Vagyunk...

Mostanában fűbe-fába, képernyőre verseket is karcolok

Déjà vu

Glóriám eldobtam,

csupán mezítelen állok itt…

Könnyed sebezhetően

rímek helyett kacagó ajtókat

faragok szárnyas oltárokra,

hogy mögöttük gömbölyödjék

a horizont áldott állapota…

A kanyaron túl égi féknyomok

fekete szegélyes papírokat osztanak,

mert szavaim megszöktek

a talpig semmittevésben

a roppant Ég alatt,

s léptem nesze megbicsaklott,

árnyéka is eltörött

midőn glóriám eldobtam…

Jöjjetek konokul ítélő

gyarlóságok,

sisteregjenek bűneim,

akár sáskajárás idején,

 úgy sötétedjen lelkemhez

a kárhozat is,

dicsekvő –égő pusztító

harsogó zengőn, ahogyan

Kairó egén és a Nílus-völgyén,

hogy Krétán, Cipruson,  

s Libanonban is felfelé

mozduljon a tekintet,

s itthon is légyen

döbbenetes  a kép,

mert az árvíz nem mese,

ahogyan néhány ember tervébe

még ez is pompásan illene…

Küzdés, s alig látható

fénylő mozdulatok

festik vissza színeit az Égnek,

húzza a Vén cigány

nyűtt vonóján gondjait

a résznek, háborúságát

e világégésnek…

Glóriám eldobtam,

csupán mezítelen állok itt…

Könnyed sebezhetően

rímek helyett kacagó ajtókat

faragok szárnyas oltárokra,

hogy mögöttük gömbölyödjék

a horizont áldott állapota…

Ma legelésző oroszlánokról álmodok

engedem  látni a

mézcsodájú Napot

mondatokká szövöm

a Szépséget

maradék hitemmel

bárkákat ácsolok

emberarcú vergődő madár

tolla fonja csak babérba

glóriám, hiszen eldobtam,

s ím mezítelen állok itt…

M. Fehérvári Judit

 

Egy Angyal szállt le…

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé

közönyös, monoton arcok

bámultak a semmibe…

még a táj is úgy siklott tova,

akár végtelenben a szappanbuborék,

s csak kattogott minden kerék

néha vinnyogott a fék…

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé…

ugyanaz ismétlődik

gondolod, de hagyd

kibomlani az egyhangúság

furcsa atlaszát

és ne vakítson el semmi,

hiszen annyiszor elmentél,

bejártad Te is a  pályád

világűr méretekben

írtad le az orbitális keringés

Google definícióját…

Lám, ilyen az agyboncolás!

Ugye, tudod, hogy akkor is

csak kattogott minden kerék,

s néha vinnyogott a fék…

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé

és ők azt hitték,

majd lesírja lelkükről a mázt,

minden szemetet vagy

egyszerűen csak elvegyül,

tágítja az ablaküveg mögötti

teret és fényesre sikálja

piszkát a világnak,

hol könnyekből nőnek

a hegyek is,

hogy az alföldeket övezze

kegyetlen glóriája,

hogy tovább kattogjon minden kerék

és néha vinnyogjon a fék…

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé

a kupé tömve volt

gondolatokkal és emberekkel

Veled és velem is,

meg minden hiánnyal,

mi a Kármán-vonaltól

csak visszafelé lök,

mert már nem elég

a felhajtó erő,

az örök tisztulás útjára

csak az első

kozmikus sebesség repít

és akkor is

csak kattogott minden kerék,

s néha vinnyogott a fék…

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé

a zsúfoltságban

lecsupaszítottnak és

illuzionistának tetszett

minden jegyzet, könyv

mobiltelefon játék,

hátizsák, laptop és a némaság

mérgezte emberbűz

és egyszer csak

megszólalt…

csöppről csöppre,

mint pergetés idején

a folyékony aranyméz

gördültek ajkairól

a  gyógyító szavak:

„Bocsánat,

megszoptatnám

csecsemőm…”

és dalra fakadt minden kerék

csillagösvényekre tisztult a fék…

M. Fehérvári Judit

Fűnyírási Idillium

Aludnék.

Freudi mélyen

analizálnám a tegnapi napot

és nem kötnék bele barátom,

Jung ellenérveibe,

csak asszociálnék és

azonnal le is írnám a szavakat,

latenciaidőm a tudattalanban

új képekbe talán még

elmerül, s kósza misztikusan

himbálózik

legbelül…

Lehet olyan hat óra

vagy talán annyi sem

a horizont vízszint alatt lebeg.

Félálomban ér a döbbenet,

hogy vigécünk ismét

elveszítette időérzékét

vagy csak komplexusai a környék

apjává tették,

s libidója Oidipusért kiállt

és messze táncolnak a fák,

s velük Kosztolányi sem

az Üllői-útról dalol

és nincsen „kip-kop”,

csak itt köveznek

legbelül valahol…

Álmodnék.

Mézédes „Tengeróceán”

illat lengené be

hosszúra nőtt hajam

selymét és

exmetaforákat

karcolnék

a város homlokára…

Micsoda önfeledt játék

lehetne!

Ajándékul a Létért,

mi még nem törött

cserepe

testedény hitemnek…

Lehet olyan hat óra

vagy talán annyi sem

a horizont vízszint alatt lebeg…

Hüledezik a képzelet és a

párna szíve  fülemen

takaróm a fejemen,

persona és árnyék

patológiás Selbst

forog egy tengelyen…

A zizegés szétmarcangol,

eloszt, s megfoszt

kompenzálni,

ébredésre tisztítja fel

szemem pilláit,

zúzalékos tekintetem

átütemezi,

szavatossági címkém

az Úr keze javítja

ím itt az apokalipszis

mind a négy lovasa,

midőn

„Befed ez a kék ég...”

M. Fehérvári Judit

Gyorsulás

„Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem,

 tam multae scelerum facies;…”

(„Mihelyt a jog és jogtalanság összekeveredik, háborúk lepik el a földet és a bűnök milliói”)

                                                                                                                                             Vergilius

A

valódi verset,

az igaz bárkát

ragok szivárványa feszíti össze,

miképpen Noé szétválogatta, magával vitte

a zenét, a kürtszó teremtett ütemét,

az özönléstől lepattogzott kormánykerék teljes disszonáns  rímkészletét,

oly hitelesen ring ma is mindenütt a víz

morái elsodorják az emberlakta vidék félig kész ízét, gyümölcsét

A kormánylapát néha romokban forogva, jogait csikorgatva, önmagát leszakítva megakad,

s a homokkerti felüljáró alatti vonatok könnyeden siklanak, míg én felül

akadálypályán szambázok immár hónapok óta, mert bontják, összerakják, tépik, cibálják, vagdalják folytonosan

Pedig hazajutni vágyom: levetni fölösleges terheit folyóknak, rímeknek és ostobán bámulni a plafont.

M. Fehérvári Judit

Palackposta Ikária szigetéről

… s akkor,

mikor már

nem vágysz másra,

csak a hajlott hátú

cédrusok jajkiáltása

utáni némaságra,

s a smaragdrétek

szemében éledő

tücsökzene nászra,

megtudod, hogyan omlik

le a futórózsák ékes fátyla,

s hajszálereidben ott

pulzál minden higanymilliméter:

szisztolés és diasztolés éter

véredényeid botorkái,

halandóságod krónikái…

Tőlük cserepesedik

ajkaidra a végtelen lázas

torkából kibomolt őshuzat:

sápatag ébredés…

és minden riadt lódobogás

-egykor felperzselt kőomlás-

csupán a fák ágairól

lereccsent madárrikoltás…

Az Ég gödre ma parttalan,

míg kifeszített szárnyad,

a dalban hasadt hallgatózik

és a temetők hantjai bizalmasai…

Messze tenger is morajlik

árbocosok ferde gerince

rogy térdre,

meg a dagadthasú dombok mögött

bujdokol a bagolyszemű Héra is,

hisz Moira fölött Néki sincs

hatalma és Zeusznak sem…

Láttam, ahogyan kedves fia

Szarpédón is elvész…

… akkor nincs magyarázat,

csak gyász van…

A bágyadt horizont alatti kékben,

Léthé is sóhajtva

indul el feléd…

Vedd kupáját,

ne légy Mnémoszüné

derengő játéka!

Hajlékod most akár zátony alatti

koráll vagy csak meredélyen

egy szirtfok,

véred pecsétje ott is

vésztajtékos …

Érdes tenyerű,

barlangokba futó

sebeid látod, ím,

az enyémek is,

mert Te is

feledni akartad csupán

Krétát,

míg  körbezártak a habok,

de az Ég ajtaja kitárva állott,

lépésed így lett kiszámított,

Mínosznak sem támadt

ellene fegyvere,

hagytad volna a pásztori sípos

szárnyakat Labirinthosz

szegletében csalétkül,

hogy ma ne

Szamosz, Chion, Mitilini

és Limnosz

szelei sarkantyúzzák

madártávlatod

ott,

hol az a néhány liternyi

levegő gyilkosan

lenyilazott Téged…

M. Fehérvári Judit

 

Egy igazán kedvenc idézetem Kati kedvéért

"Akkoriban a nagy háború előtt még nem volt teljesen mindegy, hogy egy ember él-e vagy meghalt. Hogyha valaki a halandók sorából kihullt, nem lépett azonnal egy másik a helyére, hogy a halottat elfeledtesse, hanem a helyén hézag maradt.
Mindennek, ami nőtt, sok idő kellett a növéshez. És mindennek, ami elpusztult, sok idő kellett, hogy elfeledjék. Az emberek abban az időben emlékeikből éltek, mint ahogy ma abból a képességünkből élünk, hogy gyorsan és erélyesen el tudunk felejteni mindent."
(Radeczky-induló)

Batthyány utca - Debrecen

Szent Anna utca - Debrecen

Ma...

A közvetlen szomszédunkban él egy család. Olyan, mint manapság a legtöbb magyar legkisebb társadalmi egység. Nem akartam szóismétléssel élni, lehet így meg helytelen a megfogalmazás, de a lényeg a fontos.
Elvált anyuka egy gyerekkel, elvált apuka egy gyerekkel és a közös csemete.
Anyuka erdélyi magyar, s ezért kéthetente hazamennek. A Janikának nevezett fiút soha nem viszik magukkal, mert sérült. Nem kell már útlevél sem, elég a személyi igazolvány is. Mégsem. Talán szégyellik.
A nyolc általános iskola elvégzése után le is rokkantnyugdíjazták. Én ugyan, amikor ide költöztem, többszörös szóváltásba keveredtem édesapjával azért, hogy fejlesszék, hogy lásson közösséget, dolgozzon. Ráadásul Debrecenben van is erre lehetőség.
Janika általában az utcákat rója, lesi a kamionokat, jogosítványról álmodik, de még egy legegyszerűbb mobiltelefonja sincsen.
Harsányan nevet mindenen; a kánikulában pecsenyévé ég, s 24 éves.
Janika van. 87 000 Ft állami támogatással és mozgássérült kártyával meg az állam által támogatott autóval, amelybe nagy ritkán beleülhet.
És itthon van. Lányokat soha nem lát. Barátai leginkább az általános iskola alsó tagozatos korosztálya közül kerülnek ki.
A pénz értékét nem ismeri és a várost sem.
Ma megint itt felejtették. Igaz, csak hétfő reggelig.
Gondoltam egy nagyot.Elvittem a régiségpiacra, s megmutattam Neki a várost: Bementünk a Szent Anna templomba, megnéztük a hajléktalanokat, s ugyan furcsán néztek rám is, hogy nem a "Művésznő" (Így hívja László Ákos debreceni festőművész a Lányom!) társaságában bóklászom délelőtt, de én nem éreztem rosszul magam.
A Tesco-ban sem, ami aztán tényleg zsúfolásig volt olyan emberekkel, akik ismernek engem...
Fényképeztünk is. Együtt is. Őt nem mertem lekapni. De azt látni kellett volna, hogyan próbálta megtartani remegő kezével a gépet !
És nem kevés erőfeszítésembe került, amíg elmagyaráztam Neki, hova kell néznie...
És Janika hálás volt. Kapott egy nagy fagyit és zsebkendőt meg vizet is...
Már csak azért kell imádkoznom, hogy az édesapja meg ne tudja valahonnan - akár tőle is, hiszen nem kizárt - , hogy magammal mertem vinni!
Mosolya azonban ma szebbé tette a délelőttöm, s tudom, Rá is másképpen sütött a máskor szőke hajára és tejfehér bőrére vörösítő hámlasztón ható Nap.

M. Fehérvári Judit

Régiségpiac - Debrecen