Úgy vélem, sokk volt...
Tanulni, dolgozni évtizedeken át...
Kevés munkabérért gürcölni, megmutatni, hogy a szocializmusban így kell és lehet a társadalmi egyenlőség felé törni, mert "ha majd bőség kosarából"...
Várni a Kánaánt...
Megérteni a mechanizmusokat...
1968...
Új fogalmakat tanulni, mint "glásznaszty","pirisztójka" és bruttósítani...
Reménykedni...
Aztán egy napon arra ébredni, hogy lám tombol a vadkapitalizmus...
Hiába a kemény munka, nincsen nyugdíjalap, csak előirányzott életkor növekedés, hátha nem éli meg a magyar az újabb ébredést...
Ugyan látja pillái alól a hírekben a számokat, amelyek elképesztően horribilis költségvetési hiányról, nagyipari tolvajhálózatokról, pártok egyezkedéseiről, tehetetlen kormányzatról szólnak...
És már fényes nappal sem biztonságos sétálgatni egy nagyváros Belvárosában, hogy a falvak megszaporodó tyúkrabló rókáiról ne is beszéljek...
Végül pizsamában ül otthon a társadalom fele jól elreteszelt ajtók mögött...
S magányosan halnak meg az öregek, észrevétlenül...
És megszűnnek a kisiskolák, óvodák és bölcsődék...
Ha beteg leszel, imádkozz, mert mást már nem tehetsz; hiszen kiraknak innen is, onnan is, mert vagy elromlott, vagy nincsen, vagy előjegyzésed halálod utánra szól...
S csak a cinikusoké a világ...
Az emberek gyöngék, a hatalom képmutató...
És ígérnek fűt, fát, bokrot...
Varázsreceptek sora születik lassan vagy hevenyészve...
Harsányak is jönnek, hőbörögnek...
Kurta kocsma hangulat késélen táncol...
És az egész demokrácia beteg: agonizál...
A régi hang pedig sehol: a halk és nyugtató, összefogásra és derűre sarkalló.
Noha érhet még sokk, s talán nem is egyetlen, hanem sok!
Ide írtam én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése