Bach: Air

http://www.youtube.com/watch?v=qOVwokQnV4M

Csodaszép!

Ne nézz hátra

Ne nézz hátra!





Ne nézz hátra!

Lehettél volna Te is,

ki elfojt minden

tüzet hazugságok

hálójában

és viselnéd a mocskot

lelkeden,

hol ma még

rendületlen hűség

terem,

de tudod

nyálát csorgatva

várja ezrek

sisere hada

hajolj meg,

akár nád

a szélben

és ne lépj tova,

legyen csak

tiéd is a gyalázat,

mit mások

egy századra

testáltak…

nyakadon

zörögjön

neked is

kolompod,

hiszen

ez lett a mérce:

nyájba

terelve

csapdába rejt

az idő is…

áll a vásár

alkudhatsz

szemérmetlen

kofákkal,

s nem veszed

észre,

hogy üres az utca

távolban

ring

a Rubikon

kockázz hát,

ha másért

nem ,légy túl

ezen

az „Itt a piroson”

orcádat kés szeli,

akár a szél

orkánná süvít,

de téged ez sem tántorít…

koldusbotod szeretet

faragja

dacolj a viharral

tartson ezer évig

neked hinned kell

mégis

önvádak nélkül rendületlen

e hazának

kockája

nem úszhat el,

mert itt az

álmod,

élted,

bölcsőd

és halálod,

s Te csak

a magadét kívánod

legyen az kunyhó

palota

bármilyen pompás

vagy rozoga

vagy csak egy eszme csupán

mi a szabadsággal

vállvetve jár,

akár szertartások mellé

gyönyörű fohász,

úgy hűséged bére

is az Áldás,

az ápoló és „hív”

megbocsátás.

Ne nézz hátra!





M.Fehérvári Judit

Debrecen, 2010. február 5.

Tréning - blog

Layosnak és minden Barátomnak

Csoda, hogy egy ekkora városból, mint Debrecen, hogyan tudták összeszedni éppen azt a negyven embert, akikből mindösszesen nyolcat választottak ki egy uniós pályázatokról szóló beszélgetésre.
Volt természetesen kérdőíves bebocsátó rendszer is vagy inkább harminckét főt elbocsátó, átvilágító. Ismerős?!
Hiába, új idők, új szelek…
A rendszerhiba azonban a régi: egyrészt senki sem tudta, miért is jött ide, másrészt a TIT (A fiatalabbak kedvéért Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) sem sokat változott!
Ha csak annyit írok le, hogy a falon lévő Magyarország térképen simán be van jelölve Leninváros…
Tudom, van, aki érti…
A Belvárosban parkolni képtelenség. A harmadik kör után jó messze megállván a célállomástól, elgondolkodtam azon, el merjek-e sétálni addig, merthogy ma fényes nappal csaknem kiraboltak, s éppen a Piac utcán.
A múlt rendszer kmk-sai ma jól elboldogulnak. A Szent Anna templom környéke hemzseg a koldusoktól, egyébként néptelen. Este van.
Mellékesen köszönet a Debreceni Egészségügyi Centrumnak, mivel itt nem tudnak átvilágítani! Mindkét gép rossz! Másfél hete. De állítólag van remény, csak üljek türelmesen.
Az utóbbi időben megszoktam, hogy papír nélkül sehova sem megyek, s nem a mellékhelyiség miatt, mert a rendelőkben aztán ilyen célállomásokra be nem teszem a lábam, hanem újabban sem a szemem, sem a derekam, néha a lelki állapotom sem bírja a monitoron átszűrődő információtengert.
Netleszokóban vagyok. Tünet együtteseim ellepték szervezetem, akár a vírusok, s lassanként mutálódnak, így cselekednem szükségeltetik. Mellékesen sokan néznek, vajon mit firkálgatok itt?! Egy incifinci kisbaba a kabátom bélésével játszik, mert gyönyörű virágos betétcsík fut végig rajta. A címke szerint Schneiders, Salsburg, Made in Ausztria. A turkálóban mindenesetre potom forintért beszerezhető és garantáltan bőr-és pénztárca barát. Ennyit az én uniós csatlakozásomról! Ők reggel 8 óta várakoznak itt. Felháborító! Amúgy fél egy van.
Visszatérve a tréningre, egy pécsi fiatalember vezette, s a szokásos bemutatkozós drámajátékkal indított. Garantált siker, oldott hangulat. Amit a többiek nem vettek észre, az a mikrofon alatti diktafonban öltött testet. Megkérdezték ugyan, mi az, de az erősítő válasz mindenkit maximálisan kielégített. Én két éve pontosan egy ugyanilyen kütyüt kaptam ajándékba természetesen blokk nélkül. Méregdrága, számítógéphez csatlakoztatható, s két használat után az enyém a kidobandó kategóriába került. Gyárilag szegecselt, de azért még megszemléltük a belsejét is…
A nyolc ember közül én voltam a legidősebb. Eleinte nem zavart… Egyébként a nemek szerinti megoszlás 1:1. Közalkalmazottként is csak én dolgozom. Hoteltulajdonos, közgazdász, művezető, agrármérnök vállalkozó, takarító kisiparos, s két emberről nem jegyeztem meg, miből is él. Nyilván pénzből. Lehet, mossák is néha, hogy szebben csillogjon a krajcár.
Amiért nem Ctrl +V és nem a Ctrl+ C gombokat nyomom, hanem görnyedezek a monitorom előtt, az egyetlen mondat. A harminc éves közgazdásznő szájából hangzott el. Ekképpen: „Miért támogatja a Magyar állam az internetezést, mit akarnak már az ötven és 60 évesek a nettel? Adni kell nekik enni és kész!”
Amúgy a lányom lehetne, ha nem tanulással töltöm ifjabb éveim, hanem azzal, ami őt mérhetetlenül szenvtelenné tette: üzlettel, mások ki – és felvásárlásával…
Most tudom csak igazán becsülni netes barátaim, akiktől tanulok, akiket szeretek, s akikkel tudok közösen gondolkodni, s akiknek tudása mély empátiával és emberi tartással párosul…
S igazán büszke vagyok magamra is, hogy merek itt barátkozni, s még soha nem ért kellemetlen meglepetés egy-egy személyes összefutás után, mert értékhierarchiánk közös nevezője akár országhatárokon is átível.
Csak pedagógusként vagyok nagyon szomorú…
Gondoljátok nyugodtan tovább! Sajnos, én megtettem!

M. Fehérvári Judit

Választási közérzeti jelentés

Úgy vélem, sokk volt...
Tanulni, dolgozni évtizedeken át...
Kevés munkabérért gürcölni, megmutatni, hogy a szocializmusban így kell és lehet a társadalmi egyenlőség felé törni, mert "ha majd bőség kosarából"...
Várni a Kánaánt...
Megérteni a mechanizmusokat...
1968...
Új fogalmakat tanulni, mint "glásznaszty","pirisztójka" és bruttósítani...
Reménykedni...
Aztán egy napon arra ébredni, hogy lám tombol a vadkapitalizmus...
Hiába a kemény munka, nincsen nyugdíjalap, csak előirányzott életkor növekedés, hátha nem éli meg a magyar az újabb ébredést...
Ugyan látja pillái alól a hírekben a számokat, amelyek elképesztően horribilis költségvetési hiányról, nagyipari tolvajhálózatokról, pártok egyezkedéseiről, tehetetlen kormányzatról szólnak...
És már fényes nappal sem biztonságos sétálgatni egy nagyváros Belvárosában, hogy a falvak megszaporodó tyúkrabló rókáiról ne is beszéljek...
Végül pizsamában ül otthon a társadalom fele jól elreteszelt ajtók mögött...
S magányosan halnak meg az öregek, észrevétlenül...
És megszűnnek a kisiskolák, óvodák és bölcsődék...
Ha beteg leszel, imádkozz, mert mást már nem tehetsz; hiszen kiraknak innen is, onnan is, mert vagy elromlott, vagy nincsen, vagy előjegyzésed halálod utánra szól...
S csak a cinikusoké a világ...
Az emberek gyöngék, a hatalom képmutató...
És ígérnek fűt, fát, bokrot...
Varázsreceptek sora születik lassan vagy hevenyészve...
Harsányak is jönnek, hőbörögnek...
Kurta kocsma hangulat késélen táncol...
És az egész demokrácia beteg: agonizál...
A régi hang pedig sehol: a halk és nyugtató, összefogásra és derűre sarkalló.
Noha érhet még sokk, s talán nem is egyetlen, hanem sok!

Ide írtam én

Választási nóta

Hegyeink ormai alatt elpilledt a völgy.
Még fagyos a pitymallat, de odalent már felütötte
fejét a hóvirág, a nefelejcs és a kikerics.


Mikor még én is innen számláltam léptem,
és a város párás gyomrában nőttek napjaim,
kemény volt cipőm sarka, nem koptatta el az út szele.


Most lelkem hideg, lábbelim szakadt,
kertem sarkában a tulipán már kidugta fejét,
mégis hamvadni készül a mákvirág.

Ditta

Netbarátságok i.rész - Kati

Netbarátságok
(I.rész Kati)

Szóval az úgy történt, hogy hirtelen nem volt mit tennem, gyógyulást irányoztak elő nekem!
- Mit fogok én kezdeni magammal? –hüledeztem először.
- Netezz! – mondta Ildikó!
- Csak nyomkodni kell a gombokat! Kezd a Netloggal! Küldök neked egy meghívót! – tette még hozzá.
Tulajdonképpen eddig csak a mindennapi munkámhoz használtam az internetet, így aztán nagyon nagy nehézségek árán sikerült feltöltenem ezt - azt magamról. Láttam, hogy néhány valós barátom ott van, így bejelöltük egymást. Van olyan, aki még a pontos nevét sem merte megadni, míg mások csak a lakóhelyüket változtatták meg. Már nem is emlékszem, mikor történt mindez! Olyan ezer éve…Mindenesetre a húgomnak azóta is az egyetlen barátja maradtam. Látszik, hogy soha semmire nincsen ideje az egész napos robottól.
Zsófi furcsállotta.
- Nem vagy te normális! –állította.
- Minek? Majd jókat nevetnek rajtad a tanítványaid…
- Meg anya, te elismert vagy! Egész életed munkáját tönkre teszed azzal, hogy az interneten szörfölsz. Ki kellene köttetni ezt a netet!
Nem így lett. Simán függő lettem. Manapság én szoktam gondolkodni azon, hogy tavasszal jobb lenne inkább a kertemben bóklásznom!
Rengeteg barátot találtam. Hihetetlen, de csupa jó embereket! Hinnéd, hogy valaki 63 évesen friss, üde és nem fél egy közös bulitól?! Nem gondolnád, noha így van! Gondolnád, hogy létezik kollektív bölcsesség mai világunkban, s együtt gondolkodás, s akár közös könyvírás is?!
-Na, ne!- mondod magadban.
Én pedig élő példáját látom annak, hogy így van, csak meg kell találnod, kik azok, akikkel Te ezt megteheted!
A Netlogon történt, hogy decemberben bezártam az oldalam. Csak a barátaim jöhettek be és senki más! Nagyon komoly okom volt erre… Feloldván a vesztegzárat azonnal bejelöltek néhányan, hogy nehogy ezt a lépést még egyszer megtegyem. Közöttük volt egy debreceni hölgy is. Remek humora van, bölcs, segítőkész, olyan Teréz anyai alkat, mellesleg a tehetségek pártfogója, s valami ősi, boszorkányos erővel van megáldva…
Lehet, hogy valaha Glindának hívták, s szereti piros cipellőket is osztogatni, hogy a Sárgaköves Utakon Dorothy-k százainak segítsen eljutni az Ő személyes Smaragdvárosukba, hogy végül hazajuthassanak!
Elmondanám, hogy személyesen a mai napig nem találkoztunk. Ellenben van egy közös barátnőnk, aki imádja.
S most láss csodát, én meg a második férjét ismerem, sőt két kicsi gyermekükkel voltak is nálunk. Mellesleg piacozós korszakunkból igen jó dolgokat csereberéltünk egymással!
Aztán, mióta a gmailnek van egy Züm funkciója, nem győz segíteni nekem! Nagyon sokat! Ráadásul az egyik szomszédasszonyom a kolleganője.
Azt gondolhatnád, nincsen ebben semmi különös!
Akkor kapaszkodj jól meg! Imádom a tarot kártyákat és bizony használni is szoktam néha, de csak kivételes embereknek és csakis egyszer…
Valamennyire be is jöttek a Neki készített jóslataim, mert Ő is kártyavető ember. Ez ugyan csak később derült ki, de hisz a lapok tudásában, mint én is.
Éreztem, hogy valahonnan ismerem, mert annyi közös rezonanciánk van…
S tegnapelőtt éjjel mellesleg futólagosan odavetette az egyik levelezésünkben, hogy én bizony tanítottam két gyermekét magyarból összesen nyolc esztendőn keresztül…
Katira nagyon jól emlékszem, hiszen imádtam! Lehet, a neveknek is varázsereje van?!
És igen, Andinak is nagyon jó osztálya volt, mert felragyogott ott is az a fény abban az első emeleti teremben.

Ildikó története

Ildikó története

Mostanában nem csupán a netes ismerőseim, de a valóságosak is meg-megkérdezik, hogyan van nekem két lányom, ha valójában csak fél év korkülönbség van közöttük…
S életem mely részéhez tartozik, azaz örököltem-e valamelyik házasságomból vagy tartós élettársi kapcsolatomból?
A válaszom, nem.
Soha nem írtam még erről, mert úgy vélem, vannak dolgok, melyek a legszentebb magánéletem részei…
A múlt héten a Plázában vásárolgattunk, amikor egy régi ismerősöm odajött hozzánk, s ránézve a szőke, hosszú hajú Ildikóra, megállapította, hogy de megváltoztál Zsófi…
Egyébként meg éppen félbeszakított egy párbeszédet, hogy:
- Nézd már, anya, de kafa!
- Editkém, Ő nem Zsófi, hanem Ildi! – szólaltam meg..
- Az meg, hogy lehet?- kérdezte.
- Csak nem a volt élettársadtól maradt Rád?!
- Mert az már egy kicsit sok lenne!
Debrecen alapjában véve egy nagyváros, de valahogyan mégis nagyon sok embert ismerek. Egyrészt ugye a pedagógusi pályafutásomból, másrészt abból kifolyólag, hogy alapvetően művészcsalád volt a mienk, másrészt nagy régiségpiacosok voltunk. Sőt, én a mai napig szoktam ott árulni is, nem csak vásárolgatni! S éppen Ildivel, meg egy barátommal. Márciusban újra is indul… Milyen pejoratív lett volna, ha azt írom ide, hogy újrakezdjük!
(Na, emiatt a mondat miatt, csak felteszem ezt a blogot a Netlogra is, Layos kedvére. Remélem, nem lesz hóember, hogy megköszönje a látogatásom!)
Mert tulajdonképpen elkezdődött… Én meg folytatom. A volt élettársamtól decemberben váltam el végleg, s ez így van jól, de papíron a mai napig együtt vagyunk…Hosszú lenne ebbe belemenni, így hagyjuk is!
Ildikó hetedikes volt, amikor beszélgetni kezdtünk. Itt lakik nem messze tőlünk. Mindenki ismerte és ismeri is az édesanyját, mert az bizony minden egyes napon kopprészeg (Ildi szavai!) egészen a derékszögig zavaros! Aztán néha nálunk aludt. Majd a ritkánból hetek, a hetekből hónapok lettek…
Így teltek-múltak az évek. Az iwiw-en azt hiszem, fent is van az a kép, amikor kutyát vettem Neki! Mára elmúlt 18 éves, így tulajdonképpen akár állandóan is itt lakhatna, de jöttek a fiúk, mert Ő nem Zsófi, akinek nincsen ideje erre. A mai napig 11.-es egy szakképző iskolában…
Szóval az első évek furcsák voltak, mert Laci nem szerette és Zsófi sem. Oly annyira, hogy két éven át a Szián kívül egyetlen szót sem váltottak sohasem. Aztán egyszer gondoltam egy nagyot! Itt hagytam Őket két teljes napra egyedül. Azóta beszélgetnek, és ez nagy eredmény két egymástól ennyire távol eső bolygó esetén. Zsófi egy időben, mióta Pesten tanul, még meg is vádolt, ha új ruhadarabot vettem Neki:
- Ezt Ildinek vetted, az Ő stílusa!
Noha egyáltalán nem. Azt mondani sem kell, hogy ha szüksége volt rá, ugyanúgy megvásároltam Neki is mindent a mobiltelefonon át a kozmetikumokig. És persze, soha senkitől egyetlen fillért sem kaptam Utána. És nem is volt rá szükségem, mert amit Tőle kaptam, azt Szeretetnek nevezik, s önzetlennek. Nem mintha Zsófi nem szeretne, csak ugye ezt természetes dolognak tartja az ember!
Ildi soha nem tudott egyedül aludni! Ma sem képes, csak velem, ha itthon van meg a plüssfigurájával. És a zene ordít, és egészen más dolgokat nézünk a moziban, de mégis kibírta velünk azt az időszakot is, amikor minden egyes este színházba mentünk hónapokon át, mert Zsófi ott játszott…
És a hajnal négy órától induló piacozásokat, az erős napot, a tél süvítését, a fűnyírásokat, s hófehér bőrével nem Ő ájul ki a napon, hanem a kreol arcú Zsófi…
S van az őszinteségnek egy olyan szintje, amit az ember eltitkol a közvetlen családtagjai elől is, de nekünk nincsenek ilyen dolgaink egymás előtt…
S valamelyik nap, sírva ébredt, s azt mondja reggel nekem:
-Nagyon rosszat álmodtam: Meghaltál Te is meg Anyu is, az igazi!
Tegnap meg megkérdezte: Mikor megyünk már a barátnődhöz? Tudod, akinek olyan csodaszép háza van, hogy elalszik tőle az ember?! Az a melegség…
Van, amikor hetekig nem látom. Ugye, mégsem a sajátom?! De ha előkerül, akkor a szekrényekben gyönyörű rend lesz és nevetünk, cikizzük a világot, s érzem a kötődését, megbeszéljük a szerelmeit, mert azok vannak Neki… Talán a gyerekkora miatt! Sőt, biztosan!
És persze, hogy nem értékeli a könyveket, a kultúrát, de velem jön kiállításokra, s Zsófi mindegyik képe csodaszép!
Egyetlen egyszer mondott nemet. A múlt héten. Mondom Neki:”Menjünk már el, Törőcsik Marit megnézni! Nincs kedvem egyedül menni!”
-Ott lesz az a néni is, aki olyan sokat beszél?- kérdezte.
-Persze!- mondom én gyanútlanul.
-Te, Anya, menj már el akkor egyedül!
-Hát ezért maradtam akkor itthon.
Mert mire hazaértem volna, sötét lett volna, s még mindig fél magában…