Hangtalanul néma monológ

Néma monológ


Azt mondod,
jó itt nekem
Debrecenben,
mert nem
bírnám
a sok embert,
a bűzt,
a közlekedést
Budapesten…

Rémlik, úgy három
éve a Mester utcán
épp a forgalommal
szemben mentem…
Biztos volt oka…

Meg úgy sincs
ott semmi,
és nem tudod,
hol az orvos,
a posta
és a húgom
is csak egy évben
egyszer, ha keres,
mert ingázik
Bécs és a
Csillaghegy
felett ívelő
dzsumbujos
rengetegben…

Ma hajnalban meg
a sárgamellényes
biciklist nem
vettem észre,
mikor Téged vittelek
az Intercity közelébe…
Aludtam vagy három órát…


Meg amúgy is régen
voltam már fiatal,
ki még tudja,
mit akar…
Közlöd tehát,
hogy Neked
megvan a saját
életed,
így 19 évesen,
mibe nem fér
bele egyetlen
anya sem
és nem csupán Neked,
mert ma
az dívik,
hogy minden
egyetemista
szüleitől
külön
költözik,
mígnem kibontakozik…

Még egy éve sem
volt…
Vidéki házunkban
a partid,
a szél felkapta a
motorháztetőt,
s ha nincsen
elegendő
önfegyelmem és
reflexem
nem
csupán
a
szélvédő
marad ott…


Hát jó!
Legyen.
Én itt élek
valahol
Debrecenben,
hol közel
a repülőtér
és árnyas fák adnak
menedéket,
s még
SZERETIK
EGYMÁST
a népek,
s a szomszéd is
köszön…

A festéknagykerbe
nem mertem
egyedül
menni,
mert egyirányúak
arra az utcák…
És virágok pattantak,
szirmuk nő,
olyan
mesékbe siető…

A fizetség felénk
-Elfeledted!-
nem Csóközön,
tapssal sem jár,
mert csupán
Köszönöm,
meg néha egy-két sör,
ha szívességből
egy lakásnyi bútort
tesznek odébb
a barátok,
ha napsárgára
festetem szobád,
ami nem őrzi
már nyomod,
mert Gyermekem,
ott van Neked
a flancos Rózsadomb…


Legközelebb,
ha Eléd
megyek,
kérlek,
repülősót
is hozz,
mert ugyan
nem vagyok
Teréz Anyu,
de lassan beájulok,
s keresek valahol
egy árkot,
esküszöm,
kocsistól
bele is simulok…

( PS: Csóközön!)

M. Fehérvári Judit