Néma monológ
Azt mondod,
jó itt nekem
Debrecenben,
mert nem
bírnám
a sok embert,
a bűzt,
a közlekedést
Budapesten…
Rémlik, úgy három
éve a Mester utcán
épp a forgalommal
szemben mentem…
Biztos volt oka…
Meg úgy sincs
ott semmi,
és nem tudod,
hol az orvos,
a posta
és a húgom
is csak egy évben
egyszer, ha keres,
mert ingázik
Bécs és a
Csillaghegy
felett ívelő
dzsumbujos
rengetegben…
Ma hajnalban meg
a sárgamellényes
biciklist nem
vettem észre,
mikor Téged vittelek
az Intercity közelébe…
Aludtam vagy három órát…
Meg amúgy is régen
voltam már fiatal,
ki még tudja,
mit akar…
Közlöd tehát,
hogy Neked
megvan a saját
életed,
így 19 évesen,
mibe nem fér
bele egyetlen
anya sem
és nem csupán Neked,
mert ma
az dívik,
hogy minden
egyetemista
szüleitől
külön
költözik,
mígnem kibontakozik…
Még egy éve sem
volt…
Vidéki házunkban
a partid,
a szél felkapta a
motorháztetőt,
s ha nincsen
elegendő
önfegyelmem és
reflexem
nem
csupán
a
szélvédő
marad ott…
Hát jó!
Legyen.
Én itt élek
valahol
Debrecenben,
hol közel
a repülőtér
és árnyas fák adnak
menedéket,
s még
SZERETIK
EGYMÁST
a népek,
s a szomszéd is
köszön…
A festéknagykerbe
nem mertem
egyedül
menni,
mert egyirányúak
arra az utcák…
És virágok pattantak,
szirmuk nő,
olyan
mesékbe siető…
A fizetség felénk
-Elfeledted!-
nem Csóközön,
tapssal sem jár,
mert csupán
Köszönöm,
meg néha egy-két sör,
ha szívességből
egy lakásnyi bútort
tesznek odébb
a barátok,
ha napsárgára
festetem szobád,
ami nem őrzi
már nyomod,
mert Gyermekem,
ott van Neked
a flancos Rózsadomb…
Legközelebb,
ha Eléd
megyek,
kérlek,
repülősót
is hozz,
mert ugyan
nem vagyok
Teréz Anyu,
de lassan beájulok,
s keresek valahol
egy árkot,
esküszöm,
kocsistól
bele is simulok…
( PS: Csóközön!)
M. Fehérvári Judit
Önéletrajzi ihletésű verses és prózai műveim, színházi írásaim, verselemzéseim, történelmi, zenetörténeti tanulmányaim, kedvenc idézeteim, olvasmányélményeim képezik a blogjaim zömét. A többi ráadás.
2010. április 6., kedd
Hangtalanul néma monológ
Néma monológ
Azt mondod,
jó itt nekem
Debrecenben,
mert nem
bírnám
a sok embert,
a bűzt,
a közlekedést
Budapesten…
Rémlik, úgy három
éve a Mester utcán
épp a forgalommal
szemben mentem…
Biztos volt oka…
Meg úgy sincs
ott semmi,
és nem tudod,
hol az orvos,
a posta
és a húgom
is csak egy évben
egyszer, ha keres,
mert ingázik
Bécs és a
Csillaghegy
felett ívelő
dzsumbujos
rengetegben…
Ma hajnalban meg
a sárgamellényes
biciklist nem
vettem észre,
mikor Téged vittelek
az Intercity közelébe…
Aludtam vagy három órát…
Meg amúgy is régen
voltam már fiatal,
ki még tudja,
mit akar…
Közlöd tehát,
hogy Neked
megvan a saját
életed,
így 19 évesen,
mibe nem fér
bele egyetlen
anya sem
és nem csupán Neked,
mert ma
az dívik,
hogy minden
egyetemista
szüleitől
külön
költözik,
mígnem kibontakozik…
Még egy éve sem
volt…
Vidéki házunkban
a partid,
a szél felkapta a
motorháztetőt,
s ha nincsen
elegendő
önfegyelmem és
reflexem
nem
csupán
a
szélvédő
marad ott…
Hát jó!
Legyen.
Én itt élek
valahol
Debrecenben,
hol közel
a repülőtér
és árnyas fák adnak
menedéket,
s még
SZERETIK
EGYMÁST
a népek,
s a szomszéd is
köszön…
A festéknagykerbe
nem mertem
egyedül
menni,
mert egyirányúak
arra az utcák…
És virágok pattantak,
szirmuk nő,
olyan
mesékbe siető…
A fizetség felénk
-Elfeledted!-
nem Csóközön,
tapssal sem jár,
mert csupán
Köszönöm,
meg néha egy-két sör,
ha szívességből
egy lakásnyi bútort
tesznek odébb
a barátok,
ha napsárgára
festetem szobád,
ami nem őrzi
már nyomod,
mert Gyermekem,
ott van Neked
a flancos Rózsadomb…
Legközelebb,
ha Eléd
megyek,
kérlek,
repülősót
is hozz,
mert ugyan
nem vagyok
Teréz Anyu,
de lassan beájulok,
s keresek valahol
egy árkot,
esküszöm,
kocsistól
bele is simulok…
( PS: Csóközön!)
M. Fehérvári Judit
Azt mondod,
jó itt nekem
Debrecenben,
mert nem
bírnám
a sok embert,
a bűzt,
a közlekedést
Budapesten…
Rémlik, úgy három
éve a Mester utcán
épp a forgalommal
szemben mentem…
Biztos volt oka…
Meg úgy sincs
ott semmi,
és nem tudod,
hol az orvos,
a posta
és a húgom
is csak egy évben
egyszer, ha keres,
mert ingázik
Bécs és a
Csillaghegy
felett ívelő
dzsumbujos
rengetegben…
Ma hajnalban meg
a sárgamellényes
biciklist nem
vettem észre,
mikor Téged vittelek
az Intercity közelébe…
Aludtam vagy három órát…
Meg amúgy is régen
voltam már fiatal,
ki még tudja,
mit akar…
Közlöd tehát,
hogy Neked
megvan a saját
életed,
így 19 évesen,
mibe nem fér
bele egyetlen
anya sem
és nem csupán Neked,
mert ma
az dívik,
hogy minden
egyetemista
szüleitől
külön
költözik,
mígnem kibontakozik…
Még egy éve sem
volt…
Vidéki házunkban
a partid,
a szél felkapta a
motorháztetőt,
s ha nincsen
elegendő
önfegyelmem és
reflexem
nem
csupán
a
szélvédő
marad ott…
Hát jó!
Legyen.
Én itt élek
valahol
Debrecenben,
hol közel
a repülőtér
és árnyas fák adnak
menedéket,
s még
SZERETIK
EGYMÁST
a népek,
s a szomszéd is
köszön…
A festéknagykerbe
nem mertem
egyedül
menni,
mert egyirányúak
arra az utcák…
És virágok pattantak,
szirmuk nő,
olyan
mesékbe siető…
A fizetség felénk
-Elfeledted!-
nem Csóközön,
tapssal sem jár,
mert csupán
Köszönöm,
meg néha egy-két sör,
ha szívességből
egy lakásnyi bútort
tesznek odébb
a barátok,
ha napsárgára
festetem szobád,
ami nem őrzi
már nyomod,
mert Gyermekem,
ott van Neked
a flancos Rózsadomb…
Legközelebb,
ha Eléd
megyek,
kérlek,
repülősót
is hozz,
mert ugyan
nem vagyok
Teréz Anyu,
de lassan beájulok,
s keresek valahol
egy árkot,
esküszöm,
kocsistól
bele is simulok…
( PS: Csóközön!)
M. Fehérvári Judit
„Haj, lék, -talan nóta”
„Haj, lék, -talan nóta”
(Haj, pedig házamon
nincsen lék…,
mégis hontalan
dalolék…)
Hiába,
nem tehetek róla,
hogy nő vagyok,
s anya is egyben,
hisz a világ mindkettőt
feledi,
s én itt élek
egyedül
haragos szívvel
csöndben.
A realitások földjére
estem…
Talán Newton almája
lettem,
s egykor Tell Vilmos is
rám célzott
egy megroppant
percben,
mikor a lápvidék még
úszott a ködben,
s nem szmogriadó
riogatott,
ha elillant a Nap is
a tejfehér fényben.
Nem hívtam Istent,
látni sem akartam
semmilyen embert…
Téged is ajtómon kívülre
zártalak,
ki társam voltál
egykor…
Azóta folyton fázom…
tűzhet felőlem a nyári
Nap,
nem teszlek
listám elejére,
mert megint
megint az Élet,
a pőre…
Így aztán legelőre
saját nevem írom,
míg zöld füves legelőre
borul
lila lepkékkel
táncoló
szárnyas
alkonyom
egy
hontalan
ALKONYON.
M. Fehérvári Judit
(Haj, pedig házamon
nincsen lék…,
mégis hontalan
dalolék…)
Hiába,
nem tehetek róla,
hogy nő vagyok,
s anya is egyben,
hisz a világ mindkettőt
feledi,
s én itt élek
egyedül
haragos szívvel
csöndben.
A realitások földjére
estem…
Talán Newton almája
lettem,
s egykor Tell Vilmos is
rám célzott
egy megroppant
percben,
mikor a lápvidék még
úszott a ködben,
s nem szmogriadó
riogatott,
ha elillant a Nap is
a tejfehér fényben.
Nem hívtam Istent,
látni sem akartam
semmilyen embert…
Téged is ajtómon kívülre
zártalak,
ki társam voltál
egykor…
Azóta folyton fázom…
tűzhet felőlem a nyári
Nap,
nem teszlek
listám elejére,
mert megint
megint az Élet,
a pőre…
Így aztán legelőre
saját nevem írom,
míg zöld füves legelőre
borul
lila lepkékkel
táncoló
szárnyas
alkonyom
egy
hontalan
ALKONYON.
M. Fehérvári Judit
Titkaim
Titkaim nem mondom el,
mert sebeznek,
s Másnak is fájnak…
Olyanok Ők,
mint illatos rózsabokorban
a tüskék:
hirtelen marnak
sokáig velem maradnak
hiába intek utánuk
kötések alatt is
bánatvirággá válnak…
Pedig, ha lenne kötényem,
patyolatterítője volna
e elvadult,
s mégis gyógyító
égőn zokogó
Csipkebokorágnak.
M. Fehérvári Judit
mert sebeznek,
s Másnak is fájnak…
Olyanok Ők,
mint illatos rózsabokorban
a tüskék:
hirtelen marnak
sokáig velem maradnak
hiába intek utánuk
kötések alatt is
bánatvirággá válnak…
Pedig, ha lenne kötényem,
patyolatterítője volna
e elvadult,
s mégis gyógyító
égőn zokogó
Csipkebokorágnak.
M. Fehérvári Judit
Hangfestő dal
Az én időm valami Más.
néha oson, de mindig
gyalogosan jár.
Tutyimutyi órák
mind elromlottak
a karomon és a falakon
elhagyva, elfeledve
sok-sok víg napom.
Elsirattak engem,
mert eretnek-nóta
dalol ereimben
-fel-felszökkenő artériasugár-
libben a tavasz
loccsan a zápor
csatamezők nyoma
ma már nem lélekvarázs
alamuszi módra
pipogyán zizzen
a zápor
porzik a gyász.
M. Fehérvári Judit
néha oson, de mindig
gyalogosan jár.
Tutyimutyi órák
mind elromlottak
a karomon és a falakon
elhagyva, elfeledve
sok-sok víg napom.
Elsirattak engem,
mert eretnek-nóta
dalol ereimben
-fel-felszökkenő artériasugár-
libben a tavasz
loccsan a zápor
csatamezők nyoma
ma már nem lélekvarázs
alamuszi módra
pipogyán zizzen
a zápor
porzik a gyász.
M. Fehérvári Judit
Hajnalban a néptelen utcán...
Hajnalban a néptelen utcán
láttalak a sarkon…
Hátizsákod a válladon,
sapkád sem hiányzott…
Szemellenzője alól szkeptikusan
kémlelted
a buszmegálló aszfaltját.
Még a Hold kráterei felé fordultak
a napsugarak,
s dünnyögve görbítették
hátukat
a város ezernyi mocska
ellenében
rejtőzködőn, akár
virágsziromban a harmat.
Én fűtöttem a kocsimban,
mert az éjjel még
fagyott…
Megborotválkoztál.
Szemeid szúrósan meredtek
lelked tüskéire
nem feledve kínjaid,
mit az éj öle
csönddé könnyezett.
Fekete lepke lebbent
álmaidba
megroppantva
gerinced ívét
zordan libbenve estél
a semmibe,
akár egy bábu…
Hernyókra gondoltam éppen,
s Dsuang Dszi álmát faggattam,
miközben a kihalt utat néztem
valahogyan feledtem a sebességet,
s olyan százzal mehettem…
Zavarban voltam,
mint aki immár
kétezer éve hiszi
a maga igazát
megborzongatott a híd
tetején felbukkanó
biciklis alak…
E.T. is lehetett volna,
de nem őrizték fák és csillagok.
Vállat vontam
miközben egyre mosolyogtam,
hisz egyre bizonytalanabb
voltam…
A város kietlen,
s ismét ugyanoda tartunk mi ketten,
míg a szivárvány lilán
csukódik ,
akár költeményben a kép.
Álombeli pille
immár táncol a napon
míg magában töpreng a
nagy igazságokon…
M. Fehérvári Judit
láttalak a sarkon…
Hátizsákod a válladon,
sapkád sem hiányzott…
Szemellenzője alól szkeptikusan
kémlelted
a buszmegálló aszfaltját.
Még a Hold kráterei felé fordultak
a napsugarak,
s dünnyögve görbítették
hátukat
a város ezernyi mocska
ellenében
rejtőzködőn, akár
virágsziromban a harmat.
Én fűtöttem a kocsimban,
mert az éjjel még
fagyott…
Megborotválkoztál.
Szemeid szúrósan meredtek
lelked tüskéire
nem feledve kínjaid,
mit az éj öle
csönddé könnyezett.
Fekete lepke lebbent
álmaidba
megroppantva
gerinced ívét
zordan libbenve estél
a semmibe,
akár egy bábu…
Hernyókra gondoltam éppen,
s Dsuang Dszi álmát faggattam,
miközben a kihalt utat néztem
valahogyan feledtem a sebességet,
s olyan százzal mehettem…
Zavarban voltam,
mint aki immár
kétezer éve hiszi
a maga igazát
megborzongatott a híd
tetején felbukkanó
biciklis alak…
E.T. is lehetett volna,
de nem őrizték fák és csillagok.
Vállat vontam
miközben egyre mosolyogtam,
hisz egyre bizonytalanabb
voltam…
A város kietlen,
s ismét ugyanoda tartunk mi ketten,
míg a szivárvány lilán
csukódik ,
akár költeményben a kép.
Álombeli pille
immár táncol a napon
míg magában töpreng a
nagy igazságokon…
M. Fehérvári Judit
2010. március 30., kedd
Sirályok a pusztulás fölött...
Gyakorlatilag két hete nincsen sem éjjelem, sem nappalom.
Lakásfestéssel indult, de közbevetőlegesen laminált padlóztunk, pincéket és kertet rendeztünk.
December közepe óta egyedül élek, aminek először csak a pozitív oldalait néztem, mostanában azonban szembesülök a negatívumokkal is.
Például most alig tudok gépelni, mert tele van a kezem az akácerdőm tüskéivel.
Ahogy ez lenni szokott, egy hozzávetőleges költségvetéssel indult az egész "hadművelet".
Mára olyan 6-7-szeresére növekedett a betervezett összeg, és az alagút bejáratához még mindig közelebb járunk, mint a végéhez.
Ha hozzáteszem, hogy tegnap éjjel már olyan fáradt voltam, hogy tárva nyitott ablakoknál ment a fűtés, akkor nem is látom a végét annak a bizonyos csőnek.
Erről rögtön eszembe is jutott, hogy nagyon vacak helyen élek én itt Északkelet-Magyarországon, mert a villany, a gáz és mit tudom én, milyen közüzemi számlák itt a legdrágábbak kis hazánkban, de mind egyszerre!
Hajdúsámsonban van egy házam.
Anno befektetésnek vettem, csak azóta az ingatlanárak rohamosan mélyrepülnek, s gyakorlatilag kevesebbet ér, mint amennyit beleinvesztáltam (csatorna, gáz, plusz 40 négyzetméter terveztetése, hozzáépítése, külső-belső teljes tatarozás etc.)
Ráadásul makacs cívis létemre, engem aztán nem igazán érdekel a falu, de város lett a lelkem már legalább 4 éve...
Ez a lehető legrosszabb fordulat, mert éppen a központ kellős közepén terül ez a birtoknak nem nevezhető épület, s valamennyi területet ki is akar sajátítani az önkormányzat, mert fejükbe vették, hogy az én telkem utcája bizony sétáló státuszt kap.
Így ma aztán melléképületeket bontottunk az egyetlen fizetett munkásommal, mert többre már végképp nem futja...
Mert a kert az legyen kert, ha már arrafelé óhajtanak korzózni a népek...
Fára átszámolva, olyan 7-8 mázsát mozgattunk meg...
A kocsim hozzáállása az utánfutóhoz más Debrecenben sem volt a legkedvesebb, így elajándékoztunk minden éghető anyagot...
Ingyért, csak vigyék!
És hihetetlen, mik vannak!
Velünk akarták a saját kocsinkra felrakatni és házhoz szállíttatni vagy csak a saját házam kulcsát kérték volna el és hasonlók...
Tudom én, hogy nincs pénz ebben az országban, de bennem minden jószándékom ellenére sincsen erő, s hát a munkást órabérre fizetem...
És akkor még nem is beszéltem a négy hónapja el nem múló mellhártyagyulladásomról, de hogy is feledhetne így el engem vagy én ŐT!
Összenőttünk, beszervültünk...
Ez van!
Meg azért a házban többek között van egy olyan hifi, hogy csak táncra nem perdül, mert Zsófi ott bulizik és néha én is, mert miért is ne?!
A szomszédok jó fejek, nem bánják...
Szóval a semmire sem jó dolgokat bezsákoltuk, megmetszettük a szőlőt, leszedtük a virágokat és permeteztünk a kert végén, hogy ne légyen már gaz, mert az biz' gaz dolog részéről!
Sámsonban nincsen szeméttelep...
Debrecenben van.
Közben azért tettünk egy dimbes-dombos homokos kitérőt, mert baleset volt az országúton...
Ismerd meg hazádat, ha már odébb tetted a házad, mint a lakásod!
Zsip-zsup...
Ki azért nem dobjuk, pedig rázendített az eső is...
Permetezés után szép az élet! Sej!
Nem dobtuk ki mégsem, hadd érjen célt szépen...
Még soha sem jártam ott, s a munkásom még most is kinevet, holott nem vagyok finnyás meg hercegnő és ilyenek...
A világ végén lemázsáltak kocsistól utánfutóstól és közölték, 2 mázsáig ingyenes, azon felül 10 000 Ft+ ÁFA a rakomány...
Majd útirányként megjelölték az arrát fel a nagy magas debreceni szemétdomb legeslegtetejére..
Fel a büdös, nagyon büdös hegy oldalába...
Madártollak, por, kotrógépek, szemét és szemét mindenütt...
És toll...
Madarak, akár a dögkeselyűk...
Sirályok itt Debrecenben a szeméthegyen...
Dögszag és kosz és még a mosógépem is kimostam (Komolyan fertőtlenítőszerrel!!!), meg a kocsit lemosatttam, csak azt a látványt egy életre feledni tudjam...
És le is fényképeztem az egész borzalmat, mert egyszerűen képtelen vagyok túllépni rajta, hogy itt a XXI. század uniós országában ez van.
Kifelé jövet azért megkérdeztük, hogy lehet-e fürödni majd nyáron a mesterséges mocsoktavakban, s a mázsálólegény könnyeit törölve közölte, hogy akár azonnal, mert az biz! kopasztóvíz...
Írtam én mélyen felháborodva egy ültő helyemben itt és ma
Lakásfestéssel indult, de közbevetőlegesen laminált padlóztunk, pincéket és kertet rendeztünk.
December közepe óta egyedül élek, aminek először csak a pozitív oldalait néztem, mostanában azonban szembesülök a negatívumokkal is.
Például most alig tudok gépelni, mert tele van a kezem az akácerdőm tüskéivel.
Ahogy ez lenni szokott, egy hozzávetőleges költségvetéssel indult az egész "hadművelet".
Mára olyan 6-7-szeresére növekedett a betervezett összeg, és az alagút bejáratához még mindig közelebb járunk, mint a végéhez.
Ha hozzáteszem, hogy tegnap éjjel már olyan fáradt voltam, hogy tárva nyitott ablakoknál ment a fűtés, akkor nem is látom a végét annak a bizonyos csőnek.
Erről rögtön eszembe is jutott, hogy nagyon vacak helyen élek én itt Északkelet-Magyarországon, mert a villany, a gáz és mit tudom én, milyen közüzemi számlák itt a legdrágábbak kis hazánkban, de mind egyszerre!
Hajdúsámsonban van egy házam.
Anno befektetésnek vettem, csak azóta az ingatlanárak rohamosan mélyrepülnek, s gyakorlatilag kevesebbet ér, mint amennyit beleinvesztáltam (csatorna, gáz, plusz 40 négyzetméter terveztetése, hozzáépítése, külső-belső teljes tatarozás etc.)
Ráadásul makacs cívis létemre, engem aztán nem igazán érdekel a falu, de város lett a lelkem már legalább 4 éve...
Ez a lehető legrosszabb fordulat, mert éppen a központ kellős közepén terül ez a birtoknak nem nevezhető épület, s valamennyi területet ki is akar sajátítani az önkormányzat, mert fejükbe vették, hogy az én telkem utcája bizony sétáló státuszt kap.
Így ma aztán melléképületeket bontottunk az egyetlen fizetett munkásommal, mert többre már végképp nem futja...
Mert a kert az legyen kert, ha már arrafelé óhajtanak korzózni a népek...
Fára átszámolva, olyan 7-8 mázsát mozgattunk meg...
A kocsim hozzáállása az utánfutóhoz más Debrecenben sem volt a legkedvesebb, így elajándékoztunk minden éghető anyagot...
Ingyért, csak vigyék!
És hihetetlen, mik vannak!
Velünk akarták a saját kocsinkra felrakatni és házhoz szállíttatni vagy csak a saját házam kulcsát kérték volna el és hasonlók...
Tudom én, hogy nincs pénz ebben az országban, de bennem minden jószándékom ellenére sincsen erő, s hát a munkást órabérre fizetem...
És akkor még nem is beszéltem a négy hónapja el nem múló mellhártyagyulladásomról, de hogy is feledhetne így el engem vagy én ŐT!
Összenőttünk, beszervültünk...
Ez van!
Meg azért a házban többek között van egy olyan hifi, hogy csak táncra nem perdül, mert Zsófi ott bulizik és néha én is, mert miért is ne?!
A szomszédok jó fejek, nem bánják...
Szóval a semmire sem jó dolgokat bezsákoltuk, megmetszettük a szőlőt, leszedtük a virágokat és permeteztünk a kert végén, hogy ne légyen már gaz, mert az biz' gaz dolog részéről!
Sámsonban nincsen szeméttelep...
Debrecenben van.
Közben azért tettünk egy dimbes-dombos homokos kitérőt, mert baleset volt az országúton...
Ismerd meg hazádat, ha már odébb tetted a házad, mint a lakásod!
Zsip-zsup...
Ki azért nem dobjuk, pedig rázendített az eső is...
Permetezés után szép az élet! Sej!
Nem dobtuk ki mégsem, hadd érjen célt szépen...
Még soha sem jártam ott, s a munkásom még most is kinevet, holott nem vagyok finnyás meg hercegnő és ilyenek...
A világ végén lemázsáltak kocsistól utánfutóstól és közölték, 2 mázsáig ingyenes, azon felül 10 000 Ft+ ÁFA a rakomány...
Majd útirányként megjelölték az arrát fel a nagy magas debreceni szemétdomb legeslegtetejére..
Fel a büdös, nagyon büdös hegy oldalába...
Madártollak, por, kotrógépek, szemét és szemét mindenütt...
És toll...
Madarak, akár a dögkeselyűk...
Sirályok itt Debrecenben a szeméthegyen...
Dögszag és kosz és még a mosógépem is kimostam (Komolyan fertőtlenítőszerrel!!!), meg a kocsit lemosatttam, csak azt a látványt egy életre feledni tudjam...
És le is fényképeztem az egész borzalmat, mert egyszerűen képtelen vagyok túllépni rajta, hogy itt a XXI. század uniós országában ez van.
Kifelé jövet azért megkérdeztük, hogy lehet-e fürödni majd nyáron a mesterséges mocsoktavakban, s a mázsálólegény könnyeit törölve közölte, hogy akár azonnal, mert az biz! kopasztóvíz...
Írtam én mélyen felháborodva egy ültő helyemben itt és ma
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)