Pünkösdi szokások, idézetek

Pilinszky János: Pünkösd egy új templom falai között

Szép ünnep volt Pünkösdvasárnap a Vecsés-Andrássy-telep híveinek. A templom építkezése 1949–56 között szünetelt s csak a hívek rendkívüli áldozata tette lehetővé, hogy a falak fölépüljenek, s a templom tető alá kerüljön. Végeérhetetlenül lehetne sorolnunk e nagyszerű áldozatosság példáit, de elég talán csak egyet említenünk. Az egyik hívő felajánlásának hiányzó összegét a Vöröskeresztnek nyújtott véradás díjából pótolta. Tette jelképes erővel világítja meg a telep valamennyi adományozójának templomépítő hitét. Az ünnepélyes szentmisét Várkonyi Imre prépost, az Actio Catholica országos igazgatója mutatta be nagy papi segédlettel. Mise közben ő mondotta a szentbeszédet is. Az ünnepélyes szentmisén a segédkezők között jelen volt dr. Radó Polikárp akadémiai tanár is. A fényes asszisztencia kíséretében érkező főpapot a templom kapujában virágcsokros kislányok és a vecsési egyházközség világi elnöke köszöntötte. Az üdvözlések elhangzása után a celebráns a hatalmas templomhajót zsúfolásig megtöltő hívek sorfala közt vonult az oltárhoz és kezdetét vette az ünnepélyes szentmise.
Az országos igazgató szentbeszédében azt emelte ki, hogy a Szentlélek Úristen eljövetele vihar és tűz. Vihar, amely elseper minden értéktelent, minden kétséget, minden sötétséget az emberből, s amely világosságot gyújt az emberi lélekben. Felnyitja az emberi szemet, hogy ne csak alkotni tudjon, hanem valóban boldog legyen és az Isten útján tudjon járni. Szent Pál a galatabeliekhez írt levelében leírja, hogy az emberi lélek a Szentlélek vihara és tüze nélkül csak mire képes. Azt mondja az apostol: „Lélek szerint éljetek, akkor nem fogjátok teljesíteni a test kívánságait. A test a lélek ellen tusakodik, a lélek pedig a test ellen…”
Tűz a Szentlélek Isten eljövetele. Az isteni szeretet az ember lelkét feltüzesíti, hogy ne csak szájjal, de tettekkel is szeresse az Istent. Erre kell a Szentlélek tüze és ezt kapták az apostolok Pünkösd ünnepén. Azóta jár körül és tüzesíti a mi lelkünket is a nagy parancsban: a felebaráti szeretetben.
A vecsési templom valóban a vecsésieké, s minden téglája valóságosan őrzi az építők keze nyomát. Falai még csupaszon állnak, de már ezeket a csupasz falakat is a szeretet, az odaadás láthatatlan, megható freskói népesítik be. És nem zavaró a sarokban álló hatalmas vaskályha, sem a burkolat nélküli mennyezet. Aki itt térdepelhet, nem azt látja, hogy félig kész templomban van, hanem valamiképp az alkotó szeretet műhelyében érzi magát.
Az új vecsési templomot a hit és a szeretet emelte s ennek a hitnek és szeretetnek a jelenléte a templomlátogató legszebb és legmaradandóbb élménye.
(Új Ember, 1959. május 24.)



Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Hirtelen zaj támadt az égből, olyan mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszoló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz és leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek a Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Lélek megadta nekik, hogy szóljanak. Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből istenfélő zsidók tartózkodtak Jeruzsálemben. A zaj hallatára tömeg verődött össze, és teljesen elképedtek, mivel mindenki a tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. Mindnyájan álmélkodtak és csodálkoztak: „Íme, ezek, akik beszélnek, ugye mindnyájan galileaiak? Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket? Mi pártusok, médek, elamiták, Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Cirene körüli Líbia részeinek lakói, a Rómából való jövevények, zsidók, prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.”
(Szent István Társulati Biblia)



A pünkösd egyházi ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek eljövetelének emlékét üli meg.


Húsvét után az ötvenedik napon tartják. Görög nevének (πεντηκοστή, pentékoszté) a jelentése is 50, a magyar pünkösd szó ebből származik. Hasonlóan a húsvéthoz, egész héten át tart, de csak két nap nyilvános ünnep. Tertullianus régi ünnepnek nevezi, tehát az apostolok idejéből való. A katolikus egyházban van vigíliája böjttel, amelyen keresztvizet szentelnek. A bérmálás szentségét pünkösd ünnepétől kezdve szokás kiszolgáltatni a római katolikus egyházban. Az ünnepről május hónapot pünkösd havának is nevezik.



Népszokások

A magyar kultúrában több szokás kötődik a pünkösdhöz. Több elemük a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza. Visszavezethető a római floráliákra: a floráliák olyan tavaszt köszöntő ünnepi alkalmak voltak, amikor Flóra istennőt, a növényvilág és a virágok (tágabb értelemben a termékenység) istennőjét köszöntötték. Az istennő görög nevén Khlóris, azaz Zöldellő, Viruló.


Májusfa

A májusfát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Magas, sudár fák voltak erre alkalmasak, melyeket a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. Általában az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes területeken a legények a rokonlányoknak is állítottak fát. Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte.


Pünkösdi király

A középkor óta ismert szokás, ekkor ügyességi versenyen kiválasztották a megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette, továbbá pünkösdi király minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott, a fogyasztását a közösség fizette ki később. Ez a tisztség egy hétig, de akár egy évig is tartott. Gyakran ez alkalomból avatták fel a legényeket, akik ezentúl udvarolhattak, kocsmázhattak.


Tavaszköszöntés

Már kora hajnalban az ablakokba, vagy a ház kerítés-lécei közé tűznek zöld ágakat, virágokat (bodzát, pünkösdi rózsát, jázmint) azért, hogy nehogy belecsapjon a házba a villám. Néhol a lányos házakra tettek ki zöld ágakat.


Pünkösdi királynéjárás

Eredetileg 4 nagyobb lány (később több) körbevisz a faluban egy ötödiket. Ő a legkisebb, a legszebb. Énekelnek, és jókívánságokat ismételgetnek. Megálltak az udvarokon, majd a pünkösdi királyné feje fölé kendőt feszítettek ki, vagy letakarták őt fátyollal. Énekeltek, közben körbejárták a királynét, a végén pedig felemelték, s termékenységvarázsló mondókákat mondtak. Az énekek és a mondókák végén ajándékot kaptak. A Dunántúlon jellemző termékenységvarázslással összekötött szokás később adománygyűjtéssel párosult.


Pünkösdölés

Ekkor pünkösdi király és királyné párost a kiséretével jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel. Ez a szokás hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz, de ez elsősorban adománygyűjtésre szolgált. A gyerekek, vagy fiatalok csapata énekelve, táncolva végigjárta a falut, s adományt gyűjtött.


Törökbasázás, borzakirály, rabjárás

Nyugat-Magyarország egyes vidékein voltak jellemzőek pünkösdkor. Egy kisfiút szalmával kitömött nadrágba öltöztettek társai, török basát utánozva. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe.

A pünkösdi rabjárók szintén fiúk, akik a lábuknál összeláncolva mennek a lányokhoz körbe a faluban, azzal a kéréssel, hogy „Segéljék ezeket a szegény katonarabokat.” Persze, ők is ajándékokkal térnek haza.

A borzajárás során körbekísérnek a falun egy fiút, akin bodzából készített köpeny van. Házról házra járnak.


Csíksomlyói búcsú

Az egyik legfontosabb magyar Mária-kegyhely Csíksomlyón található. A 15. századból maradt fenn az első írásos emlék, amely beszámol a pünkösdi zarándoklatról. A katolikus hívek pünkösdszombatra érkeztek meg a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd mise után felvonultak a két Somlyó-hegy közé. A népszokás ma is élő hagyomány, a csíksomlyói búcsú a magyarság egyetemes találkozóhelyévé nőtte ki magát.


Reményik Sándor: Pünkösdi szomorúság

A Lélek ünnepén
A Lelket lesem én.
A Lelket, amely több, mint költemény.
A Lelket, amely sosem volt enyém.
A Lelket, amely sosem lesz enyém.
A Lélek ünnepén
Szomorún zendül egyetlen igém:
"Hogy születhetik újjá, aki vén?"...



Vidor Miklós - Pünkösd

Hangot ha hallasz
meg se fordulj
én vagyok mindig én vagyok
arcom többé nem láthatod
Belém temetkeztél
suhogok körülötted
szél leszek vad szél
hiába rejteznél
menedékedben megkötözlek
lángnyelvekkel lebéklyózlak
soha már el nem oldozlak
Hangot ha hallasz
meg se fordulj
én vagyok mindig én vagyok
szemed ha üregébe apadt már
arcom a lángban fölragyog.

Hangtalanul néma monológ

Néma monológ


Azt mondod,
jó itt nekem
Debrecenben,
mert nem
bírnám
a sok embert,
a bűzt,
a közlekedést
Budapesten…

Rémlik, úgy három
éve a Mester utcán
épp a forgalommal
szemben mentem…
Biztos volt oka…

Meg úgy sincs
ott semmi,
és nem tudod,
hol az orvos,
a posta
és a húgom
is csak egy évben
egyszer, ha keres,
mert ingázik
Bécs és a
Csillaghegy
felett ívelő
dzsumbujos
rengetegben…

Ma hajnalban meg
a sárgamellényes
biciklist nem
vettem észre,
mikor Téged vittelek
az Intercity közelébe…
Aludtam vagy három órát…


Meg amúgy is régen
voltam már fiatal,
ki még tudja,
mit akar…
Közlöd tehát,
hogy Neked
megvan a saját
életed,
így 19 évesen,
mibe nem fér
bele egyetlen
anya sem
és nem csupán Neked,
mert ma
az dívik,
hogy minden
egyetemista
szüleitől
külön
költözik,
mígnem kibontakozik…

Még egy éve sem
volt…
Vidéki házunkban
a partid,
a szél felkapta a
motorháztetőt,
s ha nincsen
elegendő
önfegyelmem és
reflexem
nem
csupán
a
szélvédő
marad ott…


Hát jó!
Legyen.
Én itt élek
valahol
Debrecenben,
hol közel
a repülőtér
és árnyas fák adnak
menedéket,
s még
SZERETIK
EGYMÁST
a népek,
s a szomszéd is
köszön…

A festéknagykerbe
nem mertem
egyedül
menni,
mert egyirányúak
arra az utcák…
És virágok pattantak,
szirmuk nő,
olyan
mesékbe siető…

A fizetség felénk
-Elfeledted!-
nem Csóközön,
tapssal sem jár,
mert csupán
Köszönöm,
meg néha egy-két sör,
ha szívességből
egy lakásnyi bútort
tesznek odébb
a barátok,
ha napsárgára
festetem szobád,
ami nem őrzi
már nyomod,
mert Gyermekem,
ott van Neked
a flancos Rózsadomb…


Legközelebb,
ha Eléd
megyek,
kérlek,
repülősót
is hozz,
mert ugyan
nem vagyok
Teréz Anyu,
de lassan beájulok,
s keresek valahol
egy árkot,
esküszöm,
kocsistól
bele is simulok…

( PS: Csóközön!)

M. Fehérvári Judit

Hangtalanul néma monológ

Néma monológ


Azt mondod,
jó itt nekem
Debrecenben,
mert nem
bírnám
a sok embert,
a bűzt,
a közlekedést
Budapesten…

Rémlik, úgy három
éve a Mester utcán
épp a forgalommal
szemben mentem…
Biztos volt oka…

Meg úgy sincs
ott semmi,
és nem tudod,
hol az orvos,
a posta
és a húgom
is csak egy évben
egyszer, ha keres,
mert ingázik
Bécs és a
Csillaghegy
felett ívelő
dzsumbujos
rengetegben…

Ma hajnalban meg
a sárgamellényes
biciklist nem
vettem észre,
mikor Téged vittelek
az Intercity közelébe…
Aludtam vagy három órát…


Meg amúgy is régen
voltam már fiatal,
ki még tudja,
mit akar…
Közlöd tehát,
hogy Neked
megvan a saját
életed,
így 19 évesen,
mibe nem fér
bele egyetlen
anya sem
és nem csupán Neked,
mert ma
az dívik,
hogy minden
egyetemista
szüleitől
külön
költözik,
mígnem kibontakozik…

Még egy éve sem
volt…
Vidéki házunkban
a partid,
a szél felkapta a
motorháztetőt,
s ha nincsen
elegendő
önfegyelmem és
reflexem
nem
csupán
a
szélvédő
marad ott…


Hát jó!
Legyen.
Én itt élek
valahol
Debrecenben,
hol közel
a repülőtér
és árnyas fák adnak
menedéket,
s még
SZERETIK
EGYMÁST
a népek,
s a szomszéd is
köszön…

A festéknagykerbe
nem mertem
egyedül
menni,
mert egyirányúak
arra az utcák…
És virágok pattantak,
szirmuk nő,
olyan
mesékbe siető…

A fizetség felénk
-Elfeledted!-
nem Csóközön,
tapssal sem jár,
mert csupán
Köszönöm,
meg néha egy-két sör,
ha szívességből
egy lakásnyi bútort
tesznek odébb
a barátok,
ha napsárgára
festetem szobád,
ami nem őrzi
már nyomod,
mert Gyermekem,
ott van Neked
a flancos Rózsadomb…


Legközelebb,
ha Eléd
megyek,
kérlek,
repülősót
is hozz,
mert ugyan
nem vagyok
Teréz Anyu,
de lassan beájulok,
s keresek valahol
egy árkot,
esküszöm,
kocsistól
bele is simulok…

( PS: Csóközön!)

M. Fehérvári Judit

„Haj, lék, -talan nóta”

„Haj, lék, -talan nóta”

(Haj, pedig házamon
nincsen lék…,
mégis hontalan
dalolék…)


Hiába,
nem tehetek róla,
hogy nő vagyok,
s anya is egyben,
hisz a világ mindkettőt
feledi,
s én itt élek
egyedül
haragos szívvel
csöndben.
A realitások földjére
estem…
Talán Newton almája
lettem,
s egykor Tell Vilmos is
rám célzott
egy megroppant
percben,
mikor a lápvidék még
úszott a ködben,
s nem szmogriadó
riogatott,
ha elillant a Nap is
a tejfehér fényben.
Nem hívtam Istent,
látni sem akartam
semmilyen embert…
Téged is ajtómon kívülre
zártalak,
ki társam voltál
egykor…
Azóta folyton fázom…
tűzhet felőlem a nyári
Nap,
nem teszlek
listám elejére,
mert megint
megint az Élet,
a pőre…
Így aztán legelőre
saját nevem írom,
míg zöld füves legelőre
borul
lila lepkékkel
táncoló
szárnyas
alkonyom
egy
hontalan
ALKONYON.


M. Fehérvári Judit

Titkaim

Titkaim nem mondom el,
mert sebeznek,
s Másnak is fájnak…
Olyanok Ők,
mint illatos rózsabokorban
a tüskék:
hirtelen marnak
sokáig velem maradnak
hiába intek utánuk
kötések alatt is
bánatvirággá válnak…
Pedig, ha lenne kötényem,
patyolatterítője volna
e elvadult,
s mégis gyógyító
égőn zokogó
Csipkebokorágnak.

M. Fehérvári Judit

Hangfestő dal

Az én időm valami Más.

néha oson, de mindig

gyalogosan jár.

Tutyimutyi órák

mind elromlottak

a karomon és a falakon

elhagyva, elfeledve

sok-sok víg napom.

Elsirattak engem,

mert eretnek-nóta

dalol ereimben

-fel-felszökkenő artériasugár-

libben a tavasz

loccsan a zápor

csatamezők nyoma

ma már nem lélekvarázs

alamuszi módra

pipogyán zizzen

a zápor

porzik a gyász.


M. Fehérvári Judit

Hajnalban a néptelen utcán...

Hajnalban a néptelen utcán

láttalak a sarkon…

Hátizsákod a válladon,

sapkád sem hiányzott…

Szemellenzője alól szkeptikusan

kémlelted

a buszmegálló aszfaltját.

Még a Hold kráterei felé fordultak

a napsugarak,

s dünnyögve görbítették

hátukat

a város ezernyi mocska

ellenében

rejtőzködőn, akár

virágsziromban a harmat.

Én fűtöttem a kocsimban,

mert az éjjel még

fagyott…

Megborotválkoztál.

Szemeid szúrósan meredtek

lelked tüskéire

nem feledve kínjaid,

mit az éj öle

csönddé könnyezett.

Fekete lepke lebbent

álmaidba

megroppantva

gerinced ívét

zordan libbenve estél

a semmibe,

akár egy bábu…

Hernyókra gondoltam éppen,

s Dsuang Dszi álmát faggattam,

miközben a kihalt utat néztem

valahogyan feledtem a sebességet,

s olyan százzal mehettem…

Zavarban voltam,

mint aki immár

kétezer éve hiszi

a maga igazát

megborzongatott a híd

tetején felbukkanó

biciklis alak…

E.T. is lehetett volna,

de nem őrizték fák és csillagok.

Vállat vontam

miközben egyre mosolyogtam,

hisz egyre bizonytalanabb

voltam…

A város kietlen,

s ismét ugyanoda tartunk mi ketten,

míg a szivárvány lilán

csukódik ,

akár költeményben a kép.





Álombeli pille

immár táncol a napon

míg magában töpreng a

nagy igazságokon…


M. Fehérvári Judit