része eszét veszti, egy része a kincset magába ássa, és senkinek sem ad belőle. Az elíziumi kertek fénye benne sötétséggé változik.
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.
A fény csak abban válik áldássá, ami másnak is ad belőle...
Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg.
Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik...
Hamvas Béla: Poeta sacer
A járvány úgy kezdődött, hogy mindenki trónkövetelő lett. Úgy folytatódott, hogy mindenki elkezdett igényt támasztani a papságra, aztán az arisztokráciára, aztán a tudásra. Nem nagy dolog, szóltak. Mindenkiből lehet uralkodó, pap, tudós, művész. Mindnyájan egyenlők vagyunk, mindnyájan mindent tudunk, és ha nem tudjuk, megtanuljuk. Mintha megtanulható lenne a királyság, a főnemesség és a papság.
Amikor a királyok ezt hallották, leköszöntek; a papok, a tudósok, a katonák, az államférfiak szintén. Volt néhány, aki szavát fölemelte, azt szétmarcangolták. A többi azt mondta: ha ez nektek uralom, legyetek uralkodók; ha ez nektek nemesség, legyetek nemesek. Mit tehettek?
Később a járványnak már evangéliuma is támadt, és megindult a világ nagy átfestése visszafelé, beszennyezni mindent, ami tiszta, lerángatni azt, ami nagy, eltaposni, akinek feje kiemelkedik és megmérgezni azt, ami egészséges. Így vész és veszett el az állam, a nemzet, a nép, a munka, a gazdagság, a vallás, a szerelem, a szépség, az erő, a háború, a játék, az ízlés, az igazság...
Senki közülünk nem él a mának és a mában és a pillanatban. Mindnyájan ma a holnapot éljük- holnap: a holnaputánt. Sorsunkat a jövőbe vetjük: azt hisszük holnap érünk el oda, ahol aztán már igazán el lehet kezdeni élni. Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy amit ma csinál, az teljes értékű élet.
Hamvas Béla: A hatalom hazugságára a nép hazugsága
Kiderült, hogy a demokráciának a nép önkormányzatához semmi köze, hanem hatalmi kisebbségi csoport kormányzati hazugsága.
A nép teljesen függetlenül attól, hogy valamely tétel igaz, vagy sem, sőt személyes véleményétől is függetlenül, szavazatát a hatalom nyomásának irányában fogja leadni, vagyis a hatalom hazugságára a válasz a nép hazugsága.
Hamvas Béla: Apparátus
Eszméket gyártani csak azért, hogy az embert el lehessen nyomni és ki lehessen zsákmányolni. Ez már a múlté. A Nagyinkvizitor helyébe ma már az apparátus lépett. A megoldás kitűnő. Már prédikálni sem kell. Már ideológiára sincs szükség. Az apparátus felelősség nélkül, dicsőség nélkül van. Előnye, hogy az emberből automatikusan kiírtja az öntudatot és az önérzetet.
Hamvas Béla: Az öröm beszennyezése
Sok millió előszobában folyik az emberi örömnek ez a beszennyezése.
Beszélhetsz neki mézről és virágról, a szerelemről és a csillagokról, és az öröm imájáról, amely előtt az égi csarnoknak minden kapuja kitárul.
Ez itt hivatal, itt nem szabad beszélgetni, és nem szabad kopogtatni, és várni kell, amíg az írnok bent a kenyérhéjat rágcsálja, és az ablakon kibámul, és el kell merülni a béna és sötét nemlétezésben, és tűrnie kell, hogy az örömre szomjas szívet megpörköljék, mindezt meg nem fellebbezhető hatalommal, évezredes hagyománnyal, a magasabb közérdek nevében.
Hamvas Béla: Barátság
Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk.
Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás, csak viszontlátás.
Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.
Hamvas Béla: Bizalom?
Az ember azzal a bizalommal születik meg, hogy itt otthon lesz és magával hozott életét kedvére élheti.
Ehelyett valószínűleg életének első öt percében észreveszi, hogy nemcsak hogy nem élheti, hanem mintha a világ egész ereje arra összpontosulna, hogy a benne lévő életet kikezdje és aláássa, destruálja és megfojtsa, elnyomja és összetörje.
Hamvas Béla: Blöff-többség, vagyis demokrácia
Ehhez még csak annyit kell megjegyezni, hogy a világ nem az igazságra hivatkozik. Amire a világ hivatkozni szokott, az a többség. A többséget úgy szerzi meg, hogy aki nem áll melléje, attól az élet lehetőségeit megvonja, lázadónak bélyegzi, és a társadalomból kizárja. A többségi véleménynek az igazsághoz semmi köze, de a korrupt közösségben az az igazság funkcióját végzi. A helyzetet bonyolítja, hogy a többség - a világ minél korruptabb, annál kevésbé tényleges - csupán politikai többség, részben félrevezetett, részben becsapott, részben terrorizált és egyéb politikai trükkel létrehozott, a valódi többség ellenére koholt statisztikai blöff-többség, vagyis demokrácia.
Hamvas Béla: Létrendszer és léthazugság
Egy rendszerben nem a kijelentések tényleges igazságtartalma a döntő, hanem, hogy a kijelentés az organizációban miképpen építhető be, vagyis, hogy az organizációt tökéletesebbé teszi, vagy sem. Egy kijelentés az abszolút igazságot is kimondhatja, de ha a rendszerbe nem illeszthető be, semmit sem jelent. És a rendszer valóságbázisa minél szűkebb, igazságbefogadó képessége annál csekélyebb. Idők folyamán a rendszerek rugalmasságukat és asszimiláló képességüket elvesztik, és semmiféle tőlük idegen gondolat befogadására nem képesek. Megújulási tehetségük nincs többé. Ez az a pillanat, amikor egy rendszer az igazsággal szemben negatív magatartást vesz fel, vagyis amikor a létrendszer léthazugság rendszerré válik.
Hamvas Béla: Optimizmus?
Mintegy száz évvel ezelőtt néhány költő és gondolkodó elkezdte hirdetni, hogy a lét, szenvedés.
A tanítás régi volt, és mégis meglepő. Az elsők akik erről beszéltek: Byron, Leconte de Lisle, Schopenhauer, Poe, Kierkegaard, Baudelaire, azt mondták, amit az őskíniak, a hinduk, az egyiptomiak, a görögök, az őskeresztények.
A tanítás hamar terjedt, és az életöröm-felfogást rongyokra tépte.
Ma már nagyobbára mindenki tudja, hogy semmi okunk sincs az élet szép, igaz, jó, nemes és vidám voltában hinni.
A dolog nem azon múlik, hogy arcunk megráncosodik, mint ötezer éve a kínaiaké; nem attól, hogy a boldogság használt el bennünket; szemünket megtörik, agyunk elfárad, gerincünk meghajlik, elkezdünk unatkozni, magunkra maradunk és meghalunk, mint a görögök, hinduk, régi keresztények.
Az öregasszony csontos, bütykös, aszott, száraz, remegő keze nem azért ilyen, mert sokat dolgozott.
A kéz, az öröm után nyúlt.
Arc sosem tud ilyen megrendítően és megsemmisítően őszinte lenni. A kéz láttán a világ legoptimistább lénye is megszeppen.
Végül mindnyájunk keze ilyen lesz, ilyen szomorú, fáradt, tanácstalan, elhagyatott, szegény, öreg kéz. Az egyetlen, amit az ember tehet, mint Dosztojevszkij, leborul előtte és nyög: nem előtte, hanem az egész emberiség szenvedése előtt!
Amikor mintegy száz évvel ezelőtt újra észrevették, hogy az élet szenvedés, semmi egyebet nem vettek észre, mint az öregasszony kezét.
S a helyzet azóta csak annyiban változott, hogy az emberiség egy része kitart az optimizmus mellett, s mindenekfölött ragaszkodik annak látszatához, hogy az élet öröm.
Hamvas Béla: Oszd meg amid van!
A legenda beszéli, hogy négy bölcs addig imádkozott, amíg elérte amit kívánt: a mennyországba léphetett az üdvözültek közé.
Teljes napot tölthettek itt a boldogok között, napkeltétől napnyugtáig élhettek elíziumi életet.
- Az első bölcs az élményt nem bírta el, és belehalt;
- a második elméjében megzavarodott;
- a harmadik az élményt magába zárta, őrizte élete végéig, s a megszerzett boldogságot magának tartotta meg.
- Csak a negyedik bölcs távozott egészségesen és épen, mert a látottakat arra használta fel, hogy azon, aki hozzáfordult, segítsen.
A szenvedés köréből mindenki szabadon kiléphet, ahogy tud, és a boldogságot elérheti. De azoknak, akik az üdvözültek világát megismerik, negyedrésze a nagy élményt nem tudja elviselni és belepusztul. Minden nap látni olyan embert, aki a mennyország kapujában összeesett és meghalt.
A másik negyedrész megkótyagosodik. Ilyen fanatikus bolondot is látni eleget.
A harmadik negyed rész a boldogságot magába zárja és önmagának tartja meg, és nem ad belőle másnak...
A boldogságot csak a negyedik bölcs bírta el. Mert a gazdagságot, örömet, tehetséget meg szabad szerezni, de jaj annak, aki hozzá nem elég erős.
Egy része belehal, egy része eszét veszti, egy része a kincset magába ássa, és senkinek sem ad belőle. Az elíziumi kertek fénye benne sötétséggé változik.
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.
A fény csak abban válik áldássá, ami másnak is ad belőle...
Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg.
Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik...
Hamvas Béla: Poeta sacer
A járvány úgy kezdődött, hogy mindenki trónkövetelő lett. Úgy folytatódott, hogy mindenki elkezdett igényt támasztani a papságra, aztán az arisztokráciára, aztán a tudásra. Nem nagy dolog, szóltak. Mindenkiből lehet uralkodó, pap, tudós, művész. Mindnyájan egyenlők vagyunk, mindnyájan mindent tudunk, és ha nem tudjuk, megtanuljuk. Mintha megtanulható lenne a királyság, a főnemesség és a papság.
Amikor a királyok ezt hallották, leköszöntek; a papok, a tudósok, a katonák, az államférfiak szintén. Volt néhány, aki szavát fölemelte, azt szétmarcangolták. A többi azt mondta: ha ez nektek uralom, legyetek uralkodók; ha ez nektek nemesség, legyetek nemesek. Mit tehettek?
Később a járványnak már evangéliuma is támadt, és megindult a világ nagy átfestése visszafelé, beszennyezni mindent, ami tiszta, lerángatni azt, ami nagy, eltaposni, akinek feje kiemelkedik és megmérgezni azt, ami egészséges. Így vész és veszett el az állam, a nemzet, a nép, a munka, a gazdagság, a vallás, a szerelem, a szépség, az erő, a háború, a játék, az ízlés, az igazság...
2010. február 2., kedd
Joseph Roth
"Akkoriban a nagy háború előtt még nem volt teljesen mindegy, hogy egy ember él-e vagy meghalt. Hogyha valaki a halandók sorából kihullt, nem lépett azonnal egy másik a helyére, hogy a halottat elfeledtesse, hanem a helyén hézag maradt.
Mindennek, ami nőtt, sok idő kellett a növéshez. És mindennek, ami elpusztult, sok idő kellett, hogy elfeledjék. Az emberek abban az időben emlékeikből éltek, mint ahogy ma abból a képességünkből élünk, hogy gyorsan és erélyesen el tudunk felejteni mindent."
(Radeczky-induló)
Mindennek, ami nőtt, sok idő kellett a növéshez. És mindennek, ami elpusztult, sok idő kellett, hogy elfeledjék. Az emberek abban az időben emlékeikből éltek, mint ahogy ma abból a képességünkből élünk, hogy gyorsan és erélyesen el tudunk felejteni mindent."
(Radeczky-induló)
Mácz István: Szíveket gyűjtök
Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret.
Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.
Szíveket gyűjtök.
A szív jelkép. Az embert jelenti.
Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.
Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.
Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.
Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.
Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.
Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.
Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.
Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.
Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.
Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.
Szíveket gyűjtök.
A szív jelkép. Az embert jelenti.
Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.
Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.
Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.
Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.
Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.
Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.
Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.
Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.
Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)